Itt bármilyen kérdést feltehet gyermekével kapcsolatba a gyermekorvosnak.
A kérdésére a választ megpróbáljuk egy-két napon belül kitenni a weblapunkra (természetesen név és cím nélkül).
A kérdésekre dr. Kátai Ibolya gyermekorvos válaszol.
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt doktornő!
Kisfiam 23 hónapos, születése óta nehezen kakil, voltak jobb időszakai, de többnyire székrekedése van. 4-5 naponta kakil, de előtte napokkal már van ingere, csak visszatartja a kakit. Amikor már nem tudja visszatartani, és ,,félig látszik" a széklet, akkor tudom kipréselni belőle, de iszonyúan fáj neki, egy pillanat alatt vizes lesz a ruhája, annyira leizzad. Kérdésemre mindig csak azt a választ kapom, hogy rostosan étkezzen, és sok folyadékot igyon, ezt mind biztosítom neki, esténként zabkását készítek neki, és nem is ezzel van a gond, mert az inger megvan neki, csak nem hajlandó kakilni. Mit tudok tenni? Nagyon sajnálom szegényt!
Köszönettel várom válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Gabriella!
A bő folyadék bevitel és a rostdús ételek fogyasztása fontos.
Átmenetileg székletlazító készítmény is adható, amíg a gyermek megtapasztalja, hogy a székletürítés fájdalommentes is lehet. ( probiotikum, mira baby, Laevolac ) Célszerű arra szokatni gyermekét, hogy mindig ugyanabban a napszakban legyen széklete.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kislányom 6 hónapos és már egy jó ideje széklet problémával küzdünk (ritkán és akkor is segítséggel, keményet kakil). A laevolac-ot ajánlották, illetve az orvosunk Novalac tápszert írt fel nekünk. Naponta kap gyümölcsöt, illetve délben főzeléket. Kérdésem, hogy ezen tápszer mellett lehet-e alkalmazni a laevolac-ot, illetve mit tudna javasolni, hogy megoldódjon a problémánk?
Köszönöm a válaszát.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Györgyi!
Egy-két hét múlva a második főzelék beépítés elkezdését, valamint a gyümölcs mennyiségének fokozatos növelését javaslom. A paradicsom, sóska, bab, lencse, alma, őszibarack tartalmú ételek többnyire lazítják a székletet. A székelési inger erősítésére a glicerines kúp is alkalmazható. Megpróbálható a M. Komfort tápszer is.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
3 hetes kislányom még mindig sárga. A kórházban nem kaptunk kezelést, nem volt olyan mértékű a sárgaság, de úgy néz ki elhúzódóan jelen van. A baba jól szopizik, két hetesen már a születési súlyát meghaladta, egy hét alatt most is hízott 10 dkg körül. Tegnaptól éberebb is, etetések után kb. fél órát fel van. Vércsoportunk azonos 0 RH pozitív. Azért aggódom, mert 16 évvel ezelőtt a nagylányommal is így jártunk. Igaz Őt már a kórházban is tovább tartották sárgaság miatt, aztán 1 hónaposan kórházba kerültünk, ahol nem találtak rendellenességet. Azt mondták az anyatejben van valami, ami nem engedi lebontani. Azt hiszem gyógyszert kapott, attól múlt el. Vele nem azonos a vércsoportunk, Ő A pozitív. Mit tegyek, vigyem kivizsgáltatni? Nem szeretném, ha befektetnék kórházba, mert a nagylányomnál is utána apadt el a tejem. Előre is köszönöm válaszát!
Köszönettel: Orsolya
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Orsolya!
Ha egyéb tünet nincs, 4-6 hetes korban spontán tünetmentesség várható.
Ha bármilyen egyéb kísérő tünet jelentkezne ( súlyállás, hányás, székletváltozás), jelezze háziorvosának.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
7 hetes kislányunk nagyon sokat és elég erősen rugdal. Ez utal bármilyen gondra, vagy csak ennyire mozgékony?
Köszönettel G-né Kata
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Kata!
Kisleányuk feltehetőleg ideálisan mozgékony.
Bármilyen eltérést, asszimetriát észlelnek gyermekük mozgásában, tudassák gyermekorvosukkal.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kislányom 13 hónapos ha fogjuk a kezét kezd lépegetni meg támaszkodva az szeretném kérdezni hogy milyen cipőt érdemes neki venni kemény talput vagy puhábat?
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Katalin!
A cipővásárlásnál figyelembe veendő szempontok:
a méret, a cipő tartást adjon a saroknak ( a nyári cipőknél is ).
A cipő felsőrész puha legyen, a talp hajlékony.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Van egy 3 hónapos kislányom és a probléma az, hogy keveset hízik. 3500 g -mal és 54cm -rel született és most 5300 g a súlya és 61 cm. Már háromszor váltottunk tápszert, mert szorulással szenvedtünk. Most jelenleg a millumil komfortot kapja, ettől van széklete is. Az étvágyával nincs gond, napi 780-820 g eszik, a kedve jó, boldog, kiegyensúlyozott baba. Viszont pl. ezen a héten nem hízott csak 7 dkg-t és átlagosan is max heti 10 dkg -t hízik. Kell e aggódnom vagy orvosi vizsgálatot kérnem?
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Brigitta!
Egyenlőre nincs szükség soronkívüli vizsgálatra.
Jelenleg betegség tünete nincs, adagját elfogyasztja, széklete rendeződött.
Két hetente, havonta testsúly ellenőrzés javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktorno. 2kerdessel fordulok onhoz. 1.van egy 7,5honapos kisfiam. arany baba.eszik,alszik,jatszik.az ejszakat vegig aludta,de kb.3honapja volt egy elhuzodo megfazasa,s azota ejjel is 2x eszik(ejfel es 4ora).par napja viszont 3x (23, 2, 5ora). a gyerkoc 37.hetre 55cmrel es 4950g.al szuletett ma mar 74cm es 10820g. es tapszeres. napkozben szepen eszik.reggel kenyeret ragcsal ebedre fozi.d.u gyumi.ha meg van fazva 3orankent tejet 200ml.t ejjel is ennyiket eszik.mas etelel 1,2orat birja utana megeszi a tejcijet. alvas tejjel tortenik,mashogy nem megy. az a kerdesem,hogy leszoktathatom e az ejjeli kajarol,ha igen hogyan? 2. a nagyobbik fiam 4eves. tavaly meg kulon eltunk,semmi gond nem volt vele,de kicsi erkezesekor nagypapahoz koltoztunk.3honapra.papa csak edesseget adott neki,mindent rahagyott,akar bottal is verhette.elkoltoztunk tole,mar 5honapja.de azota,nem akar enni,egyaltalan nem fogad szot,mindig hisztizik.mindent probaltam.mit tegyek,h ujra a regi legyen? koszonom valaszat.tisztelettel kitty
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Renáta!
Egy átlagos fejlettségű, egy éves gyermek súlya és magassága annyi, mint az Ön gyermekének méretei 8. hónapos korában. Ennek megfelelően tápanyag szükséglete több, adagjai mennyisége is több az átlaghoz viszonyítva. Az esti főzelék beépítéssel, magasabb kalória tartalmú ételhez jut, ettől várható, hogy éjszaka kevésbé fog megéhezni. A napi kétszeri főzelék adás, egyszer gyümölcs, háromszor tápszer, várhatóan fedezni fogja a szükséges táplálék mennyiségét.
Négy éves gyermeke óvodai elhelyezését javaslom, gyermekpszichológus, és családsegítő segítségét kérheti. Családi helyzetének rendezésével, tudja majd biztosítani gyermekeinek a nyugodt, békés légkört.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Olyan problémánk lenne, hogy van egy 3 és fél éves kisfiam, akinek április 23-án székrekedése volt, nagyon megszenvedett vele, glicerines kúpot csak a legvégén engedett adni! Ez pénteki nap volt, aztán szombaton, vasárnap is görcsölt a hasa, de már lágyult neki a széklete! Hétfőn (húsvétkor) délután meg minimálisan, de ment a hasa! Kedden is még görcsölt neki, átvittem az orvosunkhoz, megvizsgálta, azt mondta, adjak neki fél nospat naponta 3-szor, ha görcsöl, illetve probiotikumot! A Nospat nem bírtam neki beadni, de nem ez a probléma, hanem eltelt már 2 hét, még mindig nem akar kakilni, illetve tartogatja a végtelenségig, gondolom fél tőle, hogy megint fájni fog, s persze a végén már a hasa is görcsöl! Vettem neki széklet puhítót is, de az élmény még mindig benne van! Ez ellen mit tudnék csinálni? Nem tudna esetleg valamilyen tanácsot adni, hogy lehet rávenni, hogy ismét, normálisan kakiljon? Már annyira sajnálom, amikor görcsöl, de ha nem görcsöl, akkor viszont nem hajlandó kakilni! Már nem tudom, mit tehetnék még!
Válaszát előre is köszönöm!
Gabi
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Gabriella!
A rendszeres székletürítéssel lehetne elkerülni a görcsös hasi fájdalom jelentkezését.
Ezt a táplálkozás megváltoztatásával és átmenetileg székletlazító adásával érheti el.
A napi 3-4 alkalommal adott zöldség, gyümölcs, bő folyadék bevitel, savanyított tejtermékek önmagukban is elegendőek lehetnek a könnyű székletürítéshez. Segíthet a Mira baby víz adásával, melyet reggelente gyümölcslébe keverve kínáljon.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A fiam 13 éves. feb.-ban mononukleozist állapítottak meg, de azóta is folyamatosan hőemelkedése van. Meddig normális ez az állapot? A vérképe rendben volt. Fáradékony, általában 37,5 -ig megy fel minden délutánra.
Várom válaszát.
Üdvözlettel: Rita
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Rita!
A jelenleg is észlelt tünetek, már nem hozhatók összefüggésbe a korábban elszenvedett fertőzéssel.
Ellenőrző vizsgálat szükséges, ha a gyermek panasza nem szűnik.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Cím!
5 hónapos kisfiam fitymája pisiléskor olyan mint egy "lufi", egyébként szabadon távozik a vizelet, gyakran lepisil engem pelusozás közben. Valamint a lábaival úgy belém kapaszkodik, mint aki kötélre mászik, ez életkori sajátosság?
Köszönöm: Czakóné
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Czakóné!
Fontos, hogy a vizelet, különösebb erőlködés nélkül ürüljön. Ha panasza nem szűnt meg, próbálkozzon a fityma bőrének hátrahúzásával. Ha nem oldódik meg tünete, gyermekurológus vizsgálata javasolt.
A háziorvos, a gyermek vizsgálatával el tudja dönteni, hogy izomtónus fokozódás okozza-e észrevételét. Ha igen, további vizsgálat szükséges.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Üdvözlöm tisztelt Doktornö. A kerdesem a kovetkezo: kisfiam 3 honapos, 7,5kg, koranal fejletebb az itteni orvosok szerint. Azt szeretnem tudni, hogy a tapszeren kivul lehet vagy ihat e mast a picurom? Köszönettel: S Andrea
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
Négy hónapos kora után lehet gyümölcspépet, kb. 5 hónapos kora körül zöldségpürét kínálni neki, folyamatosan emelkedő adagban. Ha a tápszerhígítás megfelelő, akkor az fedezi a gyermek folyadék és kalória igényét is, jelenleg.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam egy éves, nem kaptuk meg a Meningo-C oltást, mert kiütések jelentek meg rajta, a gyerekorvos elmagyarázta h vírusos eredetű, és nincs szükség további kezelésre. (Főleg a végtagokon, hőemelkedés kísérte) Nem tudom van-e összefüggés, de mi is megbetegedtünk (erős sokáig húzódó nátha, fejfájás, torokfájás láz nélkül) sajnos a kisfiam is átesett ezen. Most már meggyógyultunk, a pöttyei 2-3 napja eltűnőben voltak, de most ismét nagyon náthás, és újra kiütéses a végtagjain. Amikor először megjelentek volt az arcán is, és a törzsén de először a végtagokon. (Még anyatejet is kap) Szükség van újabb vizsgálatra, gyógyszerre? Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tímea!
Ha a tünetek fokozódnak, háziorvosi vizsgálat szükséges.
A védőoltást tünetmentes időszakban kaphatja meg.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányom betöltötte a 6 évet, megkapta az oltást március 3-án, még akkor este tettem rá neki borogatást, mégis másnapra bedagadt és piros lett neki. Továbbra is borogattam több napon keresztül, a pirosodás és a püffedés el is múlt, viszont maradt egy görcs a helyén. A védőnő azt mondta akkor hogy csak borogassam és elmúlik, de idegesít hogy még mindig ott van. Kérdezném, hogy van e valami más teendő, vagy el fog múlni magától. Lenne még egy gondom. Kislányomnak elég vékonyszálú haja van és a fejtetőn nagyon ritka. Anyukámnak is és nekem is ritka a fejtetőn a hajam. Tudom, hogy öröklődik, de már ilyen kicsi korban? Nekem akkor ritkult meg ennyire, mikor megszültem a lányomat. Lehet ellene tenni valamit, vagy bele kell nyugodni, hogy ilyen lesz a haja.
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Érdeklődő!
Első kérdésére válaszolom: az észlelt "csomót" borogatni nem kell. Idővel eloszlik, ha nem fáj, nem nő, tennivaló nincs vele.
Háziorvosi, fül-orr-gége, fogászati vizsgálattal több betegség kizárható, melynek kísérő tünete a leírt panasz. Ha eltérés nem észlelhető bőrgyógyászati terápia is szóbajöhet.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Üdvözlöm! Azt szeretném megkérdezni, hogy a kicsi leánykám 8 hetes, és szabad-e kengurut használni?
Válaszát előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Viktória!
Majd ha stabilan ül, s csak akkor, ha más lehetőség nincs a szállítására.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr.-nő! A kérdésem a következő lenne. A kislányom 9 éves volt január 08. án. Egy hónapja hasfájásra panaszkodott, vizelet és vér vizsgálatot végeztek, és ott kiderült, hogy a vizeletében az Amilaz 887 értéket mutatott. Diétát javasolt a dr-nő, és 1 hónap múlva kontrolt kért vizeletre. Amit a héten el is végeztettem, de az Amiláz további emelkedést mutatott. Most már 1037-es érték lett. A székleteredménye negatív lett a gombára. Most is folyamatban van dzsardia vizsg. Folyamatosan szed pre és probiotikumot, és most kezdtünk mezym forte 10000 tablettát. És folyamatos panasz van hasfájásra. Voltunk hasi ultrahangon, a lépe, mája meg van nagyobbodva. A lép kifli formája nem megtartott. A lép belső ívének alsó fele kihasasodott. A máj pedig ahogy mutatta főorvos úr, májnak a vese vonaláig kellene érnie és ebben az esetben túl ért egy vese hossznyival. Sajnos hangulat váltások kísérik, ebből gyanítom, hogy a cukorszintje is ingadozik. Hirtelen tör rá az éhség. Nagyon féltem. Nem sűrűn beteg, de ha igen akkor a hányás hasmenés teríti le. Sajnos több esetben is kórházban kötöttünk ki. Gyorsan kiszáradt. 140 cm, súlya 32 kg a hormonjai látványosan változnak. Amikor megszületett, utána nem sokkal nálam vitiligo miatt kivizsgálást végeztek, és pajzsmirigy alulműködést találtak. A terhesség alatt is volt már jele mert 22 kg -ot fogytam. De akkor még nem tudtam, hogy mi a baj. Nagyon száraz bőrű, és érdes felületű simításkor lehet észre venni. Szeretném megkérdezni öntől, hogy jó-e ez a terapia, v.kihez fordulhatnék esetleges további vizsgálatok miatt. Mihamarabbi válaszát remélve, további szép napot kívánok.
Köszönettel: Judit
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Judit!
Gyermeke testi fejlettsége átlagon felüli.
Az észlelt eltérések (uh, labor) és a gyermek tünete miatt, gyermekklinikán mielőbbi kivizsgálása javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr Kátai Ibolya
A kisfiam 5 hetes és nagyon keveset alszik, és össze vissza eszik. Valamikor óránként követeli a hamit, valamikor félóra múlva kéri, valamikor meg két órát is kibír. És ha elalszik akkor is nyűglődik, majd megint felébred. Nem alszik nyugodtan. Az arcán anyatejes kiütések vannak. Hogyan kéne etetnem őt? Eddig igény szerint adtam neki, de többen mondták hogy ki kéne bírnia 3 órát. De akkor csak sír és követeli a hamit. Mit tudok vele csinálni, valami baj lehet az emésztésével? Vagy az anyatejem gyenge?
Válaszát előre is köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szilvia!
Feltételezem, hogy egészségesen táplálkozik, így az anyatej összetétele biztosan megfelelő.
A gyermek napirendjét az édesanya szabályozza, mindkettőjük igényét figyelembe véve.
Két hónapos korban elegendő, a két-három óránkénti szoptatás, (éjszaka ritkábban) naponta 6-7 alkalommal. Ha az egyszeri adagot nem kapja meg egy mellből, kínálja a másikból is. Egy-egy szoptatás ne tartson tovább 30 percnél. Ha a csecsemő rendszeres etetése, levegőztetése, fürdetése, közel azonos időben történik, nap, mint nap, ez a babának biztonságot ad, a mamának nyugalmat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves dr.no most 2 honapos a kis lanyom es 4 5 naponta van szeklete de csak akkor ha lazmerozom a gyerek orvosnak mindig emlittem de szinte soha nem kapok ki eligito valasz most kapot ilyen aluminium oxydatum homeopatias gyogyszert de nem sok minden segit .... eddig csak szopizik kerem mi lehet a baj valaszooljon mi hamarabb legyen szives koszonom elore is
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Noémi!
Ha a kisleány megfelelően gyarapodik, betegség tünete nincs, akkor a lázmérő vagy glicerines kúp használata javasolt, akár gyakrabban is. Ez az állapot változni fog. A főzelékadás elkezdésével, rostdús táplálkozás mellett nem lesz majd szüksége ilyen segítségre.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr.Nő!
Az 5 hónapos kisfiammal szeretnénk elutazni a hegyekbe. A kérdésem az lenne, hogy okozhat-e bármilyen problémát ekkora babánál a hegyi levegő. Szabad-e őt is vinnünk?
Válaszát előre is köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Kiara!
Természetesen a gyermeknek is jó a tisztább hegyi levegő.
Óvják a kullancs-csípéstől.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt dr.nö! A kérdésem az volna hogy lányomnak hónapok óta bal oldalon bordaközt éles fájdalma van, ez naponta van mikor többször is jelentkezik de egyszer biztosan! Ekkor nem vesz levegőt, mert ha venne még jobban fájna neki. Kardiológiai okokat kizárták szedett magne B6-ot de ez sem segített, és a gyermekorvosunk sem foglalkozik vele! Kérdésem az volna mi okozhatja ezt és hova tudok ezzel a problémával fordulni, mert ez miatt nagyon meg vagyunk ijedve és idegileg is megvisel ez a dolog, hogy nem mondanak semmit mit lehetne tenni ez ellen!! Köszönöm előre is nagyon!!! Tamás
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tamás!
Szervi betegség kizárására, laboratóriumi, gyermekpulmonológiai, és ortopédiai vizsgálat javasolható.
A vizsgálatok elkezdésével egyidejűleg, gyermekpszichológus segítségét is kérhetik.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő! Problémám a következő: 7 éves kislányom 3 napja rosszat álmodott /egy boszorkány elvarázsolta a mamáját, neki meg azt mondta, hogy megöli, ha visszajön/. Azóta ahogy esteledik pánikol, éjszaka többször úgy ébred, hogy remeg, néha hányinger és hányás is jelentkezik. Napközben többször beszélünk róla, de nem látszik múlni nála a félelem. Mit tegyünk? Tanácsát előre is köszönöm. Tisztelettel! Tibor
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Tibor!
A gyermekek gondolatvilágában a mesebeli és valóságbeli élmények keverednek.
Szerencsés, hogy a gyermek beszélhet problémájáról, van aki meghallgatja és válaszol kérdéseire, családon belül is. Ezek által enyhülhet félelme, feszültsége. Ha tünetei tartósan fennállnak, erősödnek, gyermekpszichológus segítségét kérheti.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot! Nekem olyan kérdésem lenne. A kisfiam 1 éves, voltunk státuszon és a probléma az hogy a kicsinek a hímvesszőjén nem nagyon jön le a bőr. Az orvosunk azt mondta hogy fürdetés után mindig mozgassam meg neki és lehet hogy szép lassan sikerül. Szeretném az ön válaszát is kikérni ilyen helyzetben mit lehet még tenni? mert az orvosunk azt mondta hogyha még sem sikerül akkor sebészhez kell vinni. Kérem válaszoljon. Egy aggódó édes anya.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ágnes!
Helyes tanácsot kaptak orvosuktól.
Egyenlőre egyéb tennivaló nincs.
Három éves kornál előbb ilyen műtétet nem végeznek, addig pedig megoldódhat problémájuk.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves doktornő! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a kisfiam időközönként nagyon furcsán viselkedik. Ez a furcsa viselkedés az, hogy nagyon sír, eldobál mindent, neki megy mindenkinek, nem lehet hozzászólni, toporzékol, senkinél nem marad, még nálam sem!Teljesen elfehéredik! Olyan mintha valami roham lenne nála! Vagy nem tudom. Azt szeretném elmondani ehhez, hogy amióta megszületett nagyon sok rosszat látott az édesapjától! Júniusba lesz 3 éves! Olyan dolgokat, hogy kiabálás, veszekedés, tört, zúzott előtte, a szekrényhez vágta a széket előtte és a kisfiam ugye nagyon megijedt ezekben a helyzetekben. Én arra gondolok, hogy nem lehet, hogy ezek miatt a dolgok miatt viselkedhet így? Mert ezek a dolgok megmaradtak benne! Például tegnap délután is elaludt és sírva kelt fel. És nem tudtam megnyugtatni. Kérdeztem fáj e valamije, de csak sírt ha leraktam toporzékolt is, azt mondta menjek onnan de nem engedett el, letépte a pulóveremet hogy maradjak ott, mert oda akar jönni hozzám. És leborítottam egy pohár vízzel,mert azt hittem akkor abbahagyja de nem akkor is csak sírt tovább. Levettem róla a vizes ruhát de ő azt akarta adjam rá vissza a vizes harisnyát,visszaadtam rá és ő levette. Ezt csinálta kb 20 percig folyamatosan feladtam rá ő levette! És közbe sírt és eldobált mindent. Nagy nehezen felöltöztettem és kivittem az udvarra még ott is sírt. Nagyon-nagy nehezen kb 1 óra múlva nyugodott meg. De akkor már játszott, nevetett mintha semmi nem történt volna. De ez már többször előfordult nála! Nem tudom mi lehet ez! El kellene vinnem talán pszichológushoz?Kérem doktornő segítsen mit tegyek! Nagyon megrémít ez az egész! Válaszát nagyon szépen köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Veronika!
A gyermekek egészséges testi és lelki fejlődéséhez, nyugodt, biztonságos környezet kialakítása szükséges. A jól megtervezett napirend szerint, a gyermek tudja, megtanulja, mikor étkezhet, mikor játszhat, mikor levegőzhet és mikor aludhat. A napi rendszeres tevékenység ismerete biztonságot ad a gyermeknek. Előre készülhet, ráhangolódhat a következő eseményre.
A leírtak alapján pszichológus és gyermekpszichiáter segítségét is kérheti.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt gyermekorvosok! Igazából az egyik ismerősömtől hallottam, és elgondolkodtam én is (mindkettőnk kislánya érzékeny a tejre)! Ismerősöm elvitte a védőnőhöz, mert kiszáradt a bőre és kiütéses lett miután spenót főzelékkel megetette, és azt mondta a védőnőjük erre, hogy a spenótot és a sóskát nem ehetik a tejérzékeny gyerekek, mert ezen növények levele tejet tartalmaz, ami olyan mintha rendes tej tartalmú ételt ennének! Igaz ez, vagy csak nem tudott mit mondani a védőnő? Válaszukat előre is köszönöm!
Tisztelettel: Beatrix
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Beatrix!
A tejérzékeny gyermekek, tejet, tejterméket és ezeket tartalmazó élelmiszereket nem fogyaszthatnak. A gasztroenterológiai szakrendelésen ezen állapot fennállása ellenőrizendő.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
2010. 11. 08-án született másfél éves kislányomnál székletből clostridium difficilét állapítottak meg, toxinra is pozitív volt. 10 napig tartó KLION kúp és Enterol kúra után - 1 nappal később - vett székletminta vizsgálata negatív eredményt adott, október óta (!!!) fennállt tünetei (híg széklet, nem evés, arcán bőr tünet, hiperaktivitás) elmúltak. Protexint szedtünk ezt követően, de 1 héttel később tünetei visszatértek, székletből ismételt tenyésztés pozitív eredményt adott.
Vajon újrafertőzödött a gyerek, vagy ki sem gyógyult, mert kevés ideig kapta a kliont?
Milyen kezelést javasol? Ha kliont, abból mennyit és mennyi ideig, gyógyszeres vagy kúp formában? (hiszen az ÁNTSZ nem ír cl. dif."mennyiséget", mennyire fertőzött a gyerek). Enterolból mennyit, meddig? ( Ezt csak úgy tudtam beadni, hogy nurofenes fecskendővel a szájába nyomtam, össz 5 ml vízzel higítottat, remélem így jó.) Mit tehetek megelőzésként szülőként az ismételt fertőzések elkerülésére? (szappanos kézmosás, takarítás-milyen szerekkel, homokozóba vihetem-e, stb.)
Kell-e spec. diéta, pl. candida fertőzésnél cukor és lisztmentes étrend, itt van-e egyáltalán ilyennek jelentősége, vagy mindegy mit kap.
Gyors válaszát előre is köszönöm,
tisztelettel Nikoletta
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nikoletta!
Megfelelő kezelésben részesült gyermeke. Nem ritkán előfordul azonban, hogy újból jelentkeznek a tünetek, kimutatható a kórokozó és a toxin.
Ekkor a korábbiakban elkezdett terápia ismétlése, vagy a tünetek súlyossága függvényében kórházi kezelés, és esetleg más készítmény adása javasolt.
Speciális diéta nincs, speciális védekezésre nincs lehetőség.
A beteg környezetének tisztán tartása, rendszeres fertőtlenítése ( hypó ), rendszeres kézmosás, kézfertőtlenítés szükséges.
A játszótéri homokozó használata nem javasolt.
Antibiotikum adása, csak bakteriális fertőzés esetén javasolható, ekkor egy probiotikum elkezdése is ajánlott, egy időben az antibiotikummal.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr nö! Kislányom 11 éves és nemrég derült ki hogy mitralis prolapsusa van kis insuffal, és 2mm-es foramen ovale! A kérdésem az volna, hogy futás után fájlaltatja a mellkasát és ezzel egyidejűleg a vállát is! Az orvos szerint ez ek a problémák nem okoznak tüneteket, és az évenkénti ellenőrzéseken kívül nincs teendő vele. Ön szerint akkor mi okozhatja ezeket a tüneteket nagyon aggódom érte, kb 1 hónapja vizsgálták szív uhangal is! Ezen kívül a hasát is gyakran fájlaltatja de erre sem kaptunk választ mi lehet az oka! Előre is köszönöm válaszát! Egy aggódó anyuka! Köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Márta!
A kardiológus egyértelműen leírta véleményét.
A mellkasi és vállfájdalom hátterében több, más nem kardiológiai ok állhat.
A hasi fájdalom okának tisztázására is háziorvosi vizsgálatot javasolok.
Ha szervi betegséget kizártak, gyermekpszichológussal való kapcsolatfelvételt ajánlok.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Én 1 hós gyermekem fejlődésével kapcsolatban szeretnék kérdést feltenni, ugyanis saját gyermekorvosunk nagyon megijesztett a státuszvizsgálat alkalmával. Kisfiam 4050 gr-al született, sajnos születése után besárgult, ezért nem lehettem vele egy szobában, nem tudtam igény szerint szoptatni. Mikor elhagytuk a kórházat 03.03.-án akkor 3680 gr volt a súlya, 03.30.-án pedig 3980 gr. Doktornőnk szerint ez a súlygyarapodás kevés, nem 1 hónap, hanem két hét alatt kellett volna ennyit híznia, ezért azt javasolta, hogy fejjem le a tejet, úgy adjam neki, és ha szükséges pótoljam tápszerrel. Védőnőnk szerint igaz, hogy kicsit kevés a gyarapodás, de nincs szükség tápszerre, majd a következő heti mérésnél kiderül, hogy elegendő e neki a tej a gyarapodáshoz, viszont ébresszem fel gyakrabban, mert csak naponta 5-6szor igényli az evést, nem 7-8szor. De sajnos az ébresztések végeredménye mindig az, hogy eszik kb.20 gr-ot és után a szépen visszaalszik, hiába ébresztgetem. Így az egész napi adagja 600 gr helyett 430-450 gr szokott lenni. Egyébként főleg a délelőtti órákban elnézelődik 1-1,5 órán keresztül is, délután hosszabban alszik. Hasfájósság miatt újabban nyűgösködik, de nem hinném, hogy éhes, mivel ilyenkor sem a cicit sem a cumisüveget nem fogadja el, kifeszíti a lábait, és mióta espumisan cseppeket kap lényegesen javult a helyzet. Tehát a kérdés az lenne, hogy Ön szerint érdemes e ébresztgetnem kisfiamat, és van e szükség hozzátáplálásra? A választ előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Katalin!
Amennyiben termelődik annyi teje amennyi a gyermek megfelelő fejlődéséhez szükséges akkor nem kell tápszert kezdeni.
Egyszer-egyszer kínáljon lefejt tejet, akár pohárból, hátha akkor többet fogyaszt.
Ha kevés az anyatej, kínálja a tápszerből.
A nappali 3 óránkénti táplálást szorgalmazza, és éjszaka legalább egyszer tegye mellre.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Dr. Kátai Ibolya!
Van nekem egy 8 éves keresztlányom, akit időközönként éjszaka remegés kap el, olyankor elsápad, válaszol, ha kérdezzük, de másnap nem igazán emlékszik az egészre. Ez a tünet talán félpercig tart, az időszakok is változóak, valamikor egy-két hónapig sem tapasztaljuk. Már kb. három évesen voltak egy kivizsgáláson ott nem találtak semmit, de a tünetek azóta sem múltak el. Nagyon idegesít minket, hogy mi lehet a gyerekkel. Szeretném a segítségét kérni abban, hogy mi lehet ez és milyen orvoshoz forduljunk, mert nem igazán tudjuk, hogy mit csináljunk vele.
Előre is köszönöm. Tisztelettel egy aggódó keresztanya
Gyermekorvos válaszol:
Kedves aggódó Keresztanya!
A gyermek tüneteit figyeljék alaposan. ( időtartam, időszak, mely testtájékot érinti a remegés, milyen egyéb tünet kíséri) Esetleg készítsenek róla felvételt. A házi orvos beutalójával elirányítja a megfelelő szakrendelésre, ha szükséges.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kisfiam 4 hós, anyatejes. Nappal 5x szopizik+ 1x kel éjjel. Szinte minden szopi közben alszik. 2,5-3 óránként kéri a cicit, kivétel délután a 2 órási szopi után szokott 3-4 van hogy 5 órát is aludni egyhuzamban. Szóval szopi közben elalszik az kb 20-30 perc, minden alkalommal, majd büfizésnél felkel ébren van kb 40-45 percet és már tiszta nyűgös, hisztis. Aztán a köv. szopiig alszik. Ami majdnem 1,5 -2 óra. Átlag 10-12 órát alszik napközben és éjjel pedig ha 9 kor leteszem akkor 2 kor ébred, de alszik szopi közben majd reggel fél 6 ig. Az pedig akkor 8-9 óra éjjel. Egyben 18-20 órát alszik kb a 24 órából. Nem sok ez egy 4 hósnak? Nem tudom semmivel sem ébren tartani, mert csak nagy üvöltés lesz a vége. A fogacskája is elindult, mert dagadt az ínye és egész nap nyűglődik szegényem és eszi a kezét meg mindent amit a kezébe adunk.
Köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Edina!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Edina!
A gyermekek alvásigénye, úgy mint a felnőtteké is különböző.
Sok anyuka örülne, ha ilyen ideálisan jó alvó csecsemője lenne.
A kor előrehaladtával, majd csökkenni fog az alvással töltött idő, de ha most ennyit igényel, értelmetlen ébren tartani. Ha egyébként korának megfelelő a fejlettsége tennivalója nincs.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kisfiam elmúlt 4 hónapos. Eddig csak anyatejes volt, de 1-2 hete megzavarodtak az éjszakáink. Eleinte azt gondoltam, hogy egy újabb fejlődési ugrás, de mivel nem javult a helyzet (éjszaka 1 kelés helyett 3-4, amitől már én is kezdtem teljesen kimerülni) Ha első baba lenne, még azt hiszem nem adtam volna fel, de van egy 3 éves kisfiam akire ugyanúgy szeretnék minőségi időt fordítani... szóval ezért a gyermekorvos tanácsára, este tápszeres (ha) pótlást adtunk. 1dl-t készítek el és abból 70-90 mililitert meg is eszik minden alkalommal... Azóta visszaállt a rend, sőt igazából jobb lett a helyzet, mert este 9-től alszik hajnali 5-ig. A kérdéseim a következők lennének: 1. Egész biztos, hogy éhes lehetett? Lehetséges, hogy kevés volt neki már az anyatej attól függetlenül, hogy szépen fejlődik? 2. Így, hogy este kap tápszert a védőnőnk szerint szépen kezdjük el a hozzátáplálást, almát már 1-2 kiskanállal kóstolgattunk is a napokban, nagyon tetszik neki:). Önök mint gondolnak, mi a jó megoldás? Talán túlaggódom, de szeretném a legjobbat tenni, ahogy minden anyuka.
Köszönöm előre is a választ! B.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Barbara!
Sokszor 20-30ml táplálékot is tartós sírással követelnek a csecsemők.
Biztos, hogy szüksége volt annyi kiegészítésre.
Helyes a "ha" tápszer választás.
Az gyümölcsadás elkezdése is időszerű, naponta egyszer, emelkedő mennyiségben.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Ibolya!
A kisfiam 27 hónapos hypotoniás sérült baba a forgáson kívül semmit sem csinál dévénnyi tornára jártunk akkor a katona módszert is alkalmaztuk de nem használt most jár hozzá konduktór heti egy alkalom a kúszást szépen csinálja igaz azt végig sírja de magától nem csinálja és amit szeretnék tudni hogy miért nem fog meg semmit? Ha játékot adunk a kezébe eldobja és összehúzza a kezét egyedül a két kezét nézegeti és nyalogatja egész nap. Ön mit tanácsol, hogy használja a kezét, mert később tudomást se fog venni, hogy van keze ezt a konduktor mondta. Előre is köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
Amilyen foglalkozásokat, kezeléseket a gyermekhabilitációs szakrendelésen javasolnak, a gyermek fejlődése érdekében vegyék igénybe.
Az agynak az a területe is sérült, amely a kéz, az ujjak finom mozgatásáért felelős.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Ötéves fiúgyermekünknek sárga lepedék jelent meg a nyelvén. Hol kevésbé vastag, hol vastagabb rétegben, néha majdnem teljesen eltűnik. A jelenséget körülbelül két hónapja vettük észre. Természetesen megmutattuk a gyermekorvosunknak, sőt tulajdonképpen két gyermekorvos és egy orr- fül- gége szakorvos is látta, de sajnos érdemben nem tudtak hozzászólni. A gyermekorvosunk probiotikum szedését javasolta, a gyerek be is szedett egy egész doboz PRO KID-et, de sajnos semmilyen javulást nem tapasztalunk. Tudom, hogy látatlanban nehéz bármilyen diagnózist is felállítani, de bízunk a szerencsénkben, a mellet, hogy rettenetesen aggódunk a gyermekünk egészségéért.
Válaszát várva köszönettel, és tisztelettel: Hegedűs család Sopron
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Gábor!
A nyelven képződő lepedék általában szürkés-fehér színű, nem mindig észlelhető az egész nyelven, van amikor szakaszosan válik le. Ez utóbbi esetben sokszor szabályos és éles határú rózsaszín " foltok " láthatók a nyelven. A lepedéket a különféle ételszínezékeket tartalmazó élelmiszerek, mint cukrok, rágógumi, csak aromát tartalmazó italok megfesthetik. A teának is erős színező hatása van.
Érdemes a tünet megjelenésekor, a táplálék fogyasztást átgondolni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Egy nagyon kedves ismerősöm kérdését szeretném Önnek továbbítani. Két hetes pici babájának a házi gyermekorvosa a Vigantolból napi 4 cseppet írt fel a Calcimusc 2x1 ml mellé, mivel a kelleténél tágabbnak találta a kisbaba kutacsát. Az anyuka aggódik, hogy mivel utánaolvasott a használati útmutatón, a két vitamin rossz hatással van egymásra, remegést idézhet elő a gyermeknél, amit tapasztal is mostanában. Kedves Doktornő, kérem, nyugtassa meg a kisfiát féltő anyukát.
Válaszát előre is nagyon köszönöm a nevében.
Tisztelettel: Marianna
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Marianna!
Az észlelt tünet a gyógyszerektől függetlenül is előfordulhat hasonló korú csecsemőknél.
Észrevételeiket tanácsadáson beszéljék meg a gyermek háziorvosával.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Gyermekem 3 és fél éves. Nagyon ritka, hogy normális formált illetve normális mennyiségű széklete lenne. Sok gyümölcsöt és folyadékot fogyaszt ezzel nincs baj. Wc-be, bilibe nem hajlandó kakilni, sokszor veszem észre, hogy áll valahol és nyom, ha észreveszem azonnal abbahagyja és nem hajlandó tovább kakilni. Sokszor a bugyiba kakil és csak a szagról veszem észre magától nem szól. Amit kaki az is kevés "nyálkásabb" széklet. Mivel és hogyan segíthetnék a problémánkon. Az oviban is kezd problémát okozni.
Köszönettel: Egy aggódó anyuka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szilvia!
Székletürítési problémák megoldására sok idő, türelem és következetesség szükséges.
Első lépésként ajánlanám, átmenetileg akár székletlazító használatával arra szoktatni gyermekét, hogy mindig ugyanazon napszakban ürítsen. Így az óvodalátogatás tovább folytatható. Székelési inger láttán kínálja fel a pelenkán kívüli lehetőségeket, beszéljen azok használatának előnyéről. Ne erőltesse, csak mutassa meg a lehetőségeket. Sohase szégyenítse meg gyermekét, más okból se.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kislányom 7 hetes és az lenne a kérdésem, hogy a hordozókendők vagy a kenguruk valóban károsak a piciknek? Mit ajánlana a doktornő amiben biztonsággal lehetne hordozgatni a kicsimet? Valamint a babahordók úgy általában is és ami nekünk van az is elég mély, vagyis szemmel láthatóan nem túl egészségesen ül benne a gyerek, legalábbis a gerincének biztos nem tesz jót. Így tehát még az lenne a kérdésem, hogy mennyi ideig "nem káros" a babahordóban ültetni a gyereket és ha kinőtte a mózeskosarat, akkor milyen babakocsiban tudom majd sétálni vinni?
Köszönettel: Petra
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Petra!
A csecsemőknek a rácsos kiságy a legkényelmesebb és legbiztonságosabb fekhely.
A szabad levegőn tartózkodásra az olyan biztonságos mélységű, megfelelő nagyságú babakocsi ajánlott, melyben kényelmesen elfér. Ha a babahordó nyilvánvalóan kényelmetlen, ne ültesse bele.
A kengurut és a hordozó kendőt csak más lehetőség híján, a szükséges legrövidebb időre használja.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Ikergyermekeim vannak, 4 évesek. Kisfiú, kislány. 29. hétre születtek. Kisfiam mozgásában korlátozott, még pelenkája van, de naponta többször levesszük a pelenkát. Valamikor sikerül időben szólnia. Sebészeten voltunk, diag: nem descendált here, kétoldali. Érdeklődni szeretnék a Choragon 5000 NE injekció hatékonyságáról. Szeretnénk elkerülni a műtétet.
Várom szíves válaszát! Tisztelettel: Adrienn
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Adrienn!
A hormonkezeléstől 30-50 %-ban várható megoldás.
Ha nem eredményes, akkor szükséges a sebészeti beavatkozás.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Dr. Nő!
Van egy 7 hónapos kislányom, egy hónapban 60-70 dkg-át hízik, én kevésnek találom, és azt szeretném kérdezni hogy melyik tápszert tetszik ajánlani, és a tápszer mellett milyen enni valót ehet, amitől többet hízik egy hónapban, most a milumil optima tápszert eszi. Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Érdeklődő!
Egy 7 hónapos csecsemőnek naponta 5-6 alkalommal kell kínálni ételt, étvágyától, az egyszerre elfogyasztott étel mennyiségtől függően. Két alkalommal főzeléket, egy-két alkalommal gyümölcsöt,
2-3 alkalommal tápszer ajánlott. A megnevezett tápszert kaphatja tovább is, bizonyára szívesen fogyasztja.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Ibolya!
Szeretném megkérdezni, hogy tudna-e ajánlani olyan helyet BP-n ahol kapható karlsbadi só.
Előre is köszönöm és várom válaszát.
Üdvözlettel, Enikő
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Enikő!
Patikákban keresse.
Esetleg ott ajánlanak hasonló hatású készítményt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves doktornő!
2.5 éves kisfiam, nagyon rosszul eszik, egész nap szinte semmit. Reggel, van már 10 óra mire talán beleharap 2öt a vajas kenyérbe, mást ugyanis nem nagyon eszik reggelire, pedig régebben megette a virslit is vagy a tojást is, majd alvásig nem is eszik semmit, még a gyümölcsöt sem tudom bele etetni! Fél 1-kor altatom el, és 3 óra után ébred, eddig meg megette a leveseket, ha mást nem is, abból egy fél tányérral megevett, most eszik 2-3 kanállal és befejezte. Este meg az alvásnál megiszik 1.5 dl kakaót és ezzel befejezte a napot. Gyümölcsöt kb. heti 1szer, ha sikerül etetnem vele, főzelék félét egyáltalán nem eszik. Eddig még nem aggódtam annyira, mert szinte heti 2-3 alkalommal főztem neki húslevest tele mindenféle zöldséggel, és azt megette. A gyerek orvosunk azzal biztatott, hogy elég, ha zöldséget megeszi, de már abból sem eszik annyit amennyit kellene! Tudni kell, hogy a fiam nem eszik édességet, és nem szokott nassolni, nem iszik csak vizet, illetve reggeli után, ha eszik, ihat teát, vagy kubut, már a joghurtot sem issza meg! Kicsi kora óta nehezen veszi a levegőt, és dörzsöli az orrát, már voltunk 3 fül orr gégésznél nem találtak semmi eltérést, nemrég vérből csináltak allergia tesztet, kiderült, hogy poratka, és lisztatka allergiája van. Talán van valami köze az étvágytalansághoz? Étvágyhajtót többször is írattam, de az sem használt sokat! Kérem adjon valami tanácsot, mert nagyon elvagyok keseredve!! Gyerekorvosunknak hiába panaszkodom, azt mondja, majd az óvodába enni fog, de én már ebben sem hiszek, ugyanis több anyukával is összejárunk, hogy játszanak a gyerekek, de velük sem eszik jobban a fiam! Amúgy, a gyermekem jókedvű, vidám kisfiú. Fogyni, szerencsére nem fogy, de nemis nagyon hízik, 13 kiló körül járunk kb. már fél éve! Kérem írjon valami tanácsot, mert nagyon elvagyok kenődve!! Mit tegyek, hogy jobban egyen? Változatosan főzők, de nem akar semmit sem megkóstolni
Kérem segítsen! Köszönöm előre is!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szilvia!
Kisfia étvágytalan, kis étkű, allergiás, és vidám gyerek.
Testi fejlettségét tekintve az átlagtól jelentősen eltér.
Háziorvosi vizsgálattal, laboratóriumi (vér, széklet) vizsgálattal néhány alapvető betegség kizárható, ami a megnevezett panasz hátterében állhat.
Ha ezek nem igazolódnak, gyermek-gasztroenterológiai szakrendelésen javasolt vizsgálata.
Kicsi kora óta nehezen veszi a levegőt, allergiás, ezen megjegyzések alapján pulmonológiai vizsgálat is szóba jön.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt doktornő!
Kislányom 6 hetes, tápszert (milupa milumil ha1) eszik, ugyanis nincs tejem... Reggelente sugárban kihányja evés után szinte rögtön, vagy kis idő múlva! A nap többi részén nem, néhány alkalommal este is előfordult.... miután kihányta, újból megetetem és akkor minden rendben! Mi lehet a baj??? Már próbáltam úgy is etetni, hogy 20-30 ml után szüneteket, büfizéseket.... de akkor is kiugrik :(
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Barbara!
Ha a gyermek testsúlya a hányogatás ellenére növekszik, az alábbiakat javasolom.
Tápszercserét, gyakoribb etetést, kisebb adagokkal, gyakoribb büfiztetést, amivel próbálkozott is.
Ha a súlygyarapodás nem megfelelő, tünetei változatlanul fennállnak, gyermek-gasztroenterológiai kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy kislányom 7 hónapos már szívesen fogyaszt bébiételt, de még 2-3 óránként szopik. Kicsit köhög, de nem náthás nem lázas, most jött ki a 2. foga. A mai székletébe ilyen sűrű nyálka volt, ez lehetséges hogy slejm volt? Vagy valami más
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Katalin!
Csecsemőkorban a légúti tünetek mellett gyakran észlelhető hasmenés, nyákos széklet ürítés.
Egyszer-egyszer előfordul egyéb betegségtünettől függetlenül is.
7 hónapos korban elegendő 3-4 alkalommal szoptatni, ha 2 alkalommal már főzeléket is eszik.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megtudni, hogy a gyermekkori soványságnak mik lehetnek az okai? A keresztlányomról lenne szó. Ő 12 éves múlt 158 cm magas és csak 34 kg. Szóval nagyon sovány és nagyon magas is. Vitaminokat is szed és mégsem hízik. Családi viszonya kiegyensúlyozott. Komolyan mondom nagyon vékony. A családunk nem egy elhízósfajta, de azért ennyire nem is sovány. A tanulással is van egy kis gondja, de azt is olvastam hogy ez esetleg a soványsága miatt is lehetséges. Egy pár ötletet szeretnék kérni öntől amivel esetleg egy kis hízást produkálhatunk nála. Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel egy aggódó keresztanya!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
A kisleány méretei valóban jelentősen eltérnek a 12 éves leányok átlagértékeitől.
A súly negatív, a hossz pozitív irányban.
Ennek genetikai és környezeti okai is lehetnek.
Betegség kizárására elsősorban gyermek-gasztroenterológiai kivizsgálást javasolok.
Emellett valamilyen sportolási lehetőséget ajánlok. Az úszás, kerékpározás, futás, tánc, labdajátékok nem versenyszerű elkezdését javasolom.
A napi ötszöri, zöldségben, gyümölcsben gazdag étrend, és kornak megfelelő folyadékfogyasztás rendszeres legyen.
Gyermek-pszichológus véleménye is figyelemre méltó, a tanulási nehézségek miatt is.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Dr. Nő!
A kislányom 2300 dkg-al és 48 cm-el született, 8 naposan volt neki egy artéria szűkülete a szívkörül, és meg műtötték. Most majd nem 7 hónapos korára 625 dkg és 65 cm, nagyon kis eleven, jó kedvű baba. Azt szeretném öntől kérdezni hogy a súlya és a hossza ideális? Válaszát előre köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Érdeklődő!
Gyermeke súly és hosszfejlődése a születési adatait figyelembe véve ideális.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Üdvözlöm!
Azzal a kérdésekkel fordulok önhöz hogy a kisöcsémnek kiskorába volt egy műtéte avval hogy a tápszert kihányta folyamatosan. Most 8 éves és az iskolába sportoló néha panaszkodik, hogy a szíve alatt szúr neki, meg a szeme alatt ilyen szürkés-kékes neki. Van olyan is neki, hogy amikor jó ízűen meg eszik egy szendvicset utána fájlalja a hasát, hogy fáj neki nem tudjuk, hogy mitől lehet ez meg nagyon vékony is a korához képest.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Kitti!
Testvéreddel keresd fel a gyermek-háziorvosi rendelőt.
Az öcséd testi fejlettségéről, a tünetek eredetéről háziorvosa, a vizsgálat után nyilatkozni fog.
Nagy valószínűséggel panaszának nem szervi betegség az oka.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
3 hetes kislányunknál harmadik alkalommal fordul elő, hogy 1-2 percre megmerevedik, fejét hátraveti, jobban bebandzsít az átlagosnál és mintha kikapcsolna, nem reagál ránk. Aztán elmúlik és teljesen "visszatér". Elég ijesztő, nem tudom, hogy ez normális vagy valami tünet? Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Dániel!
A leírtak alapján a tünet idején eszméletvesztés is jelentkezhetett.
Ha ez a tünet ismétlődik, háziorvosi beutalóval kereshetik fel a gyermek-ideggyógyászati szakrendelést.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktor Nő! Nekem olyan kérdésem lenne, hogy a kisfiam most 6 hónapos és ismerkedik az ételekkel már előtte is próbálkoztunk almával és 3 alkalom után a fején piros foltok jöttek ki és elis múltak én azt hallottam ez allergia nemis adtam neki pár hét múlva újra próbáltam főzve és úgy jóvólt de mintha megint halványan jönnének kicsi foltok de mindentől most attól félek mindenre allergiás lesz a pici és nem tudom merjek e neki adni valamit a krumpli és a csirkemell répa mix mindha nemlenne tőlle semmi baja demár semmit szinte nemmerek neki adni! Nemkapok senkitől olyan választ sajnos amitől megnyugodnék, vagy tudnám mire számítsak! A családban eddig senki nem volt allergiás! Válaszát előre is köszönöm! Ildikó
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ildikó!
Az allergia diagnózisát orvos állapítja meg.
A csecsemő bőre igen érzékeny, sokféle okból jelentkezhet olyan kiütés, amely hasonlít az allergiás eredetűre. Ha újból észlel bőrelváltozást, mutassa meg háziorvosának.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
5 éves kislányom miatt fordulnék Önhöz. Aggasztónak találom, hogy gyakran fájtatja a hasát. Szeretném ha tanácsot adna merre induljunk, és egyáltalán kell-e kivizsgáltatni, vagy ez normális lehet. A gyermekorvosunk szerint nem kell foglalkozni vele, de én megrögzött betegségfóbiás vagyok, és félek hogy nehogy nagyobb gond legyen.
Pici kora óta többször fájlalta a hasát. Ezek a fájdalmak jönnek mennek, más tünet nem igazán társul hozzá. Játszik nyugodtan, aztán jelzi hogy fáj a hasa, simogassam meg. Általában 1-2 perc, ritkábban 20-30 perc és játszik tovább. Ez van hogy naponta többször előfordul, van hogy napokig semmi. Előfordul hogy ezután van széklete, és úgy szűnik meg a hasfájás, de van hogy csak úgy elmúlik. Sajnos még nem tudja elmondani milyen jellegű a fájdalom. Általában a köldök körüli területet mutatja, de mostanában van hogy a mellkasát a szegycsont alatt és az oldalát is néhány alkalommal.
A széklete általában bogyós, sötétbarna, néha előfordul hogy az első fele bogyó, utána híg. Sok gyümölcsöt eszik, és napi 1-2 joghurt, és 2-3 dl tej is az étkezés részét képezi.
A hasa elég nagy korához képest, a gyermekorvos szerint a középső hasizom nincs összenőve, ez okozza.
Vesemedencetágulat miatt a vizeletét rendszeresen ellenőriztetjük, húgyúti fertőzése nincs. Nemrég esés miatt kórházban voltunk, akkor csináltak általános laborvizsgálatot, ott is rendben volt, néhány kisebb eltérést leszámítva, ami a kórházi és saját orvosunk szerint is normális.
Lehet hogy én aggódom túl a dolgot, ezért is kérném a tanácsát.
Köszönettel,
Egy aggódós anyuka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zsuzsa!
Gondos anya lévén odafigyel gyermeke tüneteire, táplálkozására.
Mielőtt szakorvoshoz fordulnának, az alábbiakat javaslom.
A sok gyümölcs fogyasztása mellett, napi egy alkalommal kínáljon gyermekének főzeléket is.
Ettől remélhető, hogy napi rendszerességgel ürít majd székletet.
Amennyiben igényli a közös játékot, beszélgetést foglalkozzon vele többet.
A napi 4-5 étkezésre nyugodt körülmények között kerüljön sor.
Játszóhelye közelében ne szóljon tv, rádió, legfeljebb csak zene.
Ne kérdezzen a tünetre, hagyja gyermekét spontán megnyilvánulni.
Gyermek-gasztroenterológiai vizsgálat javasolt, ha a tünet nem szűnne.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Van egy 4 éves kisfiam, és nagyon aggaszt hogy nagyon picinek találom és ez az ismerőseimnek is feltűnt. Súlya:12,7 kg, és 98 cm. Azt szeretném meg tudni, hogy ez valóban nagyon kevés vagy betudhatom annak hogy kis súllyal született?! A gyermekorvosunk szerint nincs semmi probléma, de engem aggaszt, hogy valami más van a háttérbe.
Köszönettel: Egy anyuka.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tímea!
Kisfia testsúlya és magassága valóban jelentősen elmarad, a hasonló korú fiúk átlagos méreteihez viszonyítva. Az elmaradásnak, lassúbb fejlődésnek többféle oka lehet, nemcsak betegség.
Gyermek- endokrinológiai és gasztroenterológiai vizsgálata javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Az lenne a kérdésem, hogy a kisfiam 3 hónapos státuszán a doktor úr, az orvosi diagnosztáiban eltérést írt, melyben a következő volt U999, v V999. Nem tudtam elolvasni rendesen. Szeretném megtudni, hogy ez bajt jelent, vagy mit jelent ez?
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Vivien!
A gyermeke vizsgálata során eltérést nem talált a doktor úr.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A kisfiam időnként kruppos/fulladásos rohamot kap (eddig 5-6 alkalommal történt meg, kétszer voltunk kórházban - Most 2 és fél éves). Azt vettem észre, hogy ha lázas beteg a gyerek és Nurofen szuszpenzióval csökkentjük a lázát, akkor komolyabb köhögés esetén sem fullad be a gyerek. Arra lennék kíváncsi, hogy ez csak véletlen-e, vagy lehetséges, hogy a gyulladáscsökkentő hatás miatt egyszerűen nem alakulnak ki a tünetek. Ha a gyerek köhög és bereked adhatok e neki Nurofent-t?
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Attila!
Fájdalom és lázcsillapítás céljából adhatja a megnevezett gyógyszert.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot!
Érdeklődnék hogy milyen márkájú első lépés cipőt ajánlana a 16 hónapos kislányomnak Asso-t vagy Siesta-t? Válaszát előre is köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Boglárka!
Az utóbbi típusút. Fontos a megfelelő méret kiválasztása.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
'0 hónapos fiam 2 hónapos kora óta szenved obstipatioban! Mindent kipróbáltunk de eddig sajnos semmivel sem értünk el jó eredményt! Ön milyen terápiát javasolna!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ágnes!
Csecsemőnek hashajtót nem javasolok. Napi kétszeri gyümölcs (alma, narancslé, őszibarack) és kétszeri főzelék adással (paradicsom, lencse, bab stb.) lazíthat a székletén. Probiotikum, vagy azt tartalmazó tápszer is segíthet.
A glicerines kúp is használható, a székelési inger erősítésére.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt dr nö 11 honapos kisfiam lázas volt majd rá 1 napra ment a hasa azt hittük a gyogyszer mellékhatása ám a székletébe fekete fonalakat láttunk abba lett hagyva a gyogyszer és protexint iszik ám étvágytalan lett ezért vizelet és széklet vizsg lett ami rota virust áll meg most peritolt iszik de csak édes ételt hajlandó enni a kérdés nem lehet hogy valami parazita van a székletbe amitől van ez a probléma és étvágytalanság. A széklete változatlan. vagy a vírus így ürül kb. 5 hete?
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Attila!
Újabb székletvizsgálattal megerősíthető a feltételezett másik fertőzés is.
Az elkezdett terápia folytatása javasolt, és kiegészítendő, az újabb vizsgálat eredményétől függően.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Öt és féléves a kislányom, akivel mostanság több probléma is adódik. Ebben a februári hónapban talán másfél hetet tudtam óvodába vinni betegeskedés miatt. Hurutos tüneteket produkált, elvittem a háziorvoshoz, aki gyulladnak látta a torkát és antibiotikumot írt fel. A gyógyszeres kúrát követően néhány nap múlva ismét hurutos tünetek + 1x 40 Celsius fokos láz kísért. Garatmandulái duzzadtak, vörösek voltak. Ismét antibiotikum kúra következett, majd 3 nap ovi, majd gyakori tüsszögés után orrfolyás (Neugranormonnal kellett kenegetni az orra alját, hámhiány keletkezett, pedig rendre használt papírzsebkendőt) és 2 nap itthon. 1-2 nap ovi és ma is hasmenéses széklet, ami előfordult máskor is az utóbbi időben, de ma agyag színű volt és mennyiségileg is több volt. Ezek a normálnál hígabb állagú székletek csak naponta 1x, ritkán 2x fordulnak elő. Az antibiotikum kúrával szinkronban adtam a normaflore-t. Most az utolsó 2 napban is adtam neki, bár most nem kap antibiotikumot. Pocakját is fájdította (köldök felett). Időnként bőrviszketésről panaszkodik (testszerte), arcán két oldalt érezhető volt a grízes bőrfelszín. Háziorvosunk Xyzal szirupot írt fel, de ezt nem állandóan adom, csak ha fellángolnak a viszketős panaszok. Herpesz szerű kiütés is rendszeresen megjelenik az ajkán. Bágyadtabb is. Kérem szépen a Doktornő tanácsát! Vitaminokat adjak neki? Ha igen, akkor milyent érdemes? Mi lehet a gyakori visszaesés hátterében? (Én már allergia vizsgálatra is gondoltam, de lehet egy kicsit korai lenne?) Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Ildikó
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ildikó!
Étvágytalanság esetén érdemes olyan, vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazó készítményt adni, amiben probiotikum is van. A választásban segítenek a patikában.
Egy hónap óvodai szünet segítené a légutak regenerálódását.
Immunrendszert erősítő készítményt javaslok, melyet háziorvosi vény útján szerezhet be.
Ismételt felső légúti fertőzés esetén fül-orr-gége vizsgálat javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt doktornő! Többféle problémával fordulok önhöz. Kislányom 2 hónapos, 3350 gr, 54 cm volt születéskor, jelenleg 4950 gr, széklete zöldes, eleje krémes a vége pedig vékony és sárga. Normális ez vagy sem, hozzátenném székletvizsgálaton kijött h dyspepsi koli baktériuma van, itt Németországban azt mondta az orvos nem kell kezelni mert elnövi. Ugyanakkor szortyog és nehezebben szuszog, föleg éjszaka, de nem mindig. Nem náthás, nincsen láza és nem folyik az orra sem. Mi az oka ennek. Nagyon köszönöm válaszát.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Csilla!
Kisleánya ideálisan fejlődik.
A széklet színének, állagának változása gyakori ebben a korban. Nem kóros a jellemzése alapján.
A napi többszöri orrtisztogatás mellett (akkor is ha nem náthás) várhatóan szűnni fog a légzést kísérő hang.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
A mi kisfiúnk 1é3hó-os. Azt szeretném kérdezni a Doktornőtől, hogy a kisfiam reggeli felébredése (6-8ó között) után naponta alszik még délelőtt is 1.5-2ót és délután is. Hozzá kell tennem, hogy szerintem is igényli is, mert szinte megállás nélkül jön-megy, tesz-vesz a lakásban :-). Jó e hogy így altatjuk? Ha igen akkor meddig (a gyerek ? koráig) jó így alszik a folyamatos fejlődése érdekében?
Tisztelettel: egy érdeklődő szülő :-)
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Érdeklődő!
Amíg igényli gyermekük, az éjszakai 8-10 órás alvás mellett a nappali 2-szer 2 órás alvást is, lehetővé kell tenni. Jelezni fogja ő ha kevesebb is elég.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktorno!
Kerdesem 8 eves kisfiammal kapcsolatos. Nemreg korhazban voltunk par napot mandulagyulladas miatt. Mi Angliban lakunk ahol nem kulonosen jo a betegellatas. A fertozes kovetkeztekeppen sokat hanyt es hasfajasra is panaszkodott. Ezert elvegeztek egy hasi rontgent ami kimutatta a parnapos szekrekedest is ami fennallt nala a laz es rosszullet miatt. Eleg nagy dolgot csinaltak ebbol a szekrekedesbol es 2 napra miutan sikerult uritenie elrendeltek meg egy rontgent hogy lassak az evoluciot. Ez persze kimutatott egy kifejezett jobbulast ilyen szempontbol es azota is rendben van a szeklete. En viszont most nagyon aggodom hogy feleslegesen egy eleg nagy sugardozisnak lett kiteve mert most olvasom hogy a hasi rontgen meg kontrasztanyag nelkul is mennyivel erosebb sugarhatas a mellkasi rontgennel osszehasonlitva. Ez lenne a kerdesem, hogy mennyire kockazatos 2 hasi rontgen egymas utan ilyen keves idore ha hosszu tavon gondolkozunk?
Elore is nagyon koszonom a valaszat!
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Érdeklődő!
Kérdésére nincs egyértelmű, konkrét válasz.
A rosszindulatú betegségek kialakulása több genetikai és környezeti tényezőnek a következménye.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Gyermekem most 6 hetes. Az anyatej mellett tápszert (Nestle Beba pro 1) is kap, sajnos orvosi javallatra szükség volt rá. Eddig nem volt gond a székletével, de másfél héttel ezelőtt elkezdett 2 naponta kakálni. Tegnap már 3 napja nem volt széklete, ezért egy fél glicerines kúppal "segítettem" neki. Lehet a kúp miatt, de nem volt kemény, inkább folyós és zöld. A kérdésem az lenne természetes e hogy ritkábban kakál, ha emellett a babám jó kedélyű, mosolygós. A biztonság kedvéért adtam neki pár korty Mira baby vizet is, csak később láttam hogy 3 hós kortól lehetne, remélem ez nem okoz problémát.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel: Kata
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Katalin!
A napi két-háromszori és a kétnaponkénti székletürítés tekinthető normál gyakoriságnak.
Csecsemőnek székletlazítót nem javasolok. A glicerines kúp használata elegendő. A táplálkozás változásával a spontán székletürítés várható.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Üdvözlöm! Kisfiam 4,5 éves, fájdította a fülét /lázas nem volt/ és azt vettük észre, hogy rosszul hall. Nem visszatérő, most volt először. Kapott Cedax-ot. Kontrollon azt mondta az orvos, még van benne egy kis savó és ki kell venni az orrmanduláját. Elmentünk a gyerekorvosunkhoz, hogy neki mi erről a véleménye. Ő azt mondta, nem kell kivenni, szedje ezeket a szereket: Broncho-Vaxom, Lymphomyosot, Calcarea phosphorica, Echinacea angustifolia, 2-3 hét múlva rendbe fog jönni. 1 hét letelt, nátha elmúlt, orra nem folyik, füle nem fáj, csak a hallása napról napra rosszabb. Azt tapasztaljuk, hogy nagyon rosszul hall, szinte kiabálni kell neki. Menjünk vissza fülészetre? Vagy várjuk ki a 2-3 hetet?
Köszönöm válaszát!
RMónika
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mónika!
Ellenőrző vizsgálatát a fülészeten feltétlenül javaslom.
Hasonló terápiát követően, hallásjavulás észlelhető.
A műtét szükségességéről, időpontjáról, a gyermek tünetei alapján, közösen dönthetnek.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Fiam jelenleg 4,5 éves. Születésétől kezdve sok felső-légúti megbetegedése van, sokat náthás, sokszor van torokgyulladása, vagy mandulagyulladása. A sok alatt 3-4 hetente egyet értek, amiből átlag 2 hét alatt lábalunk ki. Ezen alkalmakkor mindig belázasodik, 38,5 fok körüli láza van, amit sem a lázcsillapítók, sem a hűtőfürdő nem mérsékel, így minden betegség vége antibiotikum. Ez az átlag minden évszakban igaz, nem csak télen, ha nyáron is ugyanennyit beteg. Végül 4 éves korára mind az orr-, mind a garatmandulája annyira megnagyobbodott, hogy 2011. novemberében ezeket eltávolították. Ez megoldást jelentett a levihetetlen magas lázra, így most már „csak” 38 fokra lázasodik, amit levisz a lázcsillapító, viszont, amikor ca. 3 nap múlva megpróbálom mérsékelni a lázcsillapító mértékét vagy teljesen leállni róla, akkor a láz visszatér és az orvos ismét antibiotikumot ír elő. Gyakorlatilag olyan, mintha a fiam szervezete nem védekezne, hanem mindent elkap és tenyészt magában, olyan mintha nem lenne immunrendszere. Ezt kiszűrendő a műtét után 1,5 hónappal tökéletesen egészséges állapotban csináltattam egy teljes vérképet, melyet két orvos is látott, s mely alapján mindketten azt mondták, hogy teljesen egészséges, és milyen jó, mert a sok antibiotikum ellenére még a mája sem károsodott. A vérképben az eltérések az alábbiak: Neutrofil granulocita értéke: 2,0 (Ref érték 2,0-7,0), Hemoglobin: 117 (Ref érték: 120-140), Kreatinin: 32 (Ref érték: 59-104), Alkálikus foszfatáz: 631 (Ref érték: 68-270) (erre szedjük a D vitamint)
Teljes vaskötő kapacitás: 87,3 (Ref érték: 48-85), Transzferrin szaturáció: 13 (Ref érték: 20-55), AST menny. meghat: 3 (Ref érték: 5-200)
Nemrég egy garatkenetet is levettek tőle egészséges állapotban, hátha van benne ilyenkor is egy-két baci, de a kenet negatív lett. Szeptember óta nem járunk oviba, mivel négyszer futottunk neki az ovinak, s minden alkalommal 2-3 max 4 benn töltött nap után a fiam ismét beteg volt, s kezdődött az egész elölről. Jelenleg próbálunk úgymond immunt erősíteni a következőkkel: napi 10 csepp Béres csepp, 10 csepp Cebion C-vitamin, 1 tabletta Folsav, 1 csepp D vitamin, 10 csepp Maltofer csepp és 10 napig szedve 20 nap szünettel Broncho-Wachom. Mivel nagyon rosszul eszik, esete kap egy kávéskanál Peritolt (mióta ezt szedi - ca 2 hónapja - látványosan hízik, már 16,6 kg). Eredetileg szeptemberben műtötték volna, de a parc. Tromboplasztin idő 52 volt (Ref. Érték: 26-40), így nem műtötték meg csak novemberben, október-novemberben végig be voltunk zárva a lakásba, mivel, ha csak kimentünk az utcára is beteg lett. A műtét előtt is egészséges állapotban kis futástól is köhögő rohamai voltak. A műtéttől azt is vártam volna, hogy ez elmúlik, de persze nem múlt el, és nem is csökkent. Mivel a ca 3 éves huga is erősen issza a történet levét, illetve májusban nekem is vissza kell mennem dolgozni, bármilyen ötletet, vagy javasolt vizsgálatot, ami előre visz, nagyon köszönök. Összefoglalva bármilyen iránymutatást várnék arra, hogy mivel tudom megoldani, hogy ne minden betegség vége antibiotikum legyen és ne köhögjük folyamatosan ha kicsit is fut.
Köszönettel Júlia
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Júlia!
Tekintettel az igen gyakori és elhúzódóan gyógyuló betegségekre, gyermekimmunológiai szakrendelésen vizsgálatát javaslom. Amennyiben a terhelésre jelentkező köhögés mellé olykor nehézlégzés is társul, gyermek-pulmonológiai vizsgálat is szóba jöhet.
Az elkezdett terápia folytatása javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot!
Egy olyan kérdésem lenne, hogy a húgomnak van most egy 1,5 éves kislánya viszont, már 3-4 napja nincs széklete. Kihívták az ügyeletet de az csak annyit mondott nekik, hogy itasson a kislánnyal teát. Viszont attól sincs kakija, mit lehet még tenni? Előre is köszönöm a segítséget.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Edina!
Leggyorsabban beöntéssel tud a gyermeknek segíteni.
Patikában kapható ehhez megfelelő készülék.
Kb. 2dl. langyos folyadék végbélbe juttatással lazítható a székletrög, így könnyebben üríthető.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kislányom 2 és fél éves szeptember óta bölcsibe jár. Hetek óta köhög és a gyermekorvosunk nem talál nála semmit, tiszta a tüdeje és legutóbb (1 hete), a torka sem volt piros, viszont a köhögés folyamatosan tart nála. Kapott először kakukkfüves köptetőt, ami először jó volt, csökkent ill. pár napra abba maradt a köhögés, később mikor újra elkezdődött már ez a köptető nem használt. Akkor sinupret cseppet kapott, de az sem mulasztotta el. Legtöbbször el sem tudom dönteni, hogy szárazon köhög-e vagy hurutosan. Így azt sem tudom milyen gyógyszert adjak neki ill. milyet irassak fel az orvossal. Leginkább éjjel kínozza a köhögés, akkor jön rá egy nagyobb roham, ami kb. fél-1 óráig tart. Most hagyma teát adok neki, nem tudom ezzel jót teszek-e, mert hallottam, hogy ez leginkább hurutos köhögésre jó. Mivel tudnék rajta segíteni?
Előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel: Anna
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anna!
Közösségbe járó gyermekeknél gyakoriak a felső légúti fertőzések.
Egyik fertőzésből alig gyógyul, kezdődik egy újabb...
Immunrendszer erősítő készítményt és fül-orr-gégészeti vizsgálatot javaslok.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
5 hós kislányom éppenhogy eléri a 6 kg-os súlyt, 3710 grammal született, majd két hónapos kora körül lelassult a súlygyarapodása. A háziorvos többszöri felkeresés után végül Pregomin tápszert javasolt illetve laktáz tabletta használatát az anyatejhez. Akkor elindult a súlynövekedés, de most az utolsó mérésnél megint csak 24 dkg-ot hízott 3 hét alatt. Szerintem ez kevés, de nem küldenek tovább sehová minket ezzel a problémával, állítólag rendben van. Önnek mi a véleménye? A súlygyarapodás a köv: 1 hó: 4130 gr, 2 hó: 4660, 3 hó: 5150 gr, 4 hó: 5670 gr. Nagyobbik gyermekem ilyen idősen 1,5 kg-val volt nehezebb a hugánál. Segítségét előre is köszönöm.
Maradok tisztelettel: S. Anita
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
Az egészséges újszülött általában féléves korára megkétszerezi testsúlyát.
Ha jó étvággyal szopik, tápszerpótlást is igényel, korának megfelelő a mozgásfejlettsége, betegség tünetei nincsenek, ellenőriztesse súlyát gyakrabban. Ha nincs változás, gyermek-gasztroenterológiai vizsgálat javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr.Nő!
A 4 éves kisfiam, most hagyta abba az antibiotikum szedését, de a köhögésére még adnom kell neki ACC-t.
Azt szeretném kérdezni, hogy mellette adhatom e neki a Béres cseppet, mert nagyon rossz étvágyú és a betegség is legyengítette egy kicsit? Ha igen Ön szerint mennyi c-vitamint adjak mellé? Kisfiam most 106 cm és 16 kg.
Előre is köszönöm válaszát!
Zsuzsa
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zsuzsa!
Kisfia testi fejlettsége a 4 éves fiúkhoz viszonyítva átlagos.
A napi C vitamin szükséglete: 60-100 mg.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Épp ma 6 hónapos Kristóf unokám. A kérdésem vele kapcsolatos. A kiírt időre született 2800 gr. súllyal.
Jelenleg 6500 gr, elég nyúlánk baba. Másokhoz képest talán többet alszik. Este 9-reggel 7-8-ig tart az éjszakai alvása. Időnként visszaalszik rövidebb időre a reggeli etetés után. 12 - fél 1 körül a babakocsiban alszik, kb. 2 órán át, kint a levegőn. Most, hogy nagy hidegek voltak, a szobában altatta a lányom, felöltöztetve, nyitott ablak mellett. Továbbá estefelé kb. 40 percet alszik még fürdetés előtt.
Ma ölben vitte ki sétálni egy kicsit, és azt figyelte meg, hogy nehezebben veszi a pici a levegőt. Ezt már egy alkalommal észlelte korábban is, de akkor nem tulajdonított nagy jelentőséget neki.
Kérdésem az volna, a leírtak alapján lehetséges, hogy gyengébb a gyermek tüdeje, vagy más szerve, és talán azért is alszik ennyit?
Egyébként aktív, kiegyensúlyozott baba, nem észleltünk nála semmi kórosat. A gyermekorvosuk is mindent rendben talált eddig a kicsinél.
Szíves válaszát előre is köszönöm
Éva (aggódó nagyi)
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Éva!
Ennyi, egy egészséges csecsemő alvásigénye. Ez az alvásmennyiség ideális, nem sok.
Nem betegség tünet. Ha nehézlégzése van, ami nem szokott más tünet nélkül jelentkezni, akkor orvosi vizsgálat szükséges.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Udvozlom Tisztelt Doktorno. A kerdesem a kovetkezo. Kisfiam 3 hetes, anyatejjel taplalom de ugy veszem eszre nem mindig ehes neha csak szomjas. Lehet e babavizet adni neki ket etkezes kozott? Tisztelettel:Andrea
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
Ha úgy érzi, hogy szüksége van rá, meg lehet kínálni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
A koraszülöttek oltása kronológiai életkor szerint történik, testsúlytól függetlenül, klinikai állapottól függően. A javasolt időszakban ( 6-24 hetes korban ) beadható a vakcina.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
3,5 éves kislányunk az elmúlt 5-6 hónapban gyakran (két-hárm hetente) beteg volt, legtöbbször felső légúti megbetegedéssel. A kezelőorvosa Broncho vaxom-ot írt fel, amit elkezdtünk szedni kúraszerűen. Most egy teljes vizeletvizsgálatot vérképet (vese- és májfunkcióval, cukorszinttel) tervezünk készíttetni, hogy lássuk, milyen állapotban van az immunrendszere, illetve az egészsége. A kérdésem az lenne, hogy a Broncho-vaxom szedése befolyásolja-e a vérképet, előfordulhat-e, hogy emiatt esetleg hamis képet kapunk? Ön mit javasolna? Várjunk a vérképpel a kúra végéig? Köszönettel várom válaszát.
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Károly!
Az említett gyógyszer nem befolyásolja a tervezett vizsgálatok eredményét.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr. Kátai Ibolya!
Kislányom 2 éves, köztünk alszik egy hónapja, előtte külön szobában végigaludta az éjszakákat. Elköltöztünk és egy darabig minden rendben volt, de egyik naptól nem volt hajlandó a szobájába aludni csak velünk. Már átrendeztük,de mivel még nem beszél nem tudjuk kideríteni mi nem tetszik, mi zavarja. Nem lehet megmozdítani, így át sem tudom vinni az ágyába mert rögtön felriad és sír, ha sikerül is akkor kb. egy óra múlva újra ott van. Éjszaka nyugtalanul alszik, csapkod, rugdosódik és gyakran 1-2 óra hosszat sem alszik csak forgolódik. A szeretet az anyagi biztonság adott, nem értem miért csinálja. A férjem dolgozik és van, hogy csak 1-2 órát tud tőle aludni. Mit tegyek vele doktornő? Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nóra!
Az alváshoz készülődés rituáléjában lehetne, a gyermek teljesíthető kívánságának megfelelően változtatni. A gyermekben a változás, az új helyzet, új lakás, új szoba, idegen hangok félelmetesek lehetnek. Biztonságot keres a szülei mellett.
Az új szoba elfogadtatása legyen fokozatos. Nappal tartózkodjanak többször ott, ha már szívesen játszik szobájában, a nappali alvást is meg lehet próbálni... és így tovább.
Ha próbálkozása nem jár sikerrel, kérje gyermekpszichológus segítségét.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves doktornő! Én egy 12 éves fiú vagyok! Az szeretném öntől megkérdezni hogy már vagy egy bő 4 hónapja fennáll nálam egy olyan furcsa tünet amit még én sem értek. Szívtájékon érzek szívdobogást de nem rendes szívdobogást hanem ütemzavaros szívdobogást. És szüneteket hagy ki. Ez éjszaka is fellép és nem tudok tőle aludni mert felidegesítem magam rajta. És ez napközben is befolyásol. Anyának már mondtam és megnézte, ő azt mondta hogy növekedésben vagyok ne féljek. Csakhogy zavar engem nap-mint nap. Legyenszives nyugtasson meg és adjon tanácsokat ennek a kiküszöböléséhez!!!!! Nagyon megköszönném!!!!!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Martin!
Panaszoddal feltétlenül keresd fel háziorvosodat.
A leírtak alapján, szívritmuszavarod van. Ez lehet teljesen ártalmatlan tünet,
de lehet betegség jelzője is. Orvosod segít ennek eldöntésében.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kisfiú unokám márciusban lesz 3 éves és még csak szavakat mond, illetve "halandzsa" nyelven beszél.
Itt a védőnő még nyugtat minket, majd ha bekerül az oviba beszélni fog. Sajnos az oviban csak szeptemberben lesz hely.
Egyébként mindent hall, megért és az édesanyját hívja "fordítani" ha mi már végképp nem értjük mit szeretne.
Szükséges-e már valahová fordulnunk a problémával és ha igen hová?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Tisztelettel: egy aggódó nagymami.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nagymama!
Fejlesztő pedagógus foglalkozik azokkal a gyermekekkel, akik óvodai közösségbe még nem járnak, és beszédfejlődésük megkésett.
Gyermekrehabilitációs szakrendelésen is kaphatnak segítséget. Kérhetik a Pedagógiai Szakszolgálat véleményét is, szükséges e beavatkozni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves doktornő. Kislányom egy hete bevan rekedve. Volt egy kis hőemelkedése, de elég erősen fogzik is. Eléggé megviseli. Kislányom egy éves múlott..Viborcul kúpot használunk a fogzására. Az orvosa azt mondta hogy nem beteg a gyerek. Nemvolt piros a torka. Azt szeretném megkérdezni hogy mi okozhatja a rekedtséget. És még annyi, hogy az orvos nemis irt fel ellene semmit. Válaszát előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Katalin!
Ebben a korosztályban leggyakrabban vírusfertőzés okozza a megnevezett tünetet.
Ha panasza nem enyhül néhány napon belül, fül-orr-gége szakvizsgálat javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktor nő! Hároméves kisfiamnak csípi a vizelet a pucuját és hőemelkedése is van, mitől lehet ez és hogyan segíthetek rajta?? Válaszát előre is köszönöm!!!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zita!
Tisztálkodás után vegyen vizeletmintát gyermekétől, és látogassanak el háziorvosukhoz.
A fent leírt tünetek esetén, a húgyúti fertőzés kizárása fontos.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Dr. Nő!
Van egy 2 éves kisfiam és már a születése óta bőrproblémákkal küszködünk. Kiskorában annyira száraz volt a bőre, hogy sokszor már ki is vérzett. akkor a doktornénik ajánlásával kipróbáltuk az albarello termékcsaládot ami minden panaszunkat megszüntetett, de ezek a termékek megszüntek és azóta visszatértek a panaszok. Igaz már nem olyan intenzíven. A könyökén és a térdén nagyon száraz és repedezett a bőre de nem vérzik. Próbáltam nála ellocom, johnson, gabi, baba, beba és neogranormon termékeket is de ezek szinte csak rontottak a helyzeten. A gyógyszertári fürdető és krém sem volt hatásos. Most linola fett krémet használunk, ami enyhíti a tüneteket de nem szünteti meg. Voltunk már bőrgyógyászaton de ott azt mondták hogy ezt el kell fogadni hogy ilyen a bőrtípusa. Olajozom minden nap a testét és olajos vízben fürdik. Fogalmam sincs hogy mit próbálhatnék még ki rajta.
Segítségét előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Linda!
A bőrtípus valóban nem változtatható meg.
A használt olajos fürdető készítményekkel azonban elviselhetőbb a száraz bőr okozta tünetek.
Gyermek-bőrgyógyászati szakrendelésen esetleg ajánlhatnak még egy nemrég forgalomba került új készítményt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Hat és fél éves kisfiammal Angliában élünk fél éve. December óta köhögés kínozza őt, elsősorban, de nem kizárólagosan reggel és este jelentkezik. Van hogy közvetlenül felébredéskor, van hogy kicsit később. Este pedig úgy hat óra tájban jelentkezik a sokszor száraz, máskor hurutos köhögés. Ilyenkor a lélegzetvételkor is kissé sípoló. Ha jelentkezik a köhögés, akkor Marci annyit mond, hogy kaparja a torkát. A köhögés általában szinte folyamatos percenként köhög szinte. A helyi orvos szerint asztma gyanús és Ventolint írt fel neki, amit alkalmazunk is. Esetileg talán hat, de most három hét elteltével globális értelemben nem látom a változást. Milyen vizsgálatokat javasolna, ha odahaza lennénk? Segíthet-e a párásítás? (A kétségeim abból adódnak, hogy megtörténik, hogy a zuhanyozást követően erősödnek a tünetei.)
Üdvözlettel: Gabriella
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Gabriella!
Orvosuk gyanúja a leírtak alapján helytállónak látszik.
A megnevezett készítmény az akut tüneteket, a nehézlégzést szünteti. Így csak átmeneti javulást eredményez. A hideg pára váladékoldó hatású, így enyhítheti a tüneteket. Fül-orr-gégészeti és pulmonológiai vizsgálat szükséges a korrekt diagnózis és terápia megállapításához.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Üdvözlöm!
3,5 éves a kisfiam és nem hajlandó főtt ételt enni! Gyümölcsöt, zöldséget csak nyersen eszi meg, tejterméket, húst fogyaszt! Mi tévők legyünk? Segítségét előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Rita!
A főtt étel bevezetését a gyermek étrendjébe 6 hónapos kortól javasoljuk.
Amelyik zöldségféle fogyasztható nyersen, azt kapja rendszeresen úgy.
Amelyik főzve, párolva fogyasztható csak, azt a feltétek variálásával tegye kívánatossá.
Feltétek lehetnek: reszelt sajt, főtt hús, máj, hal, tojás, tejfölös, fűszeres mártás.
Példamutatással, türelemmel, következetességgel elérik céljukat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
5 hós kisbabámnak 2 hete megy a hasa naponta 2-3 alkalommal!
Székletében semmi elváltozást nem találtak a vizsgálat során!
Mi lehet az oka a folyamatos hasmenésnek?
Köszönöm: Virág
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Virág!
Mi okozhatja tünetét?
A teljesség igénye nélkül:
fertőzés, emésztési-, felszívódási zavar, nem megfelelő mennyiségű és minőségű táplálék, a kész étel szennyeződése. Ha nem szűnik panasza kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kisfiam 10 hetes. Szopi után büfizik párat, majd elkezdi "enni" a kezét és utána hatalmasat bukik, persze közben üvölt. Miután bukott megnyugszik, picit nézelődik, majd elalszik. Aztán ha leteszem kb. 10 perc múlva üvölt, felveszem, bukik...ez így megy a köv. szopiig. Ha nem teszem le akkor nem bukik olyan sokat, de akkor is felébred, szenved a kezemben, büfizik esetleg picit bukik, majd alszik tovább. Ez így megy egészen az esti szoptatásig. 7-8 között van fürcsi, szopi, utána megint kb fél óra szenvedés, picit bukik, sokat büfizik, majd elalszik. Éjfél 1 óra között kel, szopizik, büfizik, majd alszik reggel 6-fél7ig. Éjszaka semmi szenvedés, semmi bukás, csak jó sok büfi egyből szopi után és nyugodtan alszik. Miért van hogy napközben szenved, bukik éjjel pedig nyugodt és alszik.??? Van hogy nappal lesem tudom tenni, sokszor annyira sír, szenved!!
Kakilni 2x kakil, reggeli szopi után és délután. Voltunk vele hasi uh.-n, de ott nem láttak semmit, mert még volt gyomortelítődése. Azt mondták, ha 3 hónapos korára nem múlik el vigyük vissza, megnézik éhgyomorra.
Már nagyon sajnálom szegényemet, hogy ennyit sír és szenved és én nem tudom mi lehet a baja és hogyan segíthetnék neki.
Köszönöm válaszát! Szép napot!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Edina!
A leírtak alapján az alábbiakat javasolom:
Szoptatás közben is büfiztesse kisfiát.
A napi anyatej mennyisége ne haladja meg a 150ml-t testsúlykilogrammonként.
A kiságy fej felőli részét kissé emeljék meg.
Előetetésként használjon anyatejet sűrítő tápszert, mely vényre kapható a patikában.
Nem anyatej helyett, abból csak kis mennyiség szükséges.
A havi 800 gramm, ideális súlygyarapodás, az első 3 hónapban.
A haspuffadás okozta fájdalom enyhítésére vény nélküli gyógyszerek kaphatók a patikában.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy kislányomnál aki 3 és fél éves azt vettem észre, hogy egy pár hete mikor senki nem látja úgy hasal a fotel sarkára, vagy a kis asztal széléhez hogy az a punijával érintkezzen és ezáltal egy nyomó érzést vált ki nála. Azt kérdezném, hogy ez normális és így fedezi fel magát?Tisztaságával minden rendben, fájdalma nincs nem is piros.
Mit tegyek, hogy ez ne legyen kellemetlen a későbbiekben számára? És ezt miért csinálja?
Köszönöm válaszát. Henriett
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Henriett!
Normális jelenség, így fedezi fel teste érzékeny pontjait.
A nemi szerv ingerlése kellemes érzéssel jár.
Figyelemeltereléssel, a gyermek foglalkoztatásával, korának megfelelő játék kezdeményezésével tudja csökkenteni az észlelt tünetet.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A kérdésem a következő lenne. A kislányom most 16 hónapos és 4 hónapos kora óta problémánk van a szeméremajkak letapadásával összenövésével. Legutoljára Ovestin krémet írtak fel ami 3 heti használat után segített de kb csak ugyan ennyi ideig állt fen a normál állapot mind azok ellenére hogy naponta 2* reggel és este belet krémezve a terület az újbóli letapadás megelőzésére. Szeretném ha a Doktornő kifejtené hogy pontosan mi is ez a dolog mitől van és milyen lehetőségek vannak a kezelésére vagy ha nincs kezelve mik a következmények, ugyanis erről a témáról sem könyvekben sem az interneten nem sok mindent lehet találni, és egy olyan anyukának akinek a kislányának ezzel problémája van nem nagyon tud tájékozódni. Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel Egy kislány édesanya
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Renáta!
A kisajkak különböző méretű összetapadásának kezelésére, az ön által használt készítmény javasolható ismételten is. Ha a kenőcs alkalmazása nem eredményes, akkor óvatos szétválasztás szükséges, mert húgyúti és hüvely gyulladás kialakulását előidézheti.
A terápia eredménytelensége esetén gyermek-nőgyógyászati vizsgálat is szóba jön.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktor Nő!
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy van egy két éves unokahúgom aki ha nagyon sír akkor néha elhányja magát. Ez természetes, vagy van alapja az aggodalmamnak és esetleg baj van a pocakjával?
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nóri!
A hányás akkor tekinthető betegség tünetnek, ha sírástól függetlenül is jelentkezik.
Megnyugtatással, figyelem-eltereléssel a sírás intenzitása, hossza enyhíthető.
Így megelőzhető e kellemetlen tünet.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Orvos No!
Gyermekem novekedeset (suly es magassag) a tanacsadoban fokozottan kezdtek ellenorizni, ami kicsit nyugatlanit. Egy masik eurapai orszagban elunk, es a novekedesi adatok az adott orszag gyermekei szerint keszultek.
A gyermek edesapja nem is europai. Milyen atlagot lehetne alapul venni ilyen esetben? Mikor erdemes aggodni a fejlodesevel kapcsolatban? A gyermek ertelmileg es mozgasban is jol fejlodik, nagyon vidam baba es az etvagya is jo.
Koszonom valaszat: Edit
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Edit!
Gyermeke testi, szellemi, mozgásfejlettségét mindig önmagához mérten értékelje.
A fejlődés nem mindig egyenletes ütemű, részben genetikailag meghatározott.
Nem kell aggódnia, ha a gyermek növekedése lelassul, vagy egyéb eltérés is észlelhető, elkezdik kivizsgálását.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Az unokahúgomnak, aki most lesz 3 éves 2. hete szorulás van. Már kétszer voltunk vele az ügyeletes kórházba beöntésre, csak úgy sikerült. Hiába adtunk neki mindenféle hashajtó és rostos ételt, italt. Most újra beöntést kapott, mert megint több napja nincs széklete! Amikor érzi, hogy jönne, folyamatosan "au-zik" Mit javasol? Mi tévők legyünk? Már nagyon aggódom érte.
Köszönettel: V. Judit
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Judit!
A táplálkozás megváltoztatása mellett, kapjon folyamatosan valamilyen széklet lazító gyógyszert, vagy a Mira baby vizet megfelelő hatásos adagban. A gyermek tapasztalni fogja, hogy a székletürítés nem jár mindig fájdalommal. Ha majd nem nyomja el a székelési ingert, nem lesz szorulása. Ehhez sok idő és türelem kell, következetesség, és a rostdús táplálkozás bevezetése.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányom 9 hónapos. Napirendünk a következő:
7 kelés- reggeli (tápszer)
1/2 10-11 alvás
11 ebéd (húsos főzelék+tápszer)
1/2 3 uzsonna (gabonapép gyümölccsel+tápszer)
3-5 alvás
1/2 6 néhány db buláta+babavíz
7 vacsora (húsos főzelék+tápszer)
8 fürdés-tisztálkodás
9 előtt kevés tápszer (60-90 ml)
9 alvás
Kérdésem a következő lenne: Ön szerint jó-e ez a napirend?
Mostanában észrevettem, hogy a 1/2 3 és a 7 órás étkezés között nehezen bírja ki evés nélkül (legalábbis erre gondolok, mert nagyon nyűgös). Be szeretném továbbá a tízórait is vezetni. Ezért szeretném az étkezését módosítani. Ön milyen módon javasolja az étkezéseket módosítani az alvásainak időpontját figyelembe véve?
Köszönettel: Adrienn
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Adrienn!
Az ebédet egy óra körül kínálnám, s így a tízórait - ami főleg gyümölcsöt tartalmazna kevés péppel, l a gyermek tápláltságától függően - be lehetne iktatni.
Ha a déli és esti húsos főzelék mennyisége, kalóriabevitel szempontjából elegendő, a gyermek jól lakik vele, akkor nem kell tápszerrel is kínálni. Elegendő ásványvizet adni, vagy gyümölcslevet.
A délutáni tápszer és gyümölcsadás helyénvaló. Ebben az életkorban elegendő az ötszöri étkezés.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt dr nő!
A kisfiam a 37. hétben született 2600 grammal. Sárgák voltunk 4 hétig de már nem annyira látszik rajta semmi! (2011.12.31 én) most ugye egy hónapos! Eddig 80 dkg híztunk!
Tegnap óta viszont aluszékonyabb...egy kicsit mint amikor megszületett! Eddig volt hogy 2/3/4 óránként evett! De tegnap óta felébresztem enni ne hogy baj legyen! Szinte az éjszakát végigaludta volna ha nem ébresztem fel enni! Mérem minden etetésnél...70-100 ig eszik /alk! Maga szerint mi lehet vele? Ébresszem vagy ne? Főleg éjszaka? Mert ugye akkor ki hagy 2 etetést!
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mária!
Kisfia súlyfejlődése ideális.
Ilyen gyarapodás mellett hagyatkozhat az ő igényére.
Ha napi 6-7 alkalommal szopik, betegségtünete nincs, akkor éjszaka nem kell ébreszteni.
Már nem kell minden etetésnél mérni. Elegendő heti egy alkalommal ellenőrizni a gyarapodását.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
3,5 éves a kisfiam, és néhány hónapja székrekedéssel küszködünk. Egyébként is 3-4 naponta kakil, de mostanában van úgy hogy 5 napig nincs kaki. A múlt héten 7 napig nem volt, elvittem a klinikára, ahol 3 beöntést kapott, mire végül kijött a kaki. Azóta eltelt újabb 5 nap és még nem volt kaki. Mennyit várhatunk még? Kap Duphalac székletlazítót, Bio Gaia-t és Stimulance rostkeveréket is. Emellett adunk neki gyümölcsöt, vizet és igyekszünk elég főzeléket, stb adni. Már szinte mindent kipróbáltunk. Mit tegyek, ha mégse kakil még napokig? Vigyem vissza a klinikára????
Egy aggódó anyuka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
A székrekedéssel járó kellemetlenség, fájdalom az oka annak, hogy sok gyermek akkor is visszatartja székletét, ha könnyű lenne annak ürítése.
A tartós székletlazítás akár az alább megjelölt gyógyszerrel vagy a Mira baby vízzel, rostdús táplálkozás mellett azért fontos, hogy a gyermek megtanulja, tapasztalja, hogy ez a folyamat nem mindig jár fájdalommal. Az életmód, étrend tartós megváltoztatásával, majd a székletlazítók lassan elhagyhatók. Az étrend változtatásnál, a napi kétszeri főzelék és gyümölcsadás ideális lenne.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányom 3 és fél éves és észrevettem hogy arcán a álnáloldalt ahol a fogai vannak kis pici csomót a kisfoga lyukas a rágó foga mind a két oldalról és szedet antibiutikumott de nem múlt el mittől van ez? Köszönöm válaszát
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Renáta!
A beteg fog miatt jelent meg az a duzzanat.
Minden étkezés után fogat kell mosni.
Az ételmaradékban ugyanis elszaporodnak a kórokozók, ezért alakul ki újra és újra a gyulladás.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Egy hónapos a kislányom nagyon nehezen kakál anyatejet és tápszert is fogyaszt kapja az espumisan cseppet!! Kérem segítsen mit tudok tenni?? Válaszát köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Gyöngyi!
Az anyatej elválasztás fokozása érdekében fogyasszon több folyadékot és táplálkozzon egészségesen. Ha szükséges szedjen vitaminokat. Így várható a tejtermelés olyan mértékű fokozódása, hogy a tápszer elhagyható lesz.
A székelési ingert " hőmérőzéssel", szélcső vagy glicerines kúp használatával tudja erősíteni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Gyermekem 2,5 éves, már 2 hete náthás, a náthája nem vizes orrfolyással kezdődött, hanem orrdugulással-tapadós sűrű átlátszó, majd fehér váladékkal. Mára eljutottunk odáig, hogy napjában csak 3x szívjuk az orrát- hosszú percekig, mire feljön a fehéres átlátszós tapadós váladék. Láza nem volt,nem köhög. Ami nyugtalatin, hogy nagyon orrhangon beszél, alvás közben ritkán ugyan de horkant, de este is és napközben is az orrán át lélegzik. A gyerekorvos azt javasolta, hogy ne vigyem a rendelőbe hiszen ezren vannak: adjak neki Cebiont, és szivassam az orrát, esetleg orrcseppet használjak, + Nurofent. A Múlt héten kapta a nurofent reggel-este 5 napig, Cebiont kap reggel-este 10-10 cseppet, Nasivin és Euforbium orrsprayt felvátva 7. napja. Kérdésem, hogy mit adhatok neki, illetve mikor indokolt elvinnem az orvoshoz?
Tisztelettel: Réka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Réka!
Ha napok múlva sem csökkennek a tünetei, vagy újabbak jelentkeznek (pl. láz, köhögés, étvágytalanság stb.) szükséges lehet az orvosi vizsgálat. Az elkezdett terápia folytatható.
Az "orrhangzós" beszédet tünetei magyarázzák.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot
kerdesdiv class=!!!Olyan kérdésem lenne h én 8 hónaposkórtol nem szoptatom a gyerekem és márt el mult 18 hóapos s még mindig van tejem h ez normális????Üdv!!!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anna!
A szoptatás abbahagyása után, napok alatt elapad a tej, normál esetben.
Javaslom, hogy ezzel a problémával keresse fel háziorvosát.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Lehet-e 1éves kor alatt mézet adni gyermekemnek?
Köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
Egy éves kor alatt nem ajánlott a méz adása.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiamnál, 7 éves, ma mononukleozist állapítottak meg. Az lenne a kérdésem, hogy a 8 éves nővére mennyi eséllyel kaphatta már el tőle, együtt játszanak, egy szobában alszanak. El kell őket különíteni egymástól? Mennyi a lappangási ideje, mert a neten, már sok változatot olvastam. Nem isznak, esznek ugyanabból. A kisfiú, 39 fokos lázzal fekszik, már 5. napja. Eddig Antibiotikumot kapott, de most a vérvétel után, ezt leállították. A láz meddig tarthat még?
Nagyon köszönöm VÁLASZÁT!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
A leírt betegség tüneteit még szoros együttlét mellett sem észleltem testvéreken.
A betegség lappangási ideje 7-21 nap. Szigorú elkülönítés nem szükséges, de mivel fertőző betegségről van szó célszerű. A lázas állapot 7-10 napig tarthat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam 2 éves. Nagy súllyal született (4,1 kg) és gyorsan hízott (anyatejen). Most is nagy, erős, húsos, nagy pocakos (92 cm, 16 kg). A étvágya is nagyon jó. Vendégségben addig eszik, amíg fér a pocijába. Már harmadszor fordul elő, hogy ezután hány. Mozgékony, szeret futkározni, hempergőzni, szerintem ez is az okok között lehet. Hányás előtt és után jó a kedve, nem beteg. Kérdésem, hogy ez mennyire normális? Ki fogja nőni? Vagy utalhat valamilyen gondra? Kérjek kivizsgálást? Mit tehetnék én?
Köszönöm a segítségét!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nikolett!
Az utolsó kérdésére válaszolok: kevesebb ételt kínáljon gyermekének.
Étkezzen rendszeresen, naponta öt alkalommal, de csökkentse az adagjait.
Étkezés után pihenjen, ne szaladgáljon, ugráljon egy ideig.
A túlsúly, gyermekkorban is ártalmas az egészségre.
Ha szűnik a panasz, egyenlőre nem szükséges kivizsgálás.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő! Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy a kisfiam aki mostmár majdnem 5 hónapos, mindenre amit próbáltunk neki adni enni kifoltosodott a pici fején ilyen piros foltok jelentek meg, de el is múlnak amikor megpróbáltam adni almás kekszet első 3 nap semmi gond utána jöttek rajta ki most mindent amit megnyalatok vele ez történik. Ez azt jelenti, hogy mindenre allergiás lesz? Tisztelettel F.Ildikó
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ildikó!
A gyermek bőrelváltozását mutassa meg háziorvosának.
Ha az anyatej elegendő, akkor ráér két hét múlva kevés kekszet kínálni kisfiának.
Ha egyértelmű az allergiás reakció, akkor azt az ételt ki kell hagyni az étrendjéből.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő! Van egy négy és fél éves kisfiam, akinél azt vettem észre, hogy a kezét gyakran húzkodja a szeme előtt, ha tv-t néz, vagy fáradt. Két-három hete azt vettem észre, hogy a fejét is jobbra-balra forgatja, de ezt is csak tv nézés közben. Szeretném megkérdezni, hogy ez vajon neurotikus lehet? Két éve meghalt az édesanyja, de nem látszott rajta, hogy megviselte volna a viselkedése szempontjából. Amúgy mozgékony, eleven, de nyugodt fiú. Esetleg a szemével lehet baj? Másfél éve voltunk szemészeten. Azt mondták rendben van minden. Előre is köszönöm! Tisztelettel: Attila
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Attila!
Kérdezze meg gyermekét, miért takarja el a szemét. Beszélgessenek minél többet, a gyermek érdeklődési körének megfelelően, általa is érthető módon.
Így könnyebb lesz eldönteni, hogy szemészre vagy pszichológusra van szükség, vagy akár mindkettőre.
Esetleg ijesztő számára a képi látvány, de a kíváncsiság ott tartja?
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
9 hónapos kislányom 3300 g-mal és 52 cm-rel született. 1 hónapos kora óta cumisüvegből is táplálom, hozott anyatejjel. Jelenleg 8900 g és 77 cm (kb. egyenletesen gyarapszik). Kb. 2 hete nem akar szopni, és a cumisüveget sem fogadja el (sem vizet, sem anyatejet, sem tápszert). Kanállal megeszik mindent, jó étvágyú egyébként. Reggel és este max. 120 ml anyatejet vagy tápszert tudok megetetni nagy nehezen vele, emellett alig iszik vizet egész nap (max. 70-80 ml/nap). Már próbáltam a cumisüveg etetőcumijának cseréjét, a csőrös itatópoharat, a speciális babaetető poharat, a kanalazgatást. Tanácstalan vagyok, hogy mit tehetnék még. Átmenetileg esténként kb. 1/3 banánnal egészítem ki az anyatejet/tápszert, amit szívesen fogad, többet is enne belőle. Egyébként nyugodt, kiegyensúlyozott baba, szépen mászik, integet, egyedül ül.
Szeretném a tanácsát kérni, hogy mivel próbálkozzak még, illetve ha nem fogadja el a folyékony táplálékot, mit és mennyit adhatnék helyette vagy kiegészítésként.
Segítségét előre is nagyon köszönöm!
Üdvözlettel: Ágnes
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ágnes!
Kisleánya ideálisan gyarapodik, mozgásfejlődése is korának megfelelő.
Ha az étvágytalanság hátterében nem áll betegség, javaslom, hogy a több folyadékbevitel érdekében, a főzelékét készítse hígabbra. Ha a banánt szívesen fogyasztja és a szoptatást már nem tudja folytatni, próbálják ki a banán ízesítésű tápszert.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Ki van adva rendeletben, hogy nem lehet felírni a Peritol szirupot, még akkor sem, ha a gyerek kartonján ez szerepel? 18 hónapos kislányom nehezen hízik és gasztroenterológián is voltunk. Idáig, csak a Peritol mellett tudott hízni, ebben az esetben kötelessége lenne én úgy gondolom az új gyerekorvosnak is felírni! Előre is nagyon szépen köszönöm a válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tünde!
Ha a gyermek tápláltsága korának megfelelő, nem szükséges étvágyjavító még akkor sem, ha kis adagokat fogyaszt.
Ha az alultápláltság hátterében nem áll betegség, átmenetileg segíthet a fent nevezett készítmény.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr nő!
Nagyon el vagyok keseredve. Van egy 7 hónapos pici fiam, 3790g és 50cm el született. Sajnos nem tudott szo
pni nagyon sokat szenvedtünk de nem jártunk sikerrel. Már a kórházban pótolni kellett tápszerrel, otthon pedig fejtem és úgy adtam neki. De sajnos nem sokáig tudtam anyatejet adni neki, így 6 hetes kora óta tápszeres. Nagyon jó evő volt, igaz elég korán hasfájós lett 2 hetes kora óta kapta az Espumisant és jelenleg is kapja az Infacolt. Székrekedéses úgy kellett kitornázni belőle a kakit. Most már kicsit jobb de kemény a széklete. Szépen gyarapodott a súlya.
1hónaposan:4790g és 54,5cm,
2 hó5550g és56,5cm
3hó6260g és62cm
4 hó 6670g és 62cm
5 hó 7030g és 64 cm
Innentől kezdve két hetente jártunk méretkezni, mert nem megfelelő volt a súlygyarapodás.
7210g és 64,5 cm
Két hét múlva 7120g és 66,5 cm. Csökkent a súlya de nőtt 2 cm, ezért azt mondták nem kell idegeskedni.
Két hét múlva kontroll 7250 g és 66,5 cm nem sokat de gyarapodott.
Két hét múlva kontroll. Súly és hossz ugyanannyi maradt. Ekkor utaltak be a gasztroenterológiára mivel a nyakán és a hátán piros foltok br /
Köszönöm!jelentek meg. Ott ránézésre azt mondták nincs semmi baja, jó súlyú mosolygós baba. Vérképet és allergiára vettek vért. Egyébként vérszegény martofer cseppet issza 5 és fél hónapos korától. Hozzátáplálást 5 hónaposan kezdtük el gyümölccsel, főzeléket is kap husival, de étvágya nem igazán van. Eleinte a tápszert nem ette, most a főzeléket nem eszi. Sokat szenvedünk az evéssel. Egy foga kibujt, valószínű most is jön egy foga. Mai súlymérésen 7040 g és 67,5 cm. Kétségbe estünk, nem tudjuk mit tegyünk. Egyszerűen rossz evő vagy valamilyen betegség áll a háttérben? Mozgásfejlettsége jó, sokat gagyog mosolygós. Nem tudom van e jelentősége annak, hogy izzadékony nagyon?
Kérem segítsen abban, hogy mit tehetnénk még!
Előre is köszönöm.
Krisztina
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Krisztina!
Gyermeke két hónap alatt, változó étvágy mellett semmit sem gyarapodott.
Két hónapja vérszegény. Ismételt gasztroenterológiai vizsgálatot, kivizsgálást javaslok.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő! Kisfiam 4,5 éves és garatmandulla műtét előtt állunk, a mi orvosunk külföldön tartózkodik. Vérvétel előtt pár nappal gyógyult meg. Kérdésem hogy evvel az eredménnyel is megfogják műteni, vagy túl korán vették le a vért és még várni kellett volna még pár napot? Nagyon sok eredmény eltér a normál értéktől. Félek hogy újra beteg lesz és csúszik a műtét. Válaszát köszönöm: Vérvétel eredménye a következő:
Süllyedés 5 mm/h 1-20 F WBC 7.2 Giga/L 6.0-10.0 F Neutrofil sejt 23.4 % L 40.0-80.0 F Eozinofil 7.5 % H 0.0-7.0 F Bazofil 0.7 % 0.0-2.5 F Monocita 3.0 % 0.0-12.0 F Limfocita 62.2 % H 10.0-45.0 F LUC 3.2 % 0.0-5.0 F neutrophil 1.69 Giga/L L 2.00-6.90 F Eozinofil 0.54 Giga/L 0.00-0.70 F basophil 0.0 Giga/L 0.00-0.20 F Monocita 0.22 Giga/L 0.00-0.90 F Limfocita 4.50 Giga/L H 0.60-3.40 F vvt szám 5.13 Tera/L H 3.90-5.00 F Hemoglobin 107 g/L L 110-160 F Hematokrit 0.34 L/L L 0.36-0.45 F MCV 67.0 fL L 77.0-90.0 MCH 20.8 pg L 25.0-32.0 F MCHC 310 g/L L 315-360 F RDW 13.3 % 11.6-14.8 F microcytosis 20.9 % H 0.0-2.5 F macrocytosis 0.0 % 0.0-2.5 F hypochromasia 11.4 % H 0.0-4.0 F hyperchromasia 0.3 % 0.0-4.0 F Thrcyta ADVIA 428 Giga/L H150-350 F MPV 6.7 fL 6.5-12.0 Prothrombin 108 % 80-120 F protrombin id˘ 12.3 sec L 12.4-15.1 F INR 0.96 0.90-1.15 APTI 30.1 sec 24.0-35.0 Glükóz 5.1 mmol/L 3.0-5.5 F T.bilirubi 4.2 umol/L 0.0-21.0 F Karbamid 4. mmol/L 2.5-8 Kreatinin 30 umol/L L 40>
-80 F GOT 32.2 U/L 1-46 F GPT 13.6 U/L 1-49 F GGT 14 U/L 9-52 F
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Andrea!
Gyermeke vérszegény, mely betegség kezelendő.
A műthetőségről a fül-orr-gégész és az altató orvos dönt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányomnak egy hete, nagyon csúnya hólyagos pelenkakiütése lett. Piros ecsetelővel kezeltem, a hólyagok le is mentek, de, a helyükön nagy száraz foltok vannak. Sudocremel kenem, de ezek a száraz foltok nem akarnak elmúlni. Kérdésem az lenne, hogy ezek a foltok keletkezhettek -e a piros ecsetelőtől, elég sokáig kellett használnom. Mivel kezelhetném még? Az orvosunk azt mondta, a gyereknek hólyagos a torka, és valószínűleg attól lett kiütéses a feneke. Nincs szájpenésze. Köszönöm a válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Katalin!
A fent nevezett ecsetelőt, feltehetően, bakteriális fertőzés gyógyítására írta háziorvosa.
Az észlelt tünetet, nagy valószínűség szerint nem az ecsetelő okozta.
Ha nem múlnak bőrtünetei, gyermek-bőrgyógyászati vizsgálatot javasolok.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam 20 hónapos és főtt ételt egyáltalán nem akar enni. Naponta egy virsli és egy fél kifli amit hajlandó megenni. Ezenkívül krémtúrót enne minden mennyiségben! Az gyermekorvos azt mondta, hogy tejterméket akkor se adjunk neki, ha éhen hal. Ha éhes lesz enni fog. Ennek már jó ideje, de semmi nem változik. Patikába javasolták a vitacolan szirupot, de az sem segített. Kérdésem az lenne, hogy mit tegyek annak érdekében, hogy hajlandó legyen enni valamit?
Köszönettel: Tamás
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Tamás!
A főtt étel (főzelék ) fokozatos bevezetését 5-6 hónapos korban kezdjük.
A sokféle zöldségalapanyagból 2-3-at akár egyszerre is kínálhatunk.
Ilyen korú gyermeknek már nem szükséges turmixolni.
Sok esetben minta követéssel tanulnak a gyermekek. Amikor lehetőség van rá, étkezzen együtt a család, fogyasszák ugyanazt, legyenek ebben következetesek. Esetleg legyen választási lehetőség
(pl.: gyümölcsleves vagy lencsefőzelék). A főzelékhez mindig kínáljanak húst, tojást vagy sajtot.
A tehéntúró ízesítéséhez használhatnak gyümölcsöt, de ne ez legyen a fő étel.
Érdemes a testi fejlettséget ellenőrizni, ha ez nem megfelelő, esetleg kivizsgálást kezdeményezni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
T.Doktornő!
7 éves kisfiamnál időnként kevés, véres nyákot tapasztalok a székletén. Magában a székletben nincs vér mert normál színű és inkább láthatóan a székelés végén jelentkezik. Sokszor köhög hurutosan és időnként székrekedéses.
Sajnos elég válogatós, nagyon rafináltan tudok megetetni vele húst, zöldségfélét. Főleg tészta feltétként és gyümölcsöt is csak centrifugálva gyümölcsléként fogyaszt.
Kell-e aggódnom, vigyem-e orvoshoz, gasztroenterológushoz?
Válaszát előre is köszönöm!
M.Krisztina
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Krisztina!
Székrekedés mellett előfordul, hogy a kemény székletrög felsérti a bélfalat. Ezért észleli a vért a széklet felszínén. Kezdetben gyógyszer, vagy a Mira baby víz adásával segítse a naponkénti rendszeres székletürítést. Törekedjen az egészséges táplálkozás kialakítására. A napi kétszeri gyümölcsfogyasztás, egyszer, kétszer adott főzelék ( paradicsom, bab, lencse, tök, sóska, brokkoli, karfiol, káposzta) adás mellett várható a panasza rendeződése.
Ha a vérzés ismétlődik, keresse fel háziorvosukat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A kérdésem a következő lenne, kisfiam 4,1 kg-mal született a kórházból 3980 g jöttünk ki 3 hetesen mérte a védőnő aki szerint 4250 g volt és 1 cm nőt hosszra, nos az a problémám hogy nagyon sokat bukik vissza van mikor sugárba jön ki belőle, evés után 2,5-3 óra múlva is vissza bukik olyan mintha nem is maradna benne semmi, volt olyan éjszakánk hogy óránként evett 30-40g-ot még a tea is kijön belőle /kamillát adok neki/, sajnos nem tudom ezt mire vélni ön talán tud segíteni mert az orvosunk annyit mondott hogy túl eteti magát bár sztem ha 30g-ot eszik az nem éppen túlzás. Anyatejet kap csak a pici de a kislányomnál is az volt a probléma hogy nem volt tápláló az anyatejem 1 hónapig szopizhatott pedig volt bőven de nem lakott jól vele. Sírni nem sokat sír a pici a pocija sem szokott fájni. Remélem tud tanácsot adni mert sajnos nem sokáig bírom idegekkel, mert csak izgulok, hogy mi lehet a baj.
Válaszát előre is köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Anyuka!
Kisfia átlagon felüli súllyal született, ezért anyatej igénye is több az átlagosnál.
A születési súlyát figyelembe véve, kb.: 600-700 ml anyatej elegendő naponta a megfelelő gyarapodáshoz. Az első hetekben 2 óránkénti szoptatást igényelhet gyermeke, egy hónap múlva elégséges lehet hatszori, háromóránkénti etetés. Ha megfelelően táplálkozik, az anyatej a legjobb minőségű táplálék gyermekének. Emellett, ha az mennyiségileg is elegendő, nem kell teáztatni.
A súlygyarapodás során természetesen a napi anyatej szükséglet is emelkedik.
Ha a bukás, hányogatás nem szűnik, keresse fel háziorvosát.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot kívánok Doktor nő!
Én egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy van egy 3 éves kisfiam aki már óvodába jár és se ott sem itthon nem hajlandó elfogadni a főt étel hiába kínálom! Itthon még cumis üvegből iszik de pohárból is de viszont az oviban egyikből sem fogadja el még a folyadékot sem hogy miért van ez?? Már vittem vele orvoshoz és hála istenek nincsen semmi baja eleinte diabéteszre gyanakodtak de végül nem volt erre utaló jel! Bármi mást mint pl: a krémturó rudi banán alma stb eszik csak épp a főt ételt ami a legjobb volna azt nem fogadja el:(
Tiszteletel: Nikolett
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nikolett!
A főtt étel (főzelék) bevezetését a gyermek étrendjébe, 4-6 hónapos korban javasolt elkezdeni.
Ha rendszeresen, délben mindig ezzel kínálja, a család együtt étkezik, a gyermek is rá fog szokni, ha más lehetőséget nem kínálnak neki. A sokféle főzelék növényből (répa, borsó, lencse, tök, sárgaborsó, brokkoli, karalábé, cékla, bab, sóska, spenót, paradicsom, káposzta) biztosan talál néhányat, amit majd szívesen fogyaszt. Az egészséges testi fejlődéshez ezekre a táplálékokra is szüksége van a hús mellett. Ha már pohárból iszik, a cumisüveg elmaradhat.
Minden változáshoz, fokozatosan kell a gyermeket szoktatni, érdemes előre beszélgetni arról, miért lesz jó neki a változás, bármiről is legyen szó.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Én egy nagymama vagyok aki nagyon aggódik. 9 hetes az unokám 34 hétre született 2550 kg. Semmi komplikáció nem lépett fel szépen fejlődik. Egy dolog idegesít nagyom sokat néz felfelé. Mi lehet az oka? Hová forduljunk?
Köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves aggódó Nagymama!
Amit leír, így önmagában nem biztos, hogy betegségtünet.
A koraszülött utógondozóban végzett vizsgálat, és szemészeti vizsgálat után választ kaphatnak arra, hogy van-e szervi betegsége unokájának.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Olyan kérdésem lenne, hogy a kisfiam 1 éves kora óta "ütögeti" a fejét alvás közben, hol enyhül, hol megint sűrűsödik a dolog. Mi lehet az oka. Ma már elmúlt 4 éves. Terhességem rendben zajlott. Magzati korban észleltek Nála vesemedence tágulatot, de ezt már kinőtte.
Mivel időre született /2 nappal a kiírás előtt/, semmilyen különösebb gondozásra nem kellett vele járni.
Arra gondoltam, hogy nem lehet-e okabr / a dolognak az, hogy zavaros volt a magzatvíz mikor megszületett, és nem tudjuk mióta. Kezelést nem kapott rá. Voltunk mindenféle vizsgálaton, semmit nem tudtak mondani.
Fejlődésével kapcsolatban annyit, hogy később tanult meg beszélni mint az átlag idő. És még most is van ami nehezen érthető. Mit tanácsol? Mi lehet a baj?
Válaszát köszönöm, és további szép napot!
Ibolya/egy aggódó Anyuka/
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ibolya!
Ok okozati összefüggést - abban az értelemben amit leírt - egyértelműen megerősíteni nem lehet.
A beszédhibát, logopédus által meghatározott időben célszerű elkezdeni korrigálni.
Javasolt fül-orr-gége ( hallás vizsgálat is) és ideggyógyászati vizsgálat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Jelenleg 3-éves kisfiam 3-hónapos korától vérszegény. Cmv vírust állapítottak meg nála. 2011 májusában a hematológia átutalt az immunológiának mondván, hogy muszáj segítséget kérni más szakorvostól is. Nagyon örültem, mert 1 év 4 hónap minden változás nélkül volt! Adtam a gyereknek a folsav tablettát, de a vérképe mindig rossz lett. Az immunológián a doktornő elmondta, hogy a folsav semmit nem ér C-vitamin nélkül! Megemelte 1-egész szemre a folsav adagot, cebiont, maltofert, vigantolt és béres cseppet irt. Változás talán annyi volt, hogy jobb lett az étvágya (nem sokáig) egyik kontrol vizsgálat követte a másikat, míg végre 2011 szeptemberében – sok vizelet és vérvizsgálat után a cmv miatt - immunológiai szempontból gyógyultnak mondták, és közösségbe mehetett. A vérképe is jobb volt bár még vashiányos ezért továbbra is a megkezdett vitaminokat és gyógyszereket adtam neki. A novemberi kontrol véreredménye szerintem nem volt jó, de az immunológus azt mondta, hogy a gyereken nem látszik semmi: jól érzi magát, szépen fejlődik….- ne aggódjak, csak adjam neki tovább a gyógyszert és a vitaminokat. Decemberben az orra alá egy csúnya herpesz jött próbáltam hevizossal kezelni de csak csúnyább lett. Elvittem a háziorvoshoz, mert féltem a cmv-miatt, ő irt rá egy isoprinosine nevű gyógyszert kért egy vérvizsgálatot és elmondta, hogy keressem fel az immunológust. A véreredmény nagyon rossz lett az immunológussal megbeszéltem, hogy 2012. januárban kontrol vizsgálatra megyünk, és addig is adom neki a vitaminokat, a gyógyszereket meg az isoprinosine nevű vírus ellenes gyógyszert is. Nos a vérvizsgálat tegnap volt ismét szörnyű, telefonon beszéltem az immunológussal, aki közölte, hogy ne tegyünk semmit, csak adjuk tovább a beállított vitamint és gyógyszert! (a cmv-igg 286, cmv igm -negativ) miután felhívtam a figyelmét arra, hogy a kisfiam 3-éves és mást se teszünk csak vitamint és gyógyszert adunk neki. Aminek semmi eredménye, mert a mostani vérképe is azt mutatja, hogy vashiányos! Pedig minden nap megkapja az előírtakat - és nem mutatkozik meg a vérben, akkor hol van az a sok gyógyszer-, annyit tudott mondani, hogy nem tudom de, keressék fel a gaszroenterológiát hátha ott majd, segítenek. Ősszintén szólva fogalmam nincs mit, tegyek, megyek egyik helyről a másikra és a vérkép ugyanolyan rossz, mint 3-hónapos korában (akkor 2-szer vért is kapott) 33-hónap alatt semmit nem tudtak segíteni. Amit még kihagytam de fontos, hogy ugyanúgy 3-hónapos korától epilepsziás a kisfiam, amire keppra a beállított gyógyszere. Tünetmentes lassan már 3-éve. Őszintén szólva azt se tudom, hogy mit kérdezzek pontosan, csak remélem, hogy tud valami tanácsot, segítséget nyújtani, hogy hova is kellene mennem igazán, vagy, hogy mit is kellene tennem. Persze a gasztroenterológiára elviszem a gyereket, de már nem tudok hinni és bízni.
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Hajnalka!
Miközben olvaststrongam levelét, az utolsó sorokban leírt vizsgálat szükségességére gondoltam.
A gyermekkorban jelentkező vérszegénység oka leggyakrabban a vashiány, de ritkán más okból is kialakulhat. Ha ezeket az okokat a haematológiai vizsgálat során kizárták, más irányban keresendő a tünet eredete. Ezért javasolt a gasztroenterológiai kivizsgálás, melynek során a betegség okára is választ kapnak.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Az 5 hónapos kisfiam tápszeres, 3 hónapja, (Neocate) és 9,36 kg, 68 cm, mely kicsit aggaszt. Főleg, hogy 2960 g-mal született. Úgy tudom fél éves korukra duplázzák meg a súlyukat. Mi már elértük az 1 éves kori súlyát. Már megkezdtük a hozzátáplálást (répa, burgonya, alma), de még nem váltottam ki egy etetést sem. Élénk, mozgékony baba.
A kérdésem először is az lenne, hogy mennyit kellene, hogy egyen, és hogy fenyeget-e minket a gyermekkori elhízás?
Köszönettel
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Bernadett!
Gyermekének ötszöri étkezésre, 150-250ml tápszer adása javasolt, étvágyától függően.
A főzelékbeépítéssel a déli tápszer adását szoktuk elsőként kiváltani. Ha az új ételből annyit fogyaszt, mely egy étkezésre elegendő, Kb.: 100-150ml, elhagyható akkor a tápszer.
A második főzelék adag beépítésére 6 hónapos kor után kerülhet sor. A túlsúlyosság csökkentése érdekében, az egyszerre adott ételmennyiségét is csökkenteni érdemes.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktor Nő!
Kisfiam 6,5 hónapos. Az első 2 hónapban 3 óránként kelt éjszaka. Azóta óránként, félóránként fel kel, enni, inni, néha csak picit ringatni kell, és alszik is vissza. Már több homeopátiás szert is kipróbáltunk, fogzásra, alvásra, de sajnos egyik sem vált be. Napközben általában 3x40 perceket szokott aludni, nem nyűgös. Súly rendesen gyarapodik, már 75 centi és 9,5 kiló. Velünk alszik egy szobában, kiságyban. Sajnos nem tudjuk külön szobába rakni. Esetleg tudna valami segítséget adni, mit tegyek, hogy éjszaka jobbat tudjon aludni a pici?
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tünde!
Féléves gyermeke testi fejlettsége rendkívüli, paraméterei egy éves gyermeknek is megfelelnek.
A nyugodt alvás érdekében, próbáljon nyugodt körülményeket biztosítani.
Az alváshoz készülődéskor bekapcsolhat halk zenét, nappal is elhúzhatja a sötétítőt, pár perces simogatás is nyugtatólag hat. Szellőztesse ki a szobát, ne öltöztesse túl melegen, vagy szorosan záródó ruhába. Ha megoldható ne tévézzenek a szobában. Éjszaka inkább vizet kínáljon neki, esetleg anyatejet, de csak néhány percig szoptasson éjszaka.
Szerencsés, ha rendszeresen mindig ugyanabban az órában, időszakban étkezik, levegőzik, fürdik, játszik, alszik ...
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
kedves doktornő ..van egy 22 honapos kisfiam nagyon agasztot a nyakán a nyirokcsomó ami nem mulik el soha voltun kécer is nyaki ultrahangon 22 25 mm -esek töbis van a nyakán .ezek sose huzodnak visza végul .kértem a háziorvostol beutalot vérvételre .már háromszor voltunk ,még midig mennünk kel mert a doktornö azt monta hogy a neutrophil alacsony .az értékekaz absz.neurtphil 1.77gl neki a neutrophil25.90 százalék.szeretném megtudni hogy ez mitjelent nagy e a baj ?
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Jónásné!
Ilyen mértékű eltérés előfordulhat ebben a korban betegség tünetek nélkül is.
A nyaki nyirokcsomók gyermekeknél ritkán húzódnak vissza teljesen. Nagyságuk miatt ellenőrzés, illetve további vizsgálatra lehet szükség.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
5 éves kislányom tegnap álmából felébredve sírni kezdett, majd remegni, ezután kiment pisilni, ezalatt és utána is még kb. 1 órán keresztül szinte egyfolytában egész testében remegett. Kérdeztem rosszat álmodott vagy fáj-e valamije, azt mondta, hogy egy picit a hasa. Láza nem volt. Fentieken kívül semmi egyéb tünet. Apukája ölében ülve aludt el és reggelig fel sem ébredt. Reggel egy kicsit fájlalta a hasát, de remegés már nem volt. Tulajdonképpen engem ez a remegés ijesztett meg nagyon és nem tudom mire gondoljak.
Várom válaszát köszönettel: Kocsisné
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Kocsis Zoltánné!
Hasonló esetben próbálkozzon játékkal, figyelem eltereléssel elérni a tünet megszüntetését.
Ha azóta egyéb betegségtünetek is jelentkeztek keressék fel háziorvosukat.
Ha többször előfordul, hogy nyugtalanul alszik, gyakran felsír, fél, remeg, gyermekpszichológus segítségét is kérhetik.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
6,5 éves kisfiam mindig vékony testalkatú volt, jelenleg is 20 kiló. Jó étvágyú, vidám, élénk kisgyerek, emésztési problémái nincsenek. Azt szeretném megtudni, hogy Ön szerint mi állhat a lassú súlygyarapodása hátterében?
Köszönettel: Emese
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Emese!
Kisfia testsúlya pontosan ideális.
Lehet, hogy a testmagassága nagyobb az átlaghoz viszonyítva és ezért tűnik soványnak?
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt dr nö! Kislanyom 11eves de nagyon lassan nol.130cm es 26kg a haziorvos szerint ez nem gond de a többi vele egykoru gyerek nagyobb.sokat mozog sportol jo etvagya van es egezseges.kerem valaszoljon maga mit gondol.köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Márta!
Gyermeke testsúlya, testmagassága jelentősen eltér a hasonló korú és nemű gyermekek átlagától.
Lehetséges ez öröklött tulajdonság is.
Ennek ellenére javaslom gyermek endokrinológiai szakrendelésen kivizsgálását.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányom februárban lesz 6 éves, nagycsoportos óvodás. Szeret oviba járni, jókedélyű, bár eleven kislány. Az óvónője ma szólt, hogy túl sokat iszik és túl sokat pisil, mondta, hogy más kibírja, ő nem, és mondta, lehet, hogy idegi eredetű.
Itthon is elég gyakran megy wc-re, de eddig nem is gondoltam, hogy ez gond lehet, hisz folyadékot is sokat iszik.
A kérdésem az lenne, hogy ennek testi vagy lelki okai lehetnek inkább? Természetesen a gyerekorvoshoz elvisszük, aztán, ha szükséges a további vizsgálatokra.
Gondolom így nehéz bármit is megállapítani, de nagyon megijedtem!
Köszönettel és tisztelettel: egy aggódó anyuka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anett!
Háziorvosi vizsgálat szükséges, szervi betegség kizárása érdekében.
Ha nem igazolódik betegség, akkor a rögzült szokáson célszerű módosítani.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Gyermeken szeptemberben volt kettő éves, sosem volt jó evő. Egy évesen kevéske vashiányt állapítottak meg nála, arra kapott vascseppeket. Hozzátenném jobban nem evett ettől sem. A kérdésem az lenne Önhöz, hogy mit adjak neki amitől jobban enne, vagyis mi az ami étvágyát növelné. Adtam már neki Ferro kid vastartalmú szirupot, sem használt, jelenleg Béres cseppet kap szeptember óta, az elején volt némi változás de ez már nem tapasztalható. Amúgy semmi baja a gyermeknek, vidám sosem rossz kedvű, igazi örökmozgó, talán mikor alszik csak akkor pihen, eddig még nem is volt beteg sem, már mint lázra vagy náthára gondolok. Az amit megeszik minden fajta leves, főzelék ami a legfőbb lenne semmi, néha egy pici spenót, mutatóban, joghurt, kiflik, felvágottak, májkrém, tojás, ezeket szereti, nyáron rengeteg málnát evett, sajna már nincs, amit éjjel nappal enne az az édesség, keveset adok neki, heti egyszer vagy kétszer kis mennyiségben.
Várom válaszát előre köszönöm, üdvözlettel: Éva.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Éva!
Leveléből idézek: gyermekem sosem volt jó evő, amúgy semmi baja.
Elképzelhető, hogy amennyit fogyaszt elegendő neki?
Erre akkor tudunk biztos választ adni, ha ismerjük a tápláltság szintjét.
Háziorvosa ismeri a gyermek súlyát, magasságát, így erre megfogja adni önnek a választ.
Ha ez megfelelő, akkor nincs teendő. Ha a gyermek fejlettsége jelentősen elmarad kora átlagától, akkor kivizsgálása javasolt.
A növényi eredetű táplálékok bevitele a vitamin és ásványi anyag ellátás szempontjából fontos.
Türelemmel, változatos ízesítéssel ezekre is rászoktathatók a gyermekek.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kérdésem elég összetett, igyekszem röviden, érthetően összefoglalni.
PárGyermekorvos válaszol:/strongommal házasságot kötöttünk, és hozzám költözött. Ő Szlovákiában élt eddig, magyar nemezetiségü szlovák állampolgár. Előző házasságában született 2000-ben Bianca nevű gyermeke. Ő is ideköltörzött, és át is iratkozott magyarországi általános iskolába. A harmadik évfolyamot már itt kezdte meg. Tavalyi év végén kaptam egy felszólítást az iskolaorvostól, hogy (álatala megnevezett) oltást kell beadni a kislánynak. A gyermek háziorvosa és biztosítása is Szlovákiában megmaradt, oda is jár ha beteg. A ottani orvosa közölte, hogy ezt az oltást ne adják be neki itt, mert ott már folymatban van az előírt oltássorozata, csupán annyi a különbség, hogy ezt a gyermek az ottani előírásnak megfelelően 12 éves kor betöltése után kaphatja meg. Ezt 2012.03.03.-án be is tölti. Itt mégis közölték, hogy ha most nem lesz badtva itt, akkor eltilthatják az iskolalátogatástól. Kérdésem a következő volna: Szabad->
e eltérni az eredeti ciklustól oly módon hogy megszakítva azt, beadatni az itteni előrások szerinti oltást? Az itthoni hatóságok miért nem fogadják el egy szintén EU tagállam által előírt és elvégzett oltási folymatatot? Az oltási kiskönyvét természetesen bemutattuk, de nem voltam meggyőződve arról, hogy teljes mértékben tisztázott lenne minden kérdés az orvos részéről, feltételezem ez a helyzet neki is új ebben a formában. Ha most megbomlik a folyamat, akkor utána már itt kell folytatni teljes mértékben az oltásokat? Mert gondolom nem lesz szinkronban továbbra sem a két különböző előírás. >
Válaszát előre is köszönöm! >
Tisztelettel: Grünwald László (Komárom)
Gyermekorvos válaszol:
Kedves László!
A kötelező védőoltások időpontja az egyes országokban eltérő lehet.
Javaslom, hogy a területileg illetékes Ántsz járványügyi osztályát keresse fel.
A gyermeknek beadott védőoltásokat igazoló könyvet itt mutassa be.
Ennek alapján egyeztessenek, esetleg a későbbiekben is kötelező védőoltások időpontjáról.
Ezt a megállapodást bemutatva az iskolaorvosnak, nem kerül sor kitiltásra.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Ibolya!
Lányom 19 hónapos. Szépen fejlődik, sokat eszik-iszik. Problémám az, hogy egy nap többször veszem észre az arcán, hogy lesápad, főleg a 2 szeme alatti terület lesz fehér.
Lányom egy kicsit kreol bőrű, úgyhogy így nagyon szembetűnő. Lesápadásakor piros kicsit az arca két oldala, de fehér nagyon a szeme alatt.
Ilyenkor nem szédül, mert stabil a járása. Eddig ennyi tünetet véltem felfedezni.
Kérdésem az az lenne, hogy forduljak e orvoshoz, kérjek esetleg vérképet.
Október végén készült vérkép, mert kórházba kerültünk krupp gyanú miatt és akkor teljesen jó volt a vérképe.
Válaszát előre is köszönöm, sok sikert kívánok, és jó egészséget.
Tisztelettel: Marietta
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Marietta!
Javaslom, hogy a gyermekén észlelt tünetet mondja el háziorvosának.
Figyelje azt is, hogy az észlelt tünethez csatlakozik-e egyéb ( figyelmetlenség, különös végtagmozgás, hangok ...)
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Botond fiam 20 hónapos, és mindenevő! Vagyis mégsem az! Amit ma szeret, holnap nem kéri, napi szinten alig eszik pár falatot, és az evések közötti nassolásra sem foghatjuk az étvágytalanságot, mert nem nassol!
A gyermekorvos szerint aggodalomra nincs ok, szépen fejlődik, egészséges, és ami tápanyagra szüksége van, azt magához veszi.
12 kg, 87 cm, mozgékony, nagyon eleven kisfiú. Valóban nem kell aggodnom? Esetleg tanácsol valami étvágygerjesztőt?
Válaszát előre is köszönöm: Évi
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Éva!
Kisfia mindent eszik, jól fejlett de válogatós lett és csökkent az adagja.
Gyermekeknél is előfordul betegség nélkül is, hogy átmenetileg csökken a tápanyag-igényük.
Fontos, hogy időjárástól függően legyenek minél többet a szabad levegőn.
Célszerű kezdődő vérszegénységet kizárni. A napi rendszerességgel adott gyümölcslé ( citrom, narancs ) várhatóan étvágy javulását eredményezi.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves doktornő! Azt szeretném megtudni, hogy 6 éves kisfiamnak egyszer van láza, máskor nincs a nap folyamán. Pici korában is így volt, ha nem is volt meghülve. A mandulája a fő gond ez szokott begyuladni. Ha nem fáj a mandulája, akkor is van hogy lázas, pár óra és már nem. Vér vizelet minden rendben. Lehetséges hogy fáradságtól lehet ilyen? Előre is köszönöm a válaszát.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szilvia!
Javaslom a láz okának keresését, és diagnózis megállapítás esetén megfelelő terápiát.
A visszatérő mandulagyulladás miatt a fül-orr-gége szakvizsgálat is javasolt.
A fokozott fizikai aktivitástól lehet 38 fokig emelkedő testhőmérséklete.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A védőnőm azt mondta kisfiamnak meg kell ismételni a BCG-t, mert alig látszik a helye és sosem fakadt ki. A kicsi 5 hónapos, én pedig az olvastam meg szokták várni a minimum 6 hónapos kort az újraoltással.
Szeretném tudni, hogy ez tényleg így van-e, illetve ha igen akkor az, hogy koraszülött baba /7 hónapra született---így akkor még csak 3 hónapos/ az számít-e!!???
Válaszát előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Szilvi
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szilvia!
A BCG oltás betöltött 6 hónapos korban beadható gyermekének.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Ibolya az lenne a kérdésünk, hogy egy hetes a bébink Vivien és a korházban míg fürdették nagyon szép volt a bőre. Mióta hazahoztuk a hasán meg mindkét oldalán száraz a bőre olyan mint amikor az ember hámlik lehet a mosdó kenőcstől? Ha igen vehetünk valamilyen fürdő olajat?
Várom válaszát tisztelettel Ágota
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ágota!
Elegendő a mosakodó krémet használni.
Ha nagyon száraz a bőre, akkor lehet olajos mosakodót is használni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő, >
A 3 éves unokám irtózik a gyümölcsöktől, zöldségektől. Egy évvel ezelőtt még megevett néhány fajta gyümölcsöt, de ebben az évben már nem. Az egyetlen amit megiszik az almalé, a többi gyümölcslevet cumisüvegből megissza de pohárból nem. ( Ekkor közli, hogy ez nem almalé, nem kérem) A zöldségektől (akár püré, akár darabos formában, nyersen vagy főzve) irtózik, ha véletlenül szájba veszi akkor öklendezik, kihányja. Amit megeszik az a kenyérfélék, húsok és az olvasztott sajt. ( Természetesen a cukrot illetve csokit szeretné, de azt nem kaphat) A gyerek súlya a korosztályát leíró súlyeloszlási haranggörbe alsó 5%-ában van, magassága szintén. A családban vannak kistermetűek, így az átlag alatti súly illetve magasság akár genetikailag is magyarázható. Azonban az utóbbi időben a combján megjelent 3 db ( a bőrgyógyász szerint) ekcbr /émás folt.
A kérdéseim:
- Lehet-e az ekcémás folt oka vitaminhiány?
- Van-e olyan vizsgálat amivel a vitaminhiány kimutatható?
- Ön szerint kellene-e a D vitamin mellett valami más mesterséges vitaminkészítményt is adni a gyereknek?
- Van-e olyan "betegség" ami miatt mind a gyümölcs mind a zöldségfélék megemésztése nem működik, és ezért utasítja el? ( az interneten találtam olyat, hogy vannak akik a gyümölcscukorra allergiások, de olyat nem akik a zöldségekre.)
Válaszát köszönöm
Aggódó Nagyanyó
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Nagymama!
Tekintettel unokája testi fejlettségére javasolt a gyermek kivizsgálása gyermek endokrinológiai és/gasztroenterológiai szakrendelésen. A megjelölt ételtípus teljes visszautasítása ritkán fordul elő gyermekeknél.
Kérdéseire válaszolva: az ekcéma nem a vitaminhiány tünete, nem gyakorlat a vitaminszint meghatározás, csak egy egy vitamin esetében. M
Köszönettel: Tamásivel tartósan nem fogyasztja a vitamin forrásnak tartott élelmiszereket javasolt a gyógyszer adása.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Múlt héten dec. 6.-án kedden reggel vettem észre, hogy a 2 éves kislányomon apró kis fehér tüskés kiütések jelentek meg, először a térde körül, aztán a nap folyamán a hasán és valamennyire a hátán is találhatóak voltak. Más nap a gyerekorvosunk bárányhimlő elleni oltásra várt, a kiütéseket megnézte és annyit mondott, hogy biztosan hőkiütés, de lehet ekcéma, kenegessem neogranormonnal és adjak allergia elleni szert, ami az esetünkben Aerius, mivel már többször szedte a gyerek. A következő napokban a tünetek nem enyhültek, inkább elvétve hol sűrűbben, hol ritkábban már az egész testén megjelentek: a könyöke környékén, a kézfején, a tenyerén és az arcán. A kiütések helyenként továbbra is fehérek, hegyesek nem gennyesek, de máshol, főleg a hasán piros pöttök vannak. Kérem, segítsen megfejteni a rejtélyes kiütéseink természetét és azoknak megfelelő kezelését.
Előre is köszönöm segitségét! Tisztelettel: Imréné Natália.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Natália!
Bár részletesen leírta gyermeke tüneteit, ennek alapján nem vállalkozhatok diagnózis megállapítására.
Vírus fertőzéseket kísérhet, ilyen változatos bőrtünet. Ha panasza nem szűnik, gyermekbőrgyógyásznak mutassa meg.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
3,5 hónapos kisfiunk napközben fél órákat alszik. Két alvás között 2 órákat van fenn. Este nagyon nehezen alszik el, 10-11 körül. Ezután 3 óránként felkel és eszik, ekkor rögtön vissza is alszik. Reggel 9 körül kel fel. Napközben van mikor látszik rajta, hogy fáradt, de nem bír aludni, de van mikor nem is tűnik fáradtnak. Egyébként egy kiegyensúlyozott, mosolygós fiú.
Szeretném a tanácsát kérni, mit kellene tennünk, hogy egy kicsit többet aludjon és ezáltal mi is.
Válaszát előre is köszönjük!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Éva!
A napirendet a gyermekkel együtt, az ő igényéhez igazodva alakítsák ki.
Szerencsés, ha a gyermek mindennap, ugyanabban az órában eszik, alszik, levegőzik, játszik fürdik.
Az altatáshoz kapcsolódjon halk zeneszó, a sötétítőt is húzza el, egy kis simogatás is segíthet.
Lehet, hogy neki kevesebb az alvásigénye.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kérdésem a következő lenne: 13 hónapos gyermekem, 12 hónaposan stabilan járt. Karácsonykor kapott egy hintát, és használni kezdtük, viszont járása a hinta használata után bizonytalanná vált.
Ez alatt azt értem, hogy rengeteget esik, és nehezen áll meg egy helyben, illetve hátrafele is sokat halad miközben előre fele szeretne menni.
Lehet összefüggés a két dolog között? Esetleg valami másra kell gondolnunk?
Vagy semmi sincs és ez előfórdulhat ennyi idősen?
Még azt hozzá szeretném írni, hogy nem közvetlen akkor bizonytalan a járása mikor kivesszük, hanem ez folyamatos, elötte és utánna is esdekel, nehezen jár.
Igazából a hinta sűrű használata után figyeltünk fel erre, miután megkapta.
Előre is köszönöm a válaszát.
Tisztelettel: Linda
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Linda!
Ha azt tapasztalja, hogy gyermeke fejlődésében megtorpanás észlelhető,
netalán visszafejlődést észlel, akkor is keresse fel háziorvosát, ha egyéb tünete nincs.
Vonatkozik ez minden területre. (mozgás, beszéd, értelmi fejlődés.)
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
8 éves kisfiammal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Születése óta azzal küzködöm, hogy nem sok olyan napunk van amikor nem hány. Csecsemő korában amikor nagyon-nagyon ordított annyira bepörgött, hogy hányás lett a vége. (így nem hagytam sokat sírni) Az óvodai évek alatt ha valami nem úgy történt ahogy szeretné "felidegesítette" magát és hányt. Voltam vele gyermekorvosunknál, de azt monda majd kinövi, nyugi anyuka. Most a téli szünetben még nem múlt el nap, hogy ne hányjon naponta egyszer. Most már nem az "ideg" miatti hányást tapasztaltam. Szenteste gubát evett, kis idő múlva szaladt hányni. Egyik nap játszottak a szobában unokatestvérével (párnacsata), utána evett de az utolsó falatot már nem bírta lenyelni és szaladnia kellett. Ma szintén így jártunk. A kedvenc étele volt (paradicsomos húsgombóc) evett, nézte a tévét és szólt, hogy anya fáj a hasam és már szaladt is hányni. (8 éves, 142 cm és 50 kg) Pár perc és utána már bír enni, nem levert, és nem is gyötri meg a dolog. Lehet, hogy sokat eszik? A mozgástól pedig felkeveredik a gyomra? Szeretném kérdezni, hogy merre induljak vele, mert nagyon aggaszt ez a napi egy hányás. Ön szerint lehet a szívével baj ? Válaszát köszönöm szépen: Bálint anyuka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
A leírt adatok alapján gyermeke túlsúlyos.
Javaslom, hogy étkezzen rendszeresen, napi öt alkalommal, de csökkenteni kellene az egyszeri adagját.
Gyermekpszichológus, gyermek-gasztroenterológus segíthet a panaszát orvosolni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt doktornő!
A kislányom a 35. hét elején császármetszéssel született 1450g-mal. Semmi komplikáció nem lépett fel a születésekor és azóta sincs, de a feje tetején elkezdett hullani a haja két és fél éves korától. Egyébként semmilyen más betegsége nincs a legfőbb kérdés hogy ez normális dolog e egy koraszülött kisbabánál?
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Érdeklődő Anyuka!
Keresni kell a tünet okát.
Ebben segítségére lehet háziorvosa vagy bőrgyógyásza.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő,
másfél hónapos kislányom nem tud magától kakilni. Tápszeres baba, és amióta hazajöttünk a kórházból egyszer sem volt magától széklete.
Kezdetben a lázmérőzés még segített aztán később nem. Nagyon sokmindent kipróbáltunk már (infacol, homeopátia, gripe wather) de egyik sem segített.
Egyetlen ami egyenlőre használ az a Laevolac szirup, ezt szoktam neki adni ha már harmadik napja nincs széklete.
De nem szeretném a végtelenségig tömni ezzel sem, nehogy hozzászokjon a szervezete.
Tápszerek közül is többet próbáltunk már, hátha ez megoldja a problémát de egyik sem oldotta meg (kapott már Beba start HA-t, Beba sensitive Ha-t, Milumil laktózmentes tápszert, Novalac AC-t, Novalac IT-t ... persze mindről tudott a gyerekorvos, de Ő is csak kísérletezget, ami nem lenne gond ha valamelyik végre beválna).
Ön szerint érdemes további tápszer váltásokkal kísérletezni? Ha nem akkor mi lehet a megoldás?
Mi az a legkorábbi időpont amikor a Mira babavízzel lehet próbálkozni és hogy kell adni (ha esetleg 3 hónapos kor előtt is meg lehet próbálni)?
Illetve mi a legkorábbi időpont amikor egy kevéske vizezett gyümölcslé itatásával már lehet próbálkozni?
Eléggé tanácstalan vagyok, jóétvágyú a kislányom de 4 naponta kakil és csak segítséggel, de ha sikerül akkor nyakig (tehát az eléggé látványos hogy sűrűbben is lehetne széklete).
Segítségét előre köszönöm!
Üdv. Adrienn
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Adrienn!
A Milumil Komfort 1 tápszer is kipróbálható.
Hashajtó hatású készítményt nem javasolok.
A leírtak alapján nem kemény a széklete, csak nehezen üríti.
Kétnaponta használhatja a glicerines kúpot.
Mesterséges táplálás mellett 4 hónapos korban kezdődik a hozzátáplálás,
ha nem rendeződik panasza, jelen esetben hamarabb is elkezdheti a gyümölcspép adását.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Gyermekem 7 hónapos, az első időkben nagyon szörcsögött az orra ( mint mikor asztmás beteg nehézlégzését hallanánk bugyborékol levegővétel közben) amíg pici volt a háziorvos javasolta, hogy emeljük meg a fekhelyét, és porszívózzuk az orrát, persze nem sok váladék jött ki, és ez nem szüntette meg a hangot. Sokszor alvás közben tapasztaltuk, vagy szopizás közben. Egy jó ideje már nem tapasztaljuk a szörcsögést, és nem is porszívózzuk az orrát, de pár napja szintén szörcsög, néha alvás és szopizás közben is. Mitől lehet ez a jelenség, illetve milyen betegségre utalhat, gégészetre menjünk el megvizsgáltatni, vagy mit javasol? Én asztmás vagyok, ő is hajlamos lehet-e rá? Lehet-e ez az előjele egy légúti allergiának? Nyáron is és most télen is megfelelő a páratartalom, a lakásban, erre magam miatt is figyelek.
Előre is köszönöm a válaszát.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
Az észlelt tünet felső légúti betegség kezdetére utalhat. A légvételkor észlelt jellegzetes hangot a váladék mozgása eredményezi. Ha csak időnként észlelik, vírus fertőzés állhat a háttérben.
Használjanak fiziológiás sóoldatot tartalmazó orrcseppet, így könnyebb lesz a váladékot leszívni.
Ha a családban van allergiás beteg, a gyermek örökölheti a hajlamot.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Azt szeretném megkérdezni, hogy mivel lehet a legjobban és persze a leghatékonyabban immunrendszert erősíteni, mert kisfiam míg nem járt bölcsődébe addig is 1-2 havonta küzdött torokgyulladással, de amióta közösségbe jár, szinte 1-2 hetente össze szed betegségeket!? Mi lehet ennek az oka? Ki fogja ezt a betegességet nőni?
Kap immun erősítő multivitamint 2 hete, a legutóbbi betegsége után, de most megint megbetegedett.
Válaszát előre is köszönöm!
Üdv. Andrea
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
A közösségbe járás kezdetekor, az első hónapokban illetve években, gyakrabban jelentkeznek légúti, húgyúti és gyomor- bél rendszeri gyulladások.
A gyermek szervezete sokféle kórokozóval találkozik ebben az időszakban és gyakran megbetegíti azt. A kor előrehaladtával, jobban tud védekezni a fertőzésekkel szemben és ritkábban lesz beteg.
Súlyos tünetekkel járó, elhúzódóan gyógyuló fertőzések esetén immunológiai szakrendelésen kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Van egy 2 és fél éves kisfiam, akinek atopiás dermatitisze van. Olyan kérdésem lenne, hogy milyen fürdetőt, testápolót hasznákerdes
strongljak neki? Jelenleg a gyógyszertári mosakodóval fürdetem.
Van neki még a nyakán egy lencseszemnél valamivel kisebb "csomó". Nem kemény, nem nő de ott van. Mutattam már nem egyszer a háziorvosnak de azt mondta hogy ez egy ekkora kisgyermeknél szinte normális főleg ha beteg volt mert olyankor a nyirokmirigyek beduzzadhatnak, becsomósodhatnak. Meg majd egyszer megnézhetjük ultrahanggal, laborral. Vizsgálatot azóta sem kért. Nem tudom most akkor normális ez a "csomó"?
Harmadik kérdésem a lázzal kapcsolatos. Olvasgattam a láz után, de nem jutok dűlőre. Az egyik oldal azt írja nem veszélyes a másik pedig azt hogy nagyon az. Veszélyes a láz?
Utolsó kérdésem az lenne hogy milyen vitaminkészítményt adjak neki?
Köszönöm válaszát előre is!
Tisztelettel: Melinda
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Melinda!
Az olajos fürdetők jó hatásúak a száraz bőrű embernek. A betegséget nem gyógyítja, de a száraz bőr kellemetlen tüneteit enyhíti.
A háziorvos véleményével egyet lehet érteni. Ha nő, ha fáj, ha több jelentkezik, meg kell mutatni.
38 fok felett csillapítani kell. A láz jelentkezése, a szervezet védekező reakciója a fertőzéssel szemben.
Ha vegyes étrenden van gyermeke, nem beteges nem kell semmit adni.
Ha időnként csökken az étvágya elegendő c vitamint adni.
Ha nem fogyaszt természetes úton elegendő vitamint és ásványi anyagot, akkor valamelyik multivitamin készítményt javaslom.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
20 hónapos kisfiamon először a bal oldalán, majd a jobb oldalán és egy kicsit a combján is apró, pici kiütésszerű puklik keletkeztek. Nem viszket, viszont nem is múlik. Tejet még nem iszik, viszont semmi újat nem evett. Ahogy ezek a "kiütések" megjelentek, rá két napra mindkét tenyerében piros foltok keletkeztek, viszont azok - kizárólag - éjszaka nagyon viszketnek.
Jelenleg naponta kétszer betadinos oldattal mossuk, egyébként szódabikarbonás vizbe mártogatjuk naponta párszor.
Ön szerint mi okozhatja és mit kellene tennem vele? A kettő összefüggésben van-e?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Panna!
A tünetek vírusfertőzésre utalhatnak.
A viszketéscsillapításon kívül más teendő nincs.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Szeretném megkérdezni, hogy a rota-vírust elkaphatja-e a gyermek, ha megkapta a védőoltást? Ugyanis én mindkét gyermekemnek beadattam (40000 Ft +3000 a beadás, gyerekenként), mégis kórházban voltam mindkettővel (külön külön időben).
Hogy lehet ez? Érdemes-e kártérítésért folyamodnom?
Várom szíves válaszát.
Köszönettel: Ildikó
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ildikó!
Egyik védőoltás sem védi meg a szervezetet a betegséggel szemben száz-százalékosan.
A védőoltás, a rota vírus nem minden típusával szemben véd.
A leírt tények értelmében, ha ritkán is, sajnos előfordulhat, hogy a fertőzés kapcsán jelentkeznek a betegség tünetek.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Olyan kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a babám 32. hétre született 2240g -mal, most 3 hónapos.
Eddig az anyatej fedezte a szükségleteit, de néhány napja többet kér enni, a milupa nenatal koraszülöttek számára kifejlesztett tápszerrel pótolom a hiányzó mennyiséget.
A kérdésem az lenne, hogy ez a tápszer önmagában is adható e, mivel van olyan etetés amikor egyáltalán nincs tejem, máskor viszont rengeteg van.
Illetve, hogy hány ml-nek kell lennie az egynapi bevitelének? Továbbá, hogy tegnap vettem észre, hogy a kutacsa besüllyed,
Kedves Szilvia!azt olvastam, hogy folyadékhiány is okozhatja, szeretném megkérdezni, mi az az extrém eset, amikor ezzel a problémával orvoshoz kell fordulni?
Várom válaszát, köszönettel: J.Tünde
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tünde!
A megnevezett tápszer helyett, más HA 1 típusú tápszer is adható.
Egy átlagos súllyal született csecsemő, napi anyatej szükséglete százötven milliliter egy testsúlykg.-ra számítva.
Ettől, a csecsemő öröklött tulajdonságai miatt lehet egyéni, olykor jelentős eltérés.
Ha a csecsemő étvágya csökken, adagjait nem fogyasztja el, többet alszik, kevesebb a vizelete, keressék fel háziorvosukat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Következő kérdésem lenne: Kisfiam 18 hónapos. Májusban volt egy aphta virusa amivel kórházban voltunk a kiszáradás megelőzése miatt.
Azóta minden hónapban beteg ez azt jelenti hogy 40 fokos láza van ami nehezen vagy sehogy nem tdunk csillapitani,általában kórházban algophirin injekcióval.
Október óta viszont minden második héten ez van közösségbe nem jár viszont a torka állandó jellegel piros!
Antibiotikumot kapunk és inmmunerősitőt isoprinosint.
Mit tegyünk mert ez így nem állapot szeretnénk kivizsgáltatni de mindenhol azt mondják hogy várjunk még ezzel.
Válaszát elöre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Boglárka!
Visszatérő, magas lázzal járó, súlyos betegség tüneteit mutató fertőzés esetén,
fül-orr-gége és immunológiai szakvizsgálat javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A kislányom 3,5 hónapos, csak tápszert kap, meg mecsek baby teát szoktam neki adni.
Ugygondolom, hogy nagyon hasfájos, mert osszahuzza magát vagy pedig teljeses hátrafesziti magát és ugy sir.
Már probáltam az infacolt-nem igazán jött be, most a papaverines görcsoldot kapta-ami eleinte segitett de most már az sem igazán, pedig szoktam szünetet is tartani.
Minden étkezés előtt tornáztatom is, igy szokott pukizni. Sajnos napközben elég nyugtalan.
A kérdésemaz lenne, hogy mit tehetnék még a hasfájása ellen, és hogy nyugottabb legyen?
Előre is köszönöm a válaszát-nagyon várom:
Üdv: Szilvi
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szilvia!
Az étkezésre nyugodt külső körülmények között kerüljön sor.
Gyermekének, korának megfelelő, lehetőleg HA 1 típusú tápszert adjon, ezt lehet váltani, más hasonlóra.
Az adagokat egyenletes időközönként kapja, korának, étvágyának, megfelelő mennyiségben.
Törekedjen arra, hogy naponta, kétnaponta legyen széklete. (glicerines kúp, hőmérőzés)
A felsorolt készítményeket próbálja folyamatosan adni.
Segíthet a babamasszázs is.
A nyugalmat, biztonságot ad a gyermekének, ha megszokott napirendje van.
Naponta ugyanabban az időben eszik, levegőzik, alszik, fürdik...
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Nekem egy 5 éves kislányom van aki sajnos másfél éves kora óta kruppos. Idén kezdte az ovit, és elég gyakran (kb 2 hetente) lebetegedik, ami 1 másfél hétig huzódik. Az lenne a kérdésem hogy porlasztoba lehet e iratni, vagy recept nélkül kapni valamit, ami jobban hat mint a sima sos viz? És milyen immunerősitőt vegyek neki, mert a béres cseppet és a marslakocskákat is kiprobáltam, de nem vettem észre nagy változást. köszönöm válaszát
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt László!
A megnevezett betegségben, a háziorvos által javallt gyógyszereken kívül, a hideg párás levegő segít.
Ne tegyen mást a porlasztóba.
Immunerősítő többféle van, ezek vényköteles készítmények, és bakteriális fertőzések kivédésére készítik fel a gyermek szervezetét. Szedésük esetén enyhébb lefolyású a fertőzés.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Gyermekem 28 hétre született, most 7 éves. Gyakran van tüdőgyulladása és emiatt gyakran kórházi kezelésre szorul (évente egyszer kétszer). Szeretnének mellkas CT vizsgálatott elvégezni de mivel a 7 év alatt körülbelül 17 röngen vizsgálata volt ezért nem igazán szertném. Ön mit javasol? Esetleg az hogy koraszülött volt összefüggésbe hozható-e a visszatérő tüdőgyulladással?
Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel: Erika
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Erika!
A CT -vel sokkal pontosabb képet kapnának a tüdőről, mint a rtg. felvétellel.
Azt vizsgálnák, nincs-e olyan eltérés ami előidézheti a rendszeresen visszatérő gyulladást.
Adott eltérés esetén ennek terápiás következménye is lehetne, így elmaradna a korábban rendszeresen visszatérő tüdőgyulladás.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányom fél éves múlt. Május 25-én született 2650 g-al, 51 cm-el 9-es apgarral a 39. héten. 2500 g -al jöttünk haza, majd még leesett a súlya 2300 grammra,mivel nem volt elég tejem. Azóta anyatejet kapunk a védőnőtől, meg tejtestvértől és már több, mint 2 hónapja főzelékeket eszik, illetve tejpépet, gyümölcsöt.Kialakult napirendje van eszik reggel 9 kor 180 ml tejet, fél 11 körül gyümölcsöt, 13 órakor főzeléket (sokfélét: cékla, gesztenye, krumpli, banán,őszibarack, alma, saláta, spenót, répa, brokkoli, paradicsom, sütőtök, cukkini,ezeket váltogatva kevés csirkehusival néha) ebből kb szintén 180 ml, 15 óra körül egy kis gyümölcs vagy egy db babakeksz, 17 óra tej (180ml) vagy tejpép és vacsora 20:45 tej 180 ml. Délelőtt alszik egy órát és délután egy másfél órát,majd este 9-től, reggel 9-ig végigalussza az éjszakát. Nagyon eleven gyerek egész nap forog, játszik a forgásával bárhova eljut a szobában, sokat gügyög és nevetgél, sikongat. Fél évesen, múlthéten 5300 gr volt a testsúlya. A gyerekorvosunk mindig azt mondja sovány a kislányunk, mert nem hízik eleget. Egyenletesen, lassan gyarapszik újszülött kora óta. Soha nem esett vissza a súlya, vagy állt meg. Ön szerint kell aggódnunk a baba miatt? Tényleg alultáplált? Orvosunk szerint jobban járnánk, ha tápszerrel higítanánk a főzelékeit és a női tej helyett is azt adnánk, mert úgy több kalória menne a gyermekbe. Ön mit gondol erről?
Köszönettel: Nikolett
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nikolett!
Ideálisan kialakította kisleánya napirendjét, akinek testi fejlettsége a születési súlyához viszonyítva jó.
Fokozatosan el lehet kezdeni az esti főzelékbeépítést.
A három alkalommal adott anyatejre vagy tápszerre szükség van.
Csak olyan mennyiséget kínáljon egyszerre, amennyit szívesen fogad.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Két éves kislányom november 27-én belázasodott (38,2) elvittem az ügyeletre. Vizsgálat eredménye kissé belövelt torok.
Kapott cedax babyt. Szerdán este kevés apró csalánkiütés szerű pöttyök voltak a hasán ami másnapra elmúlt. Csütörtökön 1-én visszavittem az orvoshoz mert továbbra is lázas volt. Akkor elküldött fülészetre ami negatív lett illetve laborba. Ekkor már a lázon kívül más baja nem volt.
Laboreredményei ezek csillagosak a fehérvérsejt kivételével: Fehérvérsejt 13,19G/L, neutropyl 35,5%, limphocyta 46%, monocyta 15,2%, basophyl 3,6%, monocita(absz)2G/L, basophyl(absz)0,48G/L , Thrombocyta117G/L, CRP9,10mg/L Vizelete negatív. Péntek szombaton csak hőemelkedése volt vasárnap délután újra belázasodott. Ma újra látta a gyermekorvos és fül-orr gégész. Kicsit piros a torka tüneti kezelés. Nagyon aggódom érte, mi lehet a baja?
Milyen vírusfertőzése lehet ami ilyen hosszú lázzal jár és kevés felső légúti tünettel. Ha ma is belázasodik holnap újra vizeletvizsgálatot írt elő a doktornő.
Köszönöm a válaszát!
Hajni
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Hajnalka!
Ebben a korban egyik fertőzés követi a másikat, hiszen a gyermek szervezete nem tud még védekezni a kórokozókkal szemben.
Ha továbbra is lázas lenne kórházi kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Szeretném megkérdezni 3 hónapos a kisfiam szoktunk sütni tőköt. Próba képen adhatunk e a gyereknek belöle egy kis anya tejjel keverve turmixolva? Meg szeretném megkérdezni, hogy mit lehet neki ilyen korban adni mellé táplálásnak? Mert már kevés az anya br /tej és tápszert nem szeretnénk adni a gyereknek.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves György!
Tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy legyen még több anyatej.
Ideális összetételű táplálkozással, bőséges folyadékfelvétellel, vitaminkészítmény
adásával, rendszeres szoptatással, esetleg fejéssel még sokáig fent tartható az anyatej termelés.
Ha mé
br /gis szükség van pótlásra, akkor az allergia megelőzését szolgáló HA típusú tápszert ajánlom.
Mesterséges táplálás esetén is csak négy-öt hónapos korban javasoljuk a főzelék beépítést.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Lányom 1 éves, és nagyon rosszul alszik. Elaltatni nehéz, és sokszor felkel enni (még szopizik) Egyszer-kétszer alszik délután, kb 1-2 órát, 4-kor és 9-kor, legközelebb pedig hajnali 3-4 körül alszik el születése óta. Próbáltam már, hogy a 2. alvást kihagyom, de csak 1-2 órával aludt el hamarabb. Este pedig sokszor felkel enni, próbáltam, hogy nem adok neki, mert még egyszer sem aludta át az éjszakát, de addig nem alszik vissza, amíg nem kap. Nagyon kipihenten, mosolygósan kel pedig. Gondoltam már valamilyen homeopátiás "gyógyszert" kellene használni egy ideig. Ön mit javasol? Úgy vettem észre, hogy frontérzékeny is, mert mikor front van, sokkal nyűgösebb.
Válaszát előre is köszönöm: Ivett.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ivett!
Kisleánya alvászavarára panaszkodik. Feltételezem, hogy gyermeke egészséges.
Ebben az esetben is a szülő feladata kitapasztalni milyen szükséglete van gyermekének.
A szülő rendszeres és következetes szoktatással alakítja ki gyermeke napirendjét,
ami igazodik a felnőttekéhez. A gyermek nevelése a születést követő napokban kezdődik...
Próbáljon valamilyen rendszerességet kialakítani életükben. Naponta ugyanabban az időben szoptassa vagy étkezzen, levegőzzön, játszon vagy éppen pihenjen, ha nem is alszik.
Az egyes tevékenységhez kapcsolhat rendszeresen valamilyen egyéb cselekményt.
Szoptatás halk zeneszó mellett, altatás kísérletekor húzza el a sötétítőt...
Ha betegség gyanúja felmerül, keresse fel házi gyermekorvosát.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jo napot kivánok!
Kislányom 11 hónaposan kapott meningitec védö oltást, most 19 hónapos, és a háziorvos beadatott egy ismétlő oltást ugyan ebből. Ez igy helyesen történt? Lehet kicsit buta kérdés, de olvasgattam a neten és kicsit összekavarodtam. Nem tudom, hogy mivel 11 hónaposan kapta az elsöt, igy helyes volt e a másodikat most beadni. Idegeskedem minden oltásnál, válaszát elöre is nagyon szépen köszönöm.
További szép napot kivánok.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Noémi!
Szükség volt a második oltásra.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
6 eves kisfiam sokat eszik 38k felorankent ker eni mar nem tudom mit csinaljak?
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Rita!
Gyermekének jelentős súlyfeleslege van.
Háziorvosi vizsgálat javasolt, annak megállapítására, hogy betegség okozza -e a túlsúlyt, vagy "csak" fokozott kalóriabevitel. Napi ötszöri étkezés elegendő, és minden alkalommal fogyasszon zöldséget vagy gyümölcsöt. Csökkentse a kenyér, tésztafélék, rizs, burgonya, és a zsíros ételek mennyiségét.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A kislányom most 7 hónapos, és most érkezett a fogzás időszakába. Az ínye meg van duzzadva és valószínűleg borzasztóan viszkethet, mert nagyon nyűgös, és néha a szájába kapja a kezét és elkezdi rágcsálni. Vettünk dentinox zselét, bekentük a kis ínyét, hűtöttünk rágókát, adtunk neki kanalat, hogy rágicsálja, valamint hallottunk a viburcol kúpról, amely egy homeopátiás készítmény, és azt is kipróbáltuk, de sajnos nem hatott. Aztán pár napja kiütések jelentkeztek a baba hasán, nyakán és a hátán. Elvittük a gyermekorvoshoz, aki azt mondta, hogy szedjünk fenistil cseppet 3-szor egy nap, illetve kiírt fürdetőkrémet, nehogy az általunk használt fürdető legyen a kiütések oka. A kislányról 2 nap alatt el is múltak a kiütések, valamint megfigyeltem, hogy az ínye sem viszketett, és a baba sokkal nyugodtabb volt. A kérdésem annyi lenn a doktornőhöz, hogy fenistil cseppet lehet e fogzásra szedni, hogy ez csökkentse a viszketést, vagy ez nem ajánlott?
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Gabriella!
A fent nevezett gyógyszer javallatában szerepel, hogy adható viszketéssel járó bőrbetegségek esetén. Ha gyermeke tünete ettől a készítménytől csökken, akkor néhány napig adható.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
kedves doktornő.én egy aggódó anyuka vagyok ugyanis van egy 8 éves fiam aki hát sajnos az utóbbi időben panaszkodik hogy fáj a mellkasa és a szivecskéjét is fájdalja ...elvittem a házi orvosáoz de ő arra utal hogy a gyerek kicsit túlsúlyos ugyanis 45-és fél kiló a gyerek és 123.cm.magas a vérnyomásával nincs hálistennek probléma ,de én aggódom rajta -most elkezdtünk diátizni hátha lefogy valamijen szinten.a háziorvosa különben azt javasolta hogy vigyem el endoklinológiai vizsgálatra én meg is kértem az időpontot hát elég sokára jövő január.20-ára adtak.addig nem is tudom hogy mit csináljak .féltem nagyon a fiamat ,valahogy ha tudna tanácsot vagy segitséget adni hogy hohyan is legyek addig a gyerekkel.Addig is köszönöm szives megértését .tisztelettel ,.-ilona-várom válaszát
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ilona!
Gyermekének jelentős súlyfeleslege van.
A szakrendelésen feltétlenül jelenjenek meg.
Mit javasolok?
Napi öt alkalommal étkezzen.
Csökkentse az egy étkezésre adott étel mennyiséget.
Minden alkalommal egyen zöldséget vagy gyümölcsöt.
A kenyér-, tésztafélékből, burgonyából, rizsből fogyasszon lényegesen kisebb adagot.
Kerülje a zsíros ételeket, és az étkezések között csak vizet igyon.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Érdeklődni szeretnék, hogy mekkora problémát jelenthet a NeisVac és a Varilrix esetén, ha olyan hűtőben voltak tárolva pár napig, amíg az nem hűtött megfelelően. Elutaztunk, s amikor hazaértünk leengedett a hűtőnk, s ezeket az oltásokat már megvásároltuk, s ott tároltuk. Szükséges új oltásokat felíratnunk?
Segítségét nagyon köszönöm előre is!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zsófia!
A biztos hatás érdekében szükséges az oltások újbóli megvétele.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Szép napot kívánok!
Szeretném kérdezni, hogy kb. mennyi idő múlva használ a Mira víz? A kislány három éves és borzasztóan szorulásos. Most éppen kórházban van mert az utolsó szorulás nagyon fájt neki, ezért most nem meri kinyomni a székletet. Mindent meg tesz, hogy vissza tartsa. Beöntést kapott de sajnos még mindig nem sikerült neki. Ez már második éjszakája lesz. Borzasztóan el vagyok keseredve. És nem tudom mit tegyek. Várom válaszát.
Nagyon szépen köszönöm. Márta
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Márta!
Gyermeke táplálkozásán, életmódján kellene elsősorban változtatni.
Kínáljon neki sok zöldséget, főzelék, mártás vagy párolt, főtt formában, napi egy almát vagy egyéb más gyümölcsöt.
A sbr //strongavanyított tejtermékek is székletlazító hatásúak.
Fontos a korának megfelelő folyadék bevitel.
A Mira víz hatása függ az elfogyasztott mennyiségtől, attól, hogy mikor volt korábban széklete, hogy mit evett korábban a gyermek, mennyi folyadékot fogyasztott...
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kisfiam 2.5 hónapos. Két hete, egyik este leírhatatlan, üvöltőkeserves, fájdalmas sírásra ébredt. Teste megmerevedett és szinte fuldoklott a nyálában annyira sírt. Ez két órán keresztül tartott, közben szinte ájulásig üvöltött. Láthatóan iszonyatosan szenvedett, majd mindez fájdalmas pukizással ért végett. Nagyon ijesztő volt. Mindez néha előfordul a délelőtti órákban is. A szoptatás után fél-egy órával, hirtelen kezdődik. Ilyenkor iszonyatosan elkezd nyáladzani, babos nyál "ömlik" a szájából. Van-e összefüggés abban, hogy nekem kb. két hete volt egybr / enyhe gyomorrontásom ami hányingerben, émelygésben és teltségérzésben nyilvánult meg. Kisfiamat csak szoptatom. Már kipróbáltunk sorban mindent, de 1-2 nap vagy alkalom után minden hatástalan lett. (Gyakori büfiztetés, infacol, espumisan, angol víz, szélcső, normaflore, papaverines oldat, panadol szirup, édeskömény tea) volt, hogy semmit nem adtunk. De hiába. Széklete kb. 5 naponta van hőmérőzésre. Felületesen alszik, állandóan tekeredik, mocorog és ha sikerül pukizni, fájdalmasan nyöszörög. A hasa folyamatosan zuborog. Mi lehet a baj? Félünk, hogy ez lehet, hogy nem is kólika? De ha mégis, létezik, hogy 2.5 hónaposan alakul ki? És meddig tart? Mit tegyünk, hogy elkerüljünk még egy ilyen "rohamot"? Kérem adjon tanácsot, mit tegyünk, hogyan segítsünk?
Egy kétségbeesett anyuka: Anita
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
Hőmérőzés vagy szélcső segítségével próbálják meg elérni, hogy naponta vagy kétnaponta legyen széklete gyermeküknek. Időnként, jelenlétükben néhány perces hasra fektetés is javasolható.
A szoptatás közbeni büfiztetés is segíthet, valamint a nyugodt, csendes környezet.
Ha mindezek ellenére nem lesz változás, gasztroenterológiai vizsgálat is szóba jöhet.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kislányom 11 éves. Voltunk vele vérvételen és 2 eredmény nagyon magas neki. A fejét gyakran fájlalja nincs nagy étvágya. A 2 véreredmény a következö: CRP.0.0-10.0 helyett 104.8. ALP: 70-280 helyett 813 értéket mutat. Az orvos valami gyulladást mondott. Szeretném megkérdezni mire utalhatnak ezek az eredmények.
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Tamás!
Az egyik érték valóban gyulladást jelez, a másik D3 vitamin hiányt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Unokám most 8 és fél hónapos. A szülei december végén, amikor már 10 hónapos lesz, 1 hétre elutaznak és a másik nagymamához viszi. Nagyon aggódom, hogy mi lesz ha a szülei nélkül, számára idegen környezetben kell 1 hétig lennie. Milyen következményei lehetnek ha ilyen pici gyerek 1 hétre nélkülözi az édesanyját. Ismerősök szerint helytelen ez a magatartás a szülőktől.
Köszönettel: Judit
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Judit!
Remélhetőleg nem lesz annyira idegen sem a környezet, sem a személyek akik a gyermek gondozását, ellátását vállalták. A szülők feladata a gyermekek nevelése, várhatóan felelősségteljesen döntöttek, amikor "helyettest" választottak.
Azt, hogy mit vált ki a gyermekből az ismerős személyek távolléte, nem lehet megjósolni.
Az átállás járhat némi nehézséggel.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktor Nő!
16 éves fiamnak kb. 1 hónapja fáj a jobb füle alatt. Pontosan nem tudja megmondani, hogy hol, úgy gondolom talán a rágóizma lehet. Nyomásra nem, inkább csak akkor, amikor mozgatja vagy rág. Mandulája már nincs meg, rossz foga sincs. Próbálkoztunk fájdalomcsillapító-gyulladáscsökkentő gyógyszerrel, 4 napig szedte, átmenetileg elmúlt a fájdalom, de pár napra rá visszatért. A fájdalom nem erős!
Szeretném megkérdezni, hogy vvalaszajon mitől lehet ez? Milyen szakrendelést keressek fel?
Válaszát előre is nagyon köszönöm.
Tisztelettel: Tímea
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tímea!
Fül-orr-gége szakrendelést keressenek fel.
Panaszát a leírtak alapján a rágó izület gyulladása, fokozott terhelése okozhatja.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
multitabs immuno kids okozhat a három éves fiamnak zőld székletet
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Juhászné!
A gyógyszer szedése mellett elszíneződhet a gyermek széklete.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
A kérdésem az volna, mit jelent az ha a 3 hónapos kislányomnak anyagcsere baja van?
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szandra!
Anyagcsere betegség esetén elégtelen a szervezetbe bejutott tápanyagok átalakítása.
Ennek eredményeként bizonyos káros anyagok felhalmozódhatnak, míg mások, melyek a szervezet működése szempontjából fontosak, nem képződnek.
Az anyagcserezavar sokféleségének megfelelően változatosak a tünetek.
Az újszülött korban vett vérmintából nálunk is végeznek vizsgálatot, a leggyakrabban előforduló a.b. kiszűrésére.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
7 hónapos a kisfiam és leesett az ágyról, mert elaludtam vele a fáradtságtól! Mi a jele ha baja van a picikémnek? Azt tudni kell róla, hogy bukós baba, nem mindig hányja vissza az étel, de általában igen!
Kicsit sírt, utána ugyanúgy viselkedett, ahogy szokott, nevetgél, mászik, virgonckodik!
De engem aggaszt, hogy belilult kis helyen a feje a kutacsa mellett!
Köszönettel, Szandra
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szandra!
A sérülés helyén jelentkező bevékerdesrzés (lila folt) hamarosan felszívódik, eltűnik.
Belső sérülésnek az ütést követően órák múlva is lehetnek tünetei. Ezért fontos a megfigyelés.
A csecsemő biztonságos fekhelye a kiságy, ezért éjszaka, alváskor fektesse őt oda.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A 3 hónapos kislányomnál a vérvétel során a következő leleteket találtak WBC8, 36x10/3 ul, NEUT 1,51, LYMPH 5,32 MONO 0,56, EO 0,93, BASO 0,04, RBC3, 22X10/6 UL, HGB9, 7G/DL, HCT26,7, MCV 82,9, MCH30,1, MCHC36,3
RDW-SD36,8, RDWCV13,6, PLT361, PDW9,1, MPV8,5 P-LCR13,9 BILIRUBIN T 3,4, ALT-2 50U/L AST-2 80U/L UREE 13,4mg/dl, CREATININA 0,87mg/dl, ISE. Na 136 mmol/l, ISE.K 5,2mmol/l, CA 10,52mg/dl, PROT T
6,7 g/dl, ISE.CA 1,33mmol/l ISE.CL. 101,8 mmol/l FOST ALC 697 U/L.
Az érdekelne hogy mit mutatnak ezek az eredmények.
Köszönöm előre is a válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Szidónia!
A vérképben vérszegénységre utaló eltéréseket látok.
A terápia meghatározásáért forduljon háziorvosához.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Az lenne a problémám, hogy 3.5 és 6 éves gyermekeimnek Broncho-Waxom kúrát javasolt a gyermekorvosunk, és ő két dobozzal javasolja mindenkinek a kúrát. Miszerint: napi 1 por 30 napon át, majd 1 hónap szünet, majd 10 nap szedjük, 20 nap szünet 3 hónapig. A gyógyszer tájékoztatóján az szerepel, hogy megelőzésre az utóbbi változatban kell szedni. Fontos lenne, az Ön véleménye is számomra, mert eléggé borsos az ára, főleg két gyermekre kiszámítva. Igazából az érdekelne, hogy van-e értelme beadni két dobozzal fejenként, vagy elég hatásos lesz a 10 nap szedi, 20 nap szünet változat.
Válaszát előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Edina!
Háziorvosa helyesen javasolta a készítmény szedését.
Így hosszabb ideig tartó védettségre lehet számítani.
A gyógyszertől olyan hatás várható, hogy a gyermekek fertőzése enyhébb tünetekkel jelentkezik és hamarabb gyógyulnabr /k.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam 22 hónapos, főtt ételt egyáltalán nem eszik. Nem volt az evéssel semmi gond, kb. három hete nem akar enni.
Ebben az időben édesanyám kórházba került, ezért sokat voltam távol a kicsitől, és teljesen leszokott a főtt ételekről.
Hiába kínálták, nem vette el. Sajnos nem tudom visszaszoktatni, ha meglátja a tányért, már menekül.
Nem akarok neki gyógyszert adni, megírták a peritolt, de nem váltottam ki. Sajnos én is azon nőttem fel, ezért vannak aggályaim.
Most a súlyával nincs gond, 13 kg. De félek, hogy hiába szedjük a vitaminokat, le fog fogyni a gyerek.
A darabos ételeket megeszi, pl.: virsli, szalonna, felvágott, csibefasírt.
Azt szeretném kérdezni, hogy mit tegyek, szedjük-e a peritolt, vagy hagyjam, hogy majd csak egyszer fog kérni főtt ételt is?
Előre is hálásan köszönöm a válaszát: Andrea
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
Türelemmel, rendszerességgel, következetességgel biztosan rá tudja szokatni kisfiát a helyes táplálkozásra. Átmenetileg segíthet a Peritol szirup adása. A tízórai uzsonnája gyümölcs legyen, ebédig ne is kínálja más étellel. Általában javaslom, hogy a főétkezések előtt 2 órával esetleg csak vízzel kínálja.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó Napot!
A kérdésem az lenne, hogy mivel segíthetnék 5 és fél hónapos babámon, hogy sűrűbben legyen széklete!
Próbáltuk már az őszibaracklevet, egyszer bevállt, de másodszorra már nem.
Kapott már egy kis bébiételt is (sütőtök, sárgabarack, alma), lehet, hogy ez fogta meg a hasát!
Csak akkor viszem orvoshoz, ha már sehogy se tudok rajta segíteni!
Teázni nagyon ritkán szokott (mecsek tea), de a gyümileveket issza!
Előre is köszönöm válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Kovácsné!
Gyümölcslé, gyümölcspép, főzelék beépítésének elkezdésével rendeződhet gyermeke panasza. Az alma, a paradicsomlé, az őszibarack általában lazítja a székletet. A főzelék vagy bébiétel mennyiségének fokozatos emelésével elérheti, hogy rendszeressé válik a székletürítés.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
2 éves a kislányom, 16 órakor megmértem a vércukrát, 6,7-et mutatott. Nem tudjuk ez-az érték jó vagy rossz!
Az nap reggelire 1 tükörtojást szük fél szelet fehé
rkenyérrel evett, 1/2 dl cukormemtes teával.
10 órakor 2 dl gyümülcslevet ivott körte, meggy és narancs vegyesen mokkáskanál mézzel (itthon készített).
16 órakor diópucolás közben kb. 2 nagy diónak a belét megette.
1dl cukormentes teát ivott.
(A déli alvás helyett 13 órai alvásnál 3 dl cukormentes teát ivott.)
17órakor fél szelet májkrémeskenyeret evett 1 közepes paradicsommal és 1 dl vizet ivott.
18 órakor 1/2 mandarint evett.
Szeretném megkérdezni mennyi tejet ihat a kislányom?
Elnézést kimaradt az ebéd: csirke husleves cérnametélttel, zöldségekkel, hussal és sóskamártás.
Van még egy problémánk!
Nagyon fél a baba a kakálástól!br /!
Csak állva hajlandó kakálni, de csak 3-4 naponta. Kapja a főzeléket, szőlőlét, mira baba vizet, laevolac szirupot.
Köszönöm válaszát: Jné Ica
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ica!
Naponta 5 dl. tej fogyasztása javasolt, két részletben.
A vércukor érték megítélésében fontos, hogy étkezés után hány órával mérték.
A székletlazítás céljából javaslom, hogy naponta két alkalommal kínáljon gyermekének főzeléket, gyümölcsöt, elegendő folyadékot.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Van egy hároméves kisfiam akinek a fül-orr-gégész broncho-vaxom kúrát ajánlott. Meg szeretném kérdezni, hogy a kúra idején adhatok Béres cseppet is? Köszönöm válaszát
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Elvira!
A válaszom: igen.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Segítségét szeretném kérni, kislány hét hónapos és az utóbbi egy hónapban arra lettünk figyelmesek hogy a gyerek bizonyos időközönként a fejét balra a válla felé lefelé húzza.
Ez csak néhány másodpercig tart, de egymás után többször is megismétli.
Egy pár napja pedig minden nap előjön és csak a bal oldalára.
Szeme nem réveteg, közben játszik vagy eszik.
Ha megnyomkodom a kis vállát nem sír, a fülét, a torkát is finoman megtapintgattom de arra sem sír, nem fáj neki.
Nem tudom hogy ez csak egy rossz szokás lenne esetleg egy betegség kezdetleges jelei?
Ön szerint milyen betegség lehet ez, esetleg milyen vizsgálatokra lenne célszerű elvinni?
Gyermekneurológián három hónappal ezelőtt voltunk, a kis agyát nézték valamint EEG-n volt de ezek az eredmények negatívak lettek.
Korábban lázgörcsöt kapott, ami légzéskihagyáshoz vezetett.
Minden féle vizsgálatott végeztek rajta minden negatív lett.
Egyedül a vízeletében találtak ecolit a harmadikon, erre sinupretett kapott.
Vérszegény, de jelenleg is a véreredmény alapján vírusos fertőzése van amire nem kaptunk semmi féle gyógyszert, talán ez a visszatérő fertőzés okozná, de sajnos nem találják, hogy hol is van ez a fertőzés.
Segítését előre is köszönöm!
Köszönettel: Emese
Gyermekorvos vála
Az étkezésre nyugodt külső körülmények között kerüljön sor.
Gyermekének, korának megfelelő, lehetőleg HA 1 típusú tápszert adjon, ezt lehet váltani, más hasonlóra.
Az adagokat egyenletes időközönként kapja, korának, étvágyának, megfelelő mennyiségben.
Törekedjen arra, hogy naponta, kétnaponta legyen széklete. (glicerines kúp, hőmérőzés)
A felsorolt készítményeket próbálja folyamatosan adni.
Segíthet a babamasszázs is.
A nyugalmat, biztonságot ad a gyermekének, ha megszokott napirendje van.
Naponta ugyanabban az időben eszik, levegőzik, alszik, fürdik...
Hőmérőzés vagy szélcső segítségével próbálják meg elérni, hogy naponta vagy kétnaponta legyen széklete gyermeküknek. Időnként, jelenlétükben néhány perces hasra fektetés is javasolható.
A szoptatás közbeni büfiztetés is segíthet, valamint a nyugodt, csendes környezet.
Ha mindezek ellenére nem lesz változás, gasztroenterológiai vizsgálat is szóba jöhet.div class=
br /szol:
Kedves Emese!
A vérszegénység kezelendő betegség.
A gyermekén észlelt új tünetek miatt a neurológiai szakrendelés ismételt megkeresését javaslom.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Gyermekem 4 hónapos, vérszegény. Gyermekorvosunk vasat (Maltofer) és folsavat írt fel neki.
A Maltofert viszont nem tudtuk szedni, ugyanis gyermekemnél székrekedést okozott.
A folsavat minden este beadjuk neki, valamint Cebiont szed még, a vas anyatejből való felszívódásának elősegítésére.
Kizárólag szopik. Én az Elevitet szedem és a Neo-Ferro-Folgammát szeretném újból elkezdeni.
Kérdésem az lenne, az anyatejbe kiválasztódó vas és folsav elegendő-e a számára, vagy pótoljuk továbbra is a folsavat (3mg-os felét kapja esténként) illetve más vaskészítményt adjunk-e neki?
(A legutóbbi vizsgálat eredménye: HGB:110g/L)
Válaszát köszönöm.
Tisztelettel, Viktória
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Viktória!
Másik vaskészítményt javaslok.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Mitől lehet egy 7-és fél hónapos babának bélfertőzése? Lázas és hasmenése van és az orvosunk azt mondta, hogy bélfertőzés.
De hogy mitől van azt nem mondta. Azt is mondta hogy almát egyen meg burgonyát meg répát, igen ám csak most hogy beteg csak a tápszert fogadja el. Mit tegyek?
Előre is köszönöm segítségét!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Renáta!
Étellel, itallal, esetleg ujj szopás, közös cumi használat révén kerülhetnek a szervezetbe kórokozók.
A tápszerrel a folyadékbevitel biztosítva lesz, a megnevezett ételeket pedig kínálja naponta többször kis mennyiségben.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
kedves doktorno,4honapos a kislanyom faj a hasa es zoldet kakil a mi orvosunk mondta azert van mert levego van a hasaba es mar ott meg zoldul, avent cumis uvegbol iszik mar egy hete de a kakija nem valtozik ,teat hipp termekbol a kamilasat issza a tapszert pedig a francia layt .valaszat elore is koszonom.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tímea!
Ha gyermeke korának megfelelő tápszert, előírásszerűen készíti el, akkor nincs szüksége teára.
A hasfájás enyhítésére, a patikában többféle készítmény is kapható, ennek kiválasztásában segítségére lesz a védőnő.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Szeretném a segítségét kérni a következő dologban.
29 hónapos kisfiamnak szeretném beadatni az agyhártyagyulladás elleni védőoltást (meningitis).
Úgy tudom, hogy 2 éves kor alatt a konjugált oltást (ami C ellen véd) szokták alkalmazni, és 2 éves kor felett a nem konjugáltat (ami A, C ellen véd).
Viszot azt is olvastam, hogy egyes adatok szerint a nem konjugált csak 3 éves kor felett hatásos 100 %-osan. Ön melyik oltást javasolja, és melyik gyártmányt, mivel több van forgalomban mindkettő fajtából. A konjugáltnak már létezik direkt olyan verziója, amit 2 év felett javasolnak? Ez biztonságos, annak ellenére, hogy új?
Köszönöm szépen a segítséget, Üdvözlettel, Zsuzsa
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zsuzsa!
A konjugált vakcina beadását javaslom, mert hosszabb ideig nyújt védelmet.
Nincs olyan védőoltás, amelyik 100%-os védelmet nyújt.
A konjugált oltást gyermekek, felnőttek egyaránt kaphatják.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jo napot kivánok doktor nö!! azt szeretném tudni hogy a 15 honapos kislányom nem nagyon akkar beszélni mondani mondja a magáét a saját nyelvén de mi nem értjük nem akkar beszélni csak azt tudja hogy nem, meg jaj. meg cica agodom kérem seitsen!! Elöreis köszönöm válaszát
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mónika!
Javaslom, hogy fül-orr-gége szakrendelésen vizsgáltassa meg gyermekét.
Ha nincs hallászavara, akkor egyelőre azzal tud neki segíteni, hogy rendszeresen beszél hozzá, tisztán, érthetően, többször ismételve egy-egy mondókát, verset, dalt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot. A keresztlányom 6 éves és semmi mást nem akar enni csak édességet. Az iskolába egész nap nem eszik semmit még a tízórait sem amit az anyukája készít neki, de az édességet otthon azt lehet mondani, hogy falja. Rendes ételt meg anyit sem eszik meg, mint egy 5 hónapos kisbaba. Szeretném megkérdezni, hogy hogy lehetne rávezetni a rendes és rendszeres étkezésre. 6 évesen 18kg. Előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tünde!
A gyermeket születése pillanatától neveljük.
Az ideális testi és szellemi fejlődéshez szükséges szokásokat próbálunk kialakítani.
A szülő elsősorban példamutatással nevel.
Az egészséges életmód része a rendszeres táplálkozás.
Erre részletes tanácsokat kaphat háziorvosától, védőnőjétől.
A gyermek táplálkozási zavara miatt gyermekpszichológus segítségét is kérheti.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
TIsztelt Doktornő!
A lányom 3 éves lesz decemberben, és már rég szobatiszta. Kiderült, nemrég, hogy mindkét veséje osztott, két üregű vese, és ezek problémát is okoznak (mindkettőben volt tágulat, de határérték alatt vannak).
Ahogy jön a hideg idő, azonnal felfázásos tüneteket produkál, 5 percenként pisilni kell neki (bár szerintem a bölcsiben fel is fázik, mert nem figyelnek rájuk elég jól), ha szól hogy pisilni kell, be be csepeg az eleje. Most baktérium is tenyészett ki a pisiből (a bölcsiben nem törölték meg kaka után rendesen), a hasi nyirokcsomók megduzzadtak, a belek ödémásak, és panaszkodik hogy fáj a hasikája. A gyermekorvosunk igazán profi, de ő sem tudja szakemberként elmondani, hogy mik ennek a veszélyei, mire kell figyelnem, hogyan gyógyítható? A javaslata egy jó nephrológus. Azt viszont ő sem tudja hova vigyem. Nem egyszerű a helyzet, nagyon sűrűn fordul elő, hogy pisi gondjai vannak és fáj a hasa.
Köszönöm válaszát.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
A visszatérő húgyúti fertőzésnek a vese fejlődési rendellenessége az elsődleges oka a felfázás mellett.
A gyermekgyógyászati klinikákon működik gyermeknefrológiai szakrendelés.
Nagyobb gyermek -egészségügyi központban is lehetséges. Az internet segít, a legközelebbit megtalálni.
Ezt háziorvosi beutalóval kereshetik fel, minél előbb.
Feltétlenül szükséges a gyermek gondozásba vétele, kezelése, még ha tünetmentessé válna is addig.
Ahhoz, hogy tünetmentessé, panaszmentessé váljon, sokszor hónapokig tartó gyógyszeres kezelés szükséges.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr Nő!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy a kisfiamnak a lábán piros pöttyök vannak. Nagyon halvány pöttyök voltak, majd reggelre olyanná váltak, mintha csípések lennének.
Jártunk a házi orvosunknál, azt mondta, hogy úgy néz ki hogy valamire mosószerre allergiás. Nagyon nehezen múlnak a pöttyök és nagyon viszketnek. Vissza váltottunk a mosószerünkre, eltelt pár nap és megint vannak pöttyeink. Mit javasol, mit csináljunk.
Köszönöm segítségét!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Renáta!
Ha egy héten belül nem múlnak tünetei, kontroll vizsgálatot javaslok háziorvosnál vagy gyermekbőrgyógyásznál.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A 2 éves kisfiamnak igen karikás és piros a szeme körül és sápadt is!
Lehet, hogy vérszegénységre utalnak ezek a jelek vagy vmi más baja van?
Mi a teendőm ilyenkor?
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Éva!
Keressék fel a gyermekháziorvost.
A leírt panaszok nem utalnak vérszegénységre.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Egy kimerült anyuka segítséget kér - nem tudom hova forduljak - hol lehetne kivizsgáltatni - "meggyógyítani"-mert meggyőződésem, hogy valami idegi vagy szervi probléma áll a fiam alvásproblémájának hátterében. 2 éves fiam még soha nem aludta át az éjszakát, sokszor felébred-felsír, még mindig eszik hajnalban egy tejet, kb. 9 órát alszik este (SOHASEM egyhuzamban) már MINDENT kipróbáltunk, most velünk alszik a kiságyában így leheletnyit könnyebb. Hamarosan megyünk neurológushoz (nehéz születése
volt) amúgy okos, érdeklődő, jó étvágyú-tökéletesen fejlődő pici ember-sokan nem is hiszik el, hogy milyen rémálom vele az este születésétől fogva. Hova lehetne menni vele? Alváscentrum? Gyermekpszihológus? Neurológia? Kérem adjon tanácsot, sehol nem találok választ.
Köszönettel : H. Diána
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Diána!
Neurológiai és gyermekpszichológiai vizsgálatot javaslok elsősorban.
A gyermek napirendjében a rendszeresség nagyon fontos tényező.
Biztonságot ad a gyermeknek, ha naponta ugyanabban az időben étkezik, játszik, alszik, sétál. Általában elmondhatóbr /
Ha egy héten belül nem múlnak tünetei, kontroll vizsgálatot javaslok háziorvosnál vagy gyermekbőrgyógyásznál., hogy egy kisgyermeknek amilyen a nappala, olyan lesz az éjszakája.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam egy hónapos. Az egyik mellébe kemény csomó alakult ki. Nem mertem hozzányúlni, de kicsit mégis megnyomtam és tejszerű váladék jött belőle. Kérdésem, hogy mi a teendő. Nem-e lázasodik be, ki kell-e nyomkodni, vagy orvoshoz kell vele fordulni?strong
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kisfiam egy hónapos. Az egyik mellébe kemény csomó alakult ki. Nem mertem hozzányúlni, de kicsit mégis megnyomtam és tejszerű váladék jött belőle. Kérdésem, hogy mi a teendő. Nem-e lázasodik be, ki kell-e nyomkodni, vagy orvoshoz kell vele fordulni?
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anikó!
Nem szabad hozzányúlni!!!
Nem lesz emiatt lázas.
A duzzanat hetek, hónapok múlva megszűnik.
A háziorvos havonta ellenőrzi.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
A kisfiam (8 hónapos) ospent kapott mandulagyulladására. A kérdésem az lenne, hogy mennyire baj, ha nem 8 óránként, hanem 7 óránként adom neki?
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Melinda!
Kaphatja 7 óránként.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
4 honapos a pici es leesett az agyrol a hatara esett de felek h.esetleg megutotte a fejet bar puha a szonyegunk es az agy se magas kb 40 cm.most ejszaka van itt mert kulfoldon elek. a pici pont aludt amikor leesett es utana par masodpercig sirt aztan minden ment tovabb kb fel ora mulva mar aludt is az agyaban.csak az az erdekes hogy o sose aludt a kisagyaban es hiaba ebreszgetjuk csak felnez es vissza alszik. ilyenkor pedig sirni szokott. ezek alapjan van felni valom attol hogy esetleg komolyabban serult es vigyem orvoshoz vagy ne. nem verzik es nem is hany,vagy verejtekezik.
elorre is koszonom
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Teréz!
Koponyát ért sérülés esetén az első 24 órában megfigyelés javasolt.
Ha külső sérülés nem is látszik, a belső sérülésnek esetleg csak órák múlva jelentkezhetnek tünetei.
A csecsemő legbiztonságosabb fekhelye a rácsos kiságy.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr. Nő,
Valójában külföldön élő nővérem kislányaival kapcsolatban szeretnék tanácsot kérni. Nagylánya 4,5 éves (óvódás), a kisebbik lány 2,5 éves.
Körülbelül fél éve szinte folyamatosan betegek (fülgyulladás, gennyes mandula gyulladás, tüdőgyulladás, vírusos tüdőgyulladás, stb.) Az ön tanácsát szeretném kikérni ezzel kapcsolatban, hogy vajon miért ismétlődnek meg.
Miért nem tudnak teljesen kigyógyulni belőle? Meg szeretném jegyezni, hogy rendezett körülmények között élnek, tehát nincs szó hanyagságról. Szinte állandóan antibiotikumos kezelés alatt állnak ami ugye tudjuk, nem tesz jót a szervezetnek.
Nagyon szépen köszönöm válaszát: anya82
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nagynéni!
Közösségbe járó gyermekeknél, a kezdeti időben viszonylag gyakrabban jelentkeznek légúti tünetek.
Az ismétlődő fertőzések kapcsán gyengül az ellenálló képesség, ami újabb fertőzés lehetőségét teremti meg.
Elsőként javasolt a közösségbe járás felfüggesztése, átmenetileg.
Immunrendszer erősítő készítmény adásának mérlegelése.
Ha mindezek ellenére nem sikerül tünetmentessé válni, fül-orr-gégészeti és immunológiai kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisfiam 7 hónapra született, de még nem tudom szoptatni mivel lélegeztetőgépen van. Az lenne a kérdésem, hogy 40 gr anyatejet tudok lefejni két mellből egy fejésre ez jó vagy nagyon kevés?
Azért ilyen kevés, mert 7 hónapra megszületett és nem tudok szoptatni? Várom válaszát. Köszönettel Éva
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Éva!
Az anyatej termelődését szoptatással vagy fejéssel, tehát az emlő kiürítésével tudja fent tartani.
Szoptatással jobban kiürül a mell, s így bővebben is termelődik.
Ha rendszeresen, napjában többször is fog fejni, a tej mennyisége növekedni fog.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Baratnom kislanyara vigyazok, heti 3 napot 3 honapos koratol! Most 6 es fel honapos. Ebed utan pelenkat csereltem, mikor a ruhajaert nyultam egy masodperc alatt lefordult a franciaagyrol.
Nagyon megijedtem, hirtelen felkaptam, megoleltem. Nagyon sirt ugy 5 percig, majd sikerult kicsit megnyugtatni, most alszik.
Parom azt mondta (6 gyereke van), hogy ez nagyon gyakran elofordul, nagyon kell vigyazni, de a babak csontja nagyon hajlekony, es semmi baja nem lesz!
Vigyem el orvoshoz? Mit tegyek? Nagyon buntudatom van. Baratnomnek o az elso kislanya, es ez volt az elso alkalom, hogy baleset tortent!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Klára!
Nekünk szülőknek, gondozóknak a kötelessége, hogy megóvjuk gyermekeinket, a ránk bízott kicsiket mindenféle sérüléstől.
Koponyát ért ütés esetén szigorú megfigyelés javasolt. A csecsemő csontozata rugalmas, kevésbé törik, de a belső sérükerdeslésnek esetleg csak órák múlva jelentkezhet tünete.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Gyermekorvos!
Kisfiam aki 3 éves másfélhétig volt beteg ami balfülgyulladással és mandulagyulladással kezdődött és első nap volt láza!
Majd a negyedik napon kiderült, hogy a jobb dobhártyáján van egy szép nagy hólyag!
Folyamatosan jártunk orvoshoz vele és pénteken mikor visszamentünk azt mondták teljesen meggyogyult!
Vasárnap este lázas lett a fiam reggelre elmult!
Hétfőn elvittük az orvoshoz és semmit nem talált amitöl lehet a láz!
Tegnap este megint lázas volt kup és nurofen is kellett neki ugyanugy ma reggelre semmi baja!
Nem fáj semmije neki! Mitöl lehet hogy esténként belázasodik? Mit tegyünk? Köszönöm szépen!
Andrea
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Andrea!
Kivizsgálás szükséges háziorvosnál, esetleg ismételt fül-orr-gége szakvizsgálat javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Dr. Nő!
Kislányom 3 és fél hónapos! Sajnos a táplálással nagyon sok gondunk van.
6 hetes kora óta nem szopizik. Már 4 fajta tápszert próbáltunk és nem nagyon jött be neki.
A napokban annyira elfajult a dolog, hogy tápszert már egyáltalán nem hajlandó elfogadni. Az apukája cukorbeteg így elvileg csak HA-s tápszert kaphatna.
De nem eszi meg. Minden mást elfogad! Bébi étel-ital...stb), De a tápszert nem. Utoljára (tegnap) Írt ki neki az orvosunk egy tápszert (MILUPA PEPTI), mert arra gyanakszik, hogy tej allergiás. Ezt sem fogadta el. De nagyon éhes...korog a pocija is! Mit tegyek?
Köszönöm segítségét! Viktória
Egy aggódó anyuka
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Viktória!
Kezdeményezze gyermeke mielőbbi kivizsgálását gasztroenterológiai szakrendelésen,
ha panasza mellett gyermeke súlyfejlődése sem megfelelő.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányunk egy hónapja első szülinapjára kapott egy 14 karátos aranyfülbevalót. Pár napja észrevettük, hogy ahol a legtöbbet érintkezik a fülével elszíneződött, rézszínű lett. Utalhat ez nemesfémallergiára, illetve valamilyen gyulladásra?
Köszönöm szépen!
Gábor
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Gábor!
A leírtak alapján allergiára jellemző tünetet nem észleltek.
Az elszíneződés a bőr és fém egymásra hatásából keletkezik, de ez nem tekinthető allergiának.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányomnak, aki 6 éves lesz decemberben, jobb veséjét eltávolították vesetágulat miatt, valamint hypertonisa miatt Te/divnsiomin-t kap. Kb. egy hónapja bőrén test szerte kiütések jelentkeztek, viszket a bőre, száraz. Láztalan, nem köhög, széklete/vizelete rendben van. Vérképén van egy nagyobb eltérés /Se alkalikus foszfatáz: 822, míg a normál érték 0-640-ig van/
Kérdésem: Ez az eredmstrong
ény mit okozhat, van e valami további teendőn?
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Enikő!
Az eltérés D vitamin hiányra utalhat, ezért annak pótlása javas
A konjugált vakcina beadását javaslom, mert hosszabb ideig nyújt védelmet.
Nincs olyan védőoltás, amelyik 100%-os védelmet nyújt.
A konjugált oltást gyermekek, felnőttek egyaránt kaphatják.
olt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Az lenne a kérdésem, mi lehet a probléma, mi baja lehet a fiamnak? 6 éves a kisfiam, 2 éves koráig beteges volt (reflux, folytonos hasmenéses, hányásos vírusok, hörghurut), azóta viszont 2 x volt náthás, semmi más betegsége nem volt, ma viszont belázasodott, ég aszeme, fájlalja a lábát, pontosabban a térdhajlatnál, illetve a hónalja alatt. Megtapogattam, de nem találtam semmit! Amúgy nem köhög, nem náthás semmi egyéb! Aggódom, nem szokott beteg lenni, hirtelen jött mindez!
Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel: Bettina
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Bettina!
A láz gyermekkorban többnyire valamilyen fertőzés tünete.
Az orvos feladata megállapítani, mi okozza és ennek alapján a terápia elkezdése.
A lázcsillapítás az ön feladata és fontos a fokozott folyadékbevitel.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
üdvözlöm tanácsot szeretnék kérni doktornötöl,hogy 2 éves kisfiam nagyon nehezen kakál.mit adjak neki honapokon keresztül ,gyerekorvos tanácsára levolac hashajtot kapot,jelenleg kupot kap.de igy is gyakran kell lázmérözni.kérem ha van másféle hashajtó amit kaphat,a gyerek kérem segitsen.tisztelettel erzsébet
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Erzsébet!
Hosszú távon úgy tud gyermekének segíteni, hogy
- változtat az életmódján,
- a táplálkozásán,
- nagyobb mozgásteret biztosít számára.
Ezalatt a teljesség igénye nélkül azt értem:
Táplálkozzon gyermeke rendszeresen, a napi ötszöri étkezés alkalmából, legalább kétszer kapjon gyümölcsöt, pl.: délelőtt és délután,
kétszer kapjon főzeléket, feltéttel, pl.: ebédre és vacsorára. Főzelék növények: sóska, bab, káposzta, borsó, lencse, répa, burgonya, cékla, brokkoli, karfiol, karalábé, tök, sütőtök, spenót stb...
A savanyított tejtermékek a rost dús pékáruk is egészségesek.
Fontos az igény szerinti folyadékfelvétel. (víz)
A napi több órás szabad levegőn tartózkodás, intenzív mozgás is segít panaszmentessé válni.
Átmenetileg segíthet a megemlített gyógyszer, illetve a Mira baby gyógyvíz.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Van egy hat éves kislányom időközönként fájtassa a fejét már voltunk mindenféle vizsgálaton és mindegyik negatív lett. Mit tegyek mert néha elvagyok keseredve már minden roszra gondolok. A szemétől a vérszegénységtől fájhat a feje. Kis korában egy párszor megütötte a fejét vagy ez lényegtelen dolog.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mária!
Mint írja, gyermeke kivizsgálása során szervi betegséget kimutatni nem tudtak.
Feltételezhető, hogy a szemészeti, laboratóriumi vizsgálat eredménye is negatív.
Lelki okok is állhatnak a háttérben, ezért kérje ki gyermekpszichológus tanácsát is.
A tünetmentesség érdekében fokozott figyelemmel kísérje gyermeke táplálkozását,
játékának, társkapcsolatainak körülményeit. Legyen lehetősége pihentető alvásra,
és elegendő idő a szabad levegőn való mozgásra.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
kislányom születése ota lukas szivvel született járunk félévente kontrora az utolsó eredménye a pitvariseptumon 6mm-es hogy jár e neki emelt családi és közgyogy köszönettel s. ilona várom válaszát kislányom 7 éves és nagyon fáradékony
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Ilona!
A szakrendelés szakorvosa állapíthatja meg a jogosultságot, hogy jár e a megnevezett kedvezmény, a gyermek állapota, a betegség súlyossága alapján.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
T. Dr nö! 1,5 éves unokám 8 kg, 76 cm. Nagyon
strongdiv class=Kérdés a gyermekorvoshoz:keveset eszik, nem rég. Ha eszik is valamit, gyakran kibukja, vagy sugárban kihányja. Még szopott 2x naponta, de 1 hete az orvos tanácsára abbahagyták a szoptatást. Kórházban is volt, az orvosok tehetetlenek nem találják a baj okát. Értelmes, okos kislány. Beszél, számol... Nagyon el vagyunk keseredve, nem látjuk a kiutat. Merre tovább? Köszönöm, hogy meghallgatott. T.Bakosné
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Magdolna!
Értelmes, okos unokájának testi fejlettsége valóban elmarad az ideálistól.
Mint írja, csak nemrég csökkent az étvágya. Mivel hozható ez összefüggésbe?
Az átmeneti étvágytalanság gyakori gyermekkorban, de a rendszeres hányás okát keresni kell. Ennek érdekében klinikai szakrendelést is felkereshetnek.
Ha szervi betegség kizárható, gyermekpszichológus segítségét is kérhe
tik.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő,
A kislányom jelenleg 15 hónapos és elég kevésnek találom a súlyát. 3 kg-al és 50 cm-rel született, most pedig 8270 g és 75 cm. (Amikor kb. 4-5 hónapos kora körül lelassult a hízása, akkor vettek tőle vért, de ezzel rendben volt minden.) Az étvágya sem túl jó, de azért eszik valamit. Rólam csak annyit, hogy én sem vagyok nagy méretű. Ön szerint jók ezek az értékek?
Köszönettel: Timi
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Tímea!
Gyermeke testsúlya elmarad a születési súlyához és az ideálisnak tartott súlygyarapodáshoz képest.
Ahogy írja öröklött tulajdonság is lehet a kisebb termet.
Elsőként keresendő az étvágytalanság oka. Ha ez kezelhető és még sincs az ideálist közelítő súly és hossznövekedés, akkor kivizsgálás javasolt, amit a háziorvos kezdeményez.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jo napot!! Megkaptam a levelét és szeretném megkérdezni hogy az a két szo mit jelent hogy gasztroenterológiai vagy a másik endokrinológiai vizsgálat az mit jelent?? ott mit csinálnak??
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mónika!
Az elsőként megnevezett szakrendelésen a gyomor-bél betegségek eredetének megállapításával és kezelésével foglalkoznak.
A másodikként megnevezett szakrendelésen a szervezet belső elválasztású mirigyei betegségével foglalkozik. A rendelésen tájékoztatni fogják a vizsgálat menetéről.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Segítséget kérnék!
Kisfiam (10hónapos) néhány napja hasmenéstől szenved, a gyermekorvos azt javasolta adjak neki Normafloret napi 3-at, és Smecta port, lehet, hogy vírus, lehet, hogy a foga miatt hasmenéses. Nemigazán javult... De most már a 4. napnál tartunk, igaz, nem napi 15-ször van vizes hasmenése, hanem "csak" 4-5-ször...hová vigyem? Láza nem volt, nincs, kutacsa rendben, nyelve nem lepedékes, jókedvű, igaz, fogzik, egyszerre 2 foga töri most át az ínyét. Eszik, iszik, naponta kb.3-4-szer 180 ml tápszert, és szilárd ételt is. Mondjuk, most inkább tápszert kér, és inni kb. 2 dl-t iszik teát.
Várom szíves segítségüket!!! Köszönettel: Bodáné
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Bodáné!
Ha gyermeke tünetei nem csökkennek napokon belül, ellenőrző vizsgálat szükséges a háziorvosnál.
Elhúzódó vagy időnként visszatérő panaszok esetén kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A kisfiam 7 éves lesz most novemberben. 3 hete kihullott egy foltban a haja, és ott lett egy lencse nagyságú csomója. Azóta voltunk bőrgyógyásznál is, de még nem nő a haja, tanácsát szeretném kérni, mert eddig senki sem vizsgálta a csomót, de nagyon aggódom, mert a hajhullásra azt mondták, hogy az idegek, mivel most ment első osztályba, de én nem hiszem. Azt szeretném kérdezni az ön meglátása szerint el e vigyem őt onkológushoz, mivel a gyermekorvosunk ezt nem tanácsolta, de én már nem bírom ezt a
Nem lesz emiatt lázas.
A duzzanat hetek, hónapok múlva megszűnik.
A háziorvos havonta ellenőrzi.
bizonytalanságot. Válaszát előre is köszönöm!! Csehová
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Rozália!
A hajhullás okát keresni és kezelni kell.
A csomó eredetéről gyermekbőrgyógyász vagy gyermeksebész nyilatkozhat.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kislányom 3éves múlt, mióta nem pelenkás azaz 1 éve hetente előforduló kipirosodás, kivörösödés van a nunija, és a segge körül. Olyannyira sír fáj neki csípi, kennem kell. Voltam vele gyermekorvosnál kikevert kenőcsöt kaptunk(CNSL), háziorvos pedig mindig kanestent adott. Most csináltattam vizelet vizsgálatot a háziorvosnál, azt mondta az orvos nem jó de konkrétat nem mondott, Augmentin szirupot kaptunk. SG 1025,ph8,LEU 500,NIT pos,PRO 30,GLU 50,KET neg,UBG 1,BIL neg,ERY 10. Szeretném megkérdezni Öntől, mit jelent ezen eredmény, hová kellene tovább lépnem, ez tűrhetetlen, senki nem küld tovább vele. Válaszát nagyon szépen köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
Kisleánya két éves kora óta szobatiszta.
Feltételezem, hogy a törlőkendő használatára megtanította, rendszeresen tisztálkodik.
Megelőzésképpen is használhat bőrvédő hatású, már korábban is használt krémet.
Ha ennek ellenére is jelentkeznek a bőrtünetek keressen fel gyermekbőrgyógyászt.
Ha az újabb vizeletvizsgálat során ismét lesz eltérés, akkor gyermeknefrológiai szakrendelésre menjenek.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot kívánok!
11 napos a kisfiam, és rengeteget bukik. nem csak szopizás után, hanem általában 1-2 órával utána is. nem aluszékony, nem sírós, sokat nézelődik és 2 etetés között 2-3 óra is eltelik. 3850g
Ha egy héten belül nem múlnak tünetei, kontroll vizsgálatot javaslok háziorvosnál vagy gyermekbőrgyógyásznál.rammal született és 3710grammal hoztam haza. tegnap voltunk a védőnőnél és visszaesett a súlya 3590grammra. A doktornő azt mondta nem kell aggódnom, lehet hogy túl gyenge a tejem neki így írt ki anyatejkiegészítő tápszert. Vele ellentétben a védőnő folyamatosan azt mondogatja hogy valószínű baja van a kicsinek. Egyre jobban aggódom kétségbe vagyok esve. A maga véleményét is szeretném kikérni, mert nagyon meg vagyok ijedve. kérem válaszoljon.
előre is köszönöm.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zsuzsa!
A "rengeteget bukik" megjegyzés gyakoriságot, vagy mennyiséget jelöl?
Ha a tej nagy része visszajön, ez magyarázhatja a súlycsökkenést.
Ha a tápszer (anyatej sűrítő hatású) adása mellett sincs változás, súlygyarapodás, akkor kivizsgálás jav
Gyermekorvos válaszol:div class=br /
asolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Nem régiben már írtam Önnek. 4 hónapos a babám és már nem szenvedünk a 3 órás etetésekkel. Akkor adok neki, ha éhesnek tűnik. Bevezettük a gyümölcsöt és egyéb pépeket is (persze csak keveset) a tápszer mellé. A legújabb baja: hogy nem akar enni. Mostanában például 2-kor eszik, majd este 7-kor. Ez rengeteg idő két etetés között, ő mégsem, vagy csak nagyon keveset akar enni este. Nap közben is sír, ha etetni akarom. De ha elterelem a figyelmét és bohóckodom neki, akkor szépen eszik. Miért csinálja ezt. 3400 g-mal született, most 18 hetes és 6450 g. Szépen hízik, mosolygós baba. Csak az evésekkel van baj. Szinte tömni kell belé. Nem hiszem el hogy 5 óra alatt nem éhes. A végén meg úgyis megeszi mindet, amit kínálok. Valamit rosszul csinálok? Nem ízlik neki? Nem értem, és aggódok.
Válaszát előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Adrienn!
Gyermeke négy hónapos múlt, és csaknem megkétszerezte születési súlyát.
Akkor tartjuk ideálisnak a norm. súllyal született gyermekek fejlődését, ha hat hónapos korra megduplázza azt.
Próbáljon egy kicsit alkalmazkodni a gyermek igényéhez, mennyiségi és minőségi szempontból is. Lehetőség legyen számára az étkezés, akkor élvezni is fogja.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kérem segítségét az alábbi betegséggel kapcsolatban. Koraszülött babánknak az alábbi betegségei vannak. jobbszívfél-terhelést okozó pitvari septumdefektus, pulmonális valvularis, supravalvuláris pulmonális szükület, poststenostikus jelentős pulmonális értágulattal, mely a korábbiakhoz képest fokozódott. a baba 29 hétre született, most 4,5 hónapos, 5,4kg. tápszert eszik, jó gyerek nem sír sokat, születési súlya 1,45kg. most volt orvosnál, 2 hónap múlva kontroll mindaddig amig nem lesz valami nagyobb baj visszahivogatnak. bármi rosszúllétkor azonnal kórház. félelem az életünk, mikor lesz valami azonnali baj, nagyon nem is értjük a latin szöveget, azt, hogy nagy a baj értjük, de szeretnénk tudni mekkora, azt is kérdeznénk nincs-e valami segítség amit most igénybe lehetne vagy kellene vennünk. gyógyszert nem kap a baba.
köszönettel várom a választ. b. gyuláné
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Erzsébet!
Koraszülött, szívfejlődési rendellenességgel született gyermeke szépen fejlődik.
A rendellenesség miatt, (érszűkület, sövényhiány) a vérkeringés, kissé eltér a normálistól.
Ez okozza a jobb szívfél terhelését.
Fertőzéstől, beteg embertől óvja gyermekét. Étvágytalanság, hányás, szaporább légvétel, illetve bármilyen betegségtünet esetén konzultáljon orvosával.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Jó napot kivánok doktornö!! Érdeklödni szeretnék hogy van egy 15 honapos kislányom és szeretném megtudni hogy mért nem hizik mikor már mindent eszik és csak 7kg 68 dgk és 72 cm hoszu de egy élet vidám gyerek és mindig mozog és játszik de a sulya véget agodom már kaptunk anyi étvágy javitot de egyik sem használt! kérem segitsen Válaszát elöre is köszönöm
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mónika!
Tekintettel arra, hogy gyermeke testi fejlettsége jelentősen eltér a korcsoportja átlagától, ezért kivizsgálását javaslom, gasztroenterológiai és vagy endokrinológiai szakrendelésen. A rendeléseket beutalóval veheti igénybe.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
A kisfiam 6 hetes a házi orvos elküldte vérvételre mert egy kicsit sárgának találta. Ezután azt mondta az eredményre, hogy megfelel egy ilyen korú gyermek leletének, bár az alábbiak nem voltak benne a referencia tartományban.
Az eredmények a következők:
TRANSFERN 137,0 mg/dl
D-BILIRUBIN 12,3 umol/l
Ö-BILIRUBIN 185,0 umol/l
NEUT % NEUTROFIL 14,9%
HCT HEMATOCRIT 46,6%
HGB HEMOGLOBIN 15,8g/dl
A kérdésem az lenne hogy valóban rendben van-e, illetve ha igen akkor miért nincs a referencia tartományban?
Üdv: Kata
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Kata!
A leírt értékek valóban eltérnek a normálistól.
Anyatejes táplálás mellett előfordulhat elhúzódó sárgaság.
Ha ismételt vizsgálat során nincs változás, kivizsgálás javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
3 év fölötti fiú unokánk székletkor nem a WC-t használja, hanem az alsónadrágot. A szüleik nagyon elfoglalt emberek, többnyire - az óvodán kívül - mi nagyszülők felügyeljük a gyermeket. Már mindent megpróbáltunk, sokszor 30-40 percet ültetjük a WC-n, eredménytelenül, majd nemsokkal később, az alsónadrágba székel.
A gyerek teljesen értelmes, mindent megígér, de ellenkezőleg cselekszik. Most már az óvodáját is veszélyezteti, mert nem szobatiszta.
Várjuk megtisztelő véleményüket, tanácsukat.
Tisztelettel: László
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt László!
Néhány gondolat problémájukkal kapcsolatban:
Büntetéssel ( ültetéssel ) nehéz sikert elérnünk.
A szellemi képességeknek nem fokmérője a szobatisztaság kialakulásának időpontja.
Próbáljanak különféle alternatívát felkínálni: pelenka, bili, wc.
Az ( óhajtott ?) közösségi élet kezdete, a szülőktől való távollét, olykor dacot válthat ki a gyermekből. Ilyen jelentős változás közben, a még kialakulóban lévő szokás rögzüléséhez több idő szükséges, amihez sok türelmet kívánok.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Segítségét szeretném kérni abban, hogy Ön javasolja-e a Béres Porcerő készítmények szedését szoptatás alatt. Most két hónapos a lányom.
Segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Mónika
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mónika!
A válaszom: nem.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy ha egy 7 hónapos kisfiú leesik az ágyról /kb 50 cm magas/ lehet-e komolyabb baja. Nem hány, nem sír és semmilyen változás nincs rajta. Ez 4 napja történt!
Előre is köszönöm válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Encziné!
Sérülést követően háziorvosi vizsgálat javasolt.
Fejet ért sérülésnél, fontos a 24 órás megfigyelés.
A sérülés későbbi következménye nem megítélhető.
Óvjuk gyermekeinket a balesetektől!
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
7 éves kislányunk ágyneműjén reggelente elszíneződött foltokra lettünk figyelmesek. (A foltokat látva a nyála nem áttetsző, hanem olyan mintha csokit evett volna közvetlenül a lefekvés előtt). Pedig minden este, a vacsora után fogat mos és úgy fekszik le. Mi lehet ez a jelenség az Ön véleménye szerint?
Megtisztelő válaszát előre is köszönjük!
Gyermekorvos válaszol:
Tisztelt Érdeklődő!
Fogváltás idején (metszőfogak) előfordulhat, hogy a meglazult fog mellett az ínyből kis szivárgó vérzés indul. Garatváladék, fül-orrváladék is lehet olykor ilyen sötét színű. Ha nem találják a tünet eredetét, fül-orr gége szakorvosi vizsgálat javasolt.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
Kisbabát várok decemberre. A lakásunkban tartunk kanári madarakat. A tenyésztő azt javasolja, amikor hazahozzuk a babát a madarakat a lakásból tegyük ki.
Ön szerint okozhat valami betegséget, fertőzést ha továbbra is bent maradnak?
Köszönöm válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Judit!
Fogadja el a tenyésztő tanácsát.
A madarak okozhatnak emberre veszélyes fertőzést.
A család legkisebb tagját frissen takarított, festett vagy meszelt szoba várja, ahova a legfontosabb bútorokat már elhelyezték és így biztosítva van a baba kényelmes fekhelye.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
A Kisfiam január 12-én lesz 5 éves: Az idei nyaralásunk után vettem észre a homlokán fehér foltok láthatók.
A kérdésem az lenne hogy festék hiány vagy valami baktérium okozza vagy még azt is hallottam hogy pajzsmirigy probléma is lehet!
60 faktoros nap tejjel kentem be a nyaralásunkkor.
Köszönöm válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Klára!
Bőrgyógyászati szakvizsgálat ajánlott a korrekt diagnózis és terápia megállapításához.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
2 éves a kisfiunk, hamarosan bölcsődébe megy és ekkor jutott eszünkbe a kérdés, hogy lehet-e már párnát adni a kicsinek? Egyáltalán mikortól ajánlott? Az igazat megvallva már próbáltuk párnára tenni, de lefordult róla.
köszönettel: Péter
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Péter!
Ha párna nélkül jól alszik gyermekük, akko
- változtat az életmódján,valasz
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolyar nem kell erőltetni.
Vékony, kis lapos párnával lehet próbálkozni először.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő.
A babám 19 hónapos. Állandó problémánk az,
hogy a védőnőnk és a gyermekorvosunk azt hajtogatja, hogy kevés a súlya most jelenleg 10kg a súlya semmilyen betegsége sincs túl mozgékony vidám gyermek. Kérem segítsen, hogy mit adjak neki hogy valamennyit hizon. Mindent megeszik.
Köszönettel: Mónika
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Mónika!
A kalóriabevitel fokozásával lehet a testsúlynövekedést elérni.
A főzelékek dúsításához továbbra is használja a burgonyát.
Kínáljon több sárgaborsót, babot, lencsét, sovány húst és napi fél liter tejterméket.
A rizs a tésztafélék is adhatók, heti egy-egy alkalommal.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Gyermekorvos!
11 hetes kisfiammal alvásproblémával küszködünk! Az éjszakákat átalussza, de nappal egyáltalán nem alszik! Reggel 6 körül kel, eszik, majd 7/divKérdés a gyermekorvoshoz: óra körül visszaalszik kb. 9 óráig. Ezután csak 22 óra körül alszik el! Nem kevés ez egy pici gyermeknek? Próbáltam már délután összebújva vele elaludni besötétített szobában, de csak nézelődik és nem akar aludni!
Mit tehetnék, hogy délután is aludjon egy kicsit?
Válaszát előre is köszönöm:
Kelemen Adrienn
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Adrienn!
Sok tényező befolyásolhatja a nyugodt alvást.
Melege van, fázik, éhes, túl sokat evett, magas a háttér zaj stb...
A három hónapos gyermekek alvásigénye 16-18 óra is lehet.
Próbálbr /
A kisfiam 6 hetes a házi orvos elküldte vérvételre mert egy kicsit sárgának találta. Ezután azt mondta az eredményre, hogy megfelel egy ilyen korú gyermek leletének, bár az alábbiak nem voltak benne a referencia tartományban.br /ja meg a levegőztetéssel egybekötni a délutáni alvást.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves védőnő!
Kislányom 3 és fél hónapos. Első szülőként rengeteg hibát elkövettünk. Sajnos nem volt elég tejem, ezért tápszeres a kislányom. Sokáig hasfájós volt és sok tápszert kipróbáltunk, volt amelyiknél minden etetésnél sírt, ezért kialakult benne egy kis idegenkedés a cumisüvegtől. Amíg meg nem kóstolja a tápszert, sír. Mintha félne, hogy újra a régi keserű tápszert akarnám adni. Ha megkóstolta, már eszi, de kb 4 napja folyton izeg-mozog közben. Eszik és ha el is veszem tőle, sír hogy adjak még, de etetés közben pörög forog, kiveri a kezemből. Etetés végére mindketten tiszta tápszeresek vagyunk. A kérdésem, hogy miért csinálja ezt? Most 3 óránként etetünk: 7, 10, 13, 16, 19 és 22 óra. Bár a 22h-ás etetés álmában történik. A másik kérdésem, hogy nem lehet 4 óránként etetni? Bár akkor hogy jön ki a reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora?
Előre is köszönöm válaszát.
Tisztelettel:
Keszthelyi Adrienn
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Adrienn!
A négy hónapos gyermekeket elegendő négy óránkén
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
/strongbr /t, napi ötször táplálni. Ha a napi adagját nem fogyasztotta el, csak akkor kapjon éjszaka, ha ébred. Nem tudom milyen súllyal született, mennyit gyarapodott, mennyit eszik egy-egy alkalommal és miért ilyen nyűgös etetés közben.
A gyermek gondozás nyugalmat és sok türelmet igényel. Lassan a gyümölcslé,-pép bevezetése is időszerű.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
2,5 éves a kisfiam, és nagyon sokat betegeskedik, ráadásul asztmás is. Nagyon gyenge az immunrendszere. Csak annyi lenne a kérdésem, hogy segítsen abban, hogy milyen immunerősítő gyógyszert adjak neki. Pár hónap múlva megkezdődik az óvoda is neki, és félek hogy nagyon beteg lesz.
Nagyon köszönöm a válaszát.
Üdv.: viki
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Viki!
A betegsége miatt ajánlott készítményeket a kisfia folyamatosan használja.
Ajánlok olyan immunrendszer erősítőt, amely a leggyakrabban előforduló, bakteriális fertőzésekkel szemben védi gyermekét. Ez vényköteles.
Az egészség megőrzése érdekében, fontos a megfelelő tápláltság, az elégséges vitaminbevitel, szabad levegőn tartózkodás, mozgás.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő,
A babám 9 hetes. 6 hetes kora óta náthás. Nem okoz gondot a szopizásnál és az alvásnál sem (néha szörcsög, de aludni tud) csak látom a kis orrában a taknyot, amit általában kétnaponta szívunk le. A gyerkorvosunk szabin van, ő látta ezt a 6 hetes kontrollon, azt mondta, hogy napi 3000 mg C vitamint szedjek be, és szívjuk rendszeresen az orrát. Normális, hogy ennyi ideig elhúzódik? Mikorra várható, hogy elmúlik? Nem lehet szövődménye? Izgulok. Köszönöm válaszát!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Érdeklődő!
Az orrváladékot naponta többször, a termelődés ütemében kell eltávolítani.
Így kisebb a valószínűsége szövődmény kialakulásának.
Ha nem szűnik tünete, kontroll vizsgálat szükséges.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kislányom 5 és fél hónapos. A védőnő tanácsára elkezdtem reszelt almát adni neki, eddig 4 alkalommal kapott, először nagyon keveset, aztán negyedet. Az utóbbi kettőt úgy ahogy lenyelte másnap megtaláltam a pelusban. Mit jelentsen ez? Nem bírja feldolgozni? Adhatom továbbra is?
Válaszát előre is köszönöm!
Enikő
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Enikő!
Fokozatosan emelkedő adagban adhatja tovább az elkezdett gyümölcsöt.
Később is előfordulhat, egyszer-egyszer, hogy a széklet színe hasonló lesz az elfogyasztott ételhez.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Az ismerősi körömben van egy 2 éves kisfiú, aki nagyon aktív napközben és éjszaka sem akar aludni! Úszni járnak és naponta több órát tartózkodnak kint a szabadban, de a gyermek még sem fárad el. A szülőket már szinte teljesen kikészíti. Eddig az Atarax szirupot szedte esténként, de ezt a gyógyszert bevonták a forgalomból! Melyik lenne az a szer vagy szerek, ami ezt esetleg helyettesítheti!
Segítségét előre is köszönöm!
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Krisztina!
A gyermekeknek igen nagy a mozgásigényük.
Az, hogy az említett kisfiú aktivitása korának megfelelő, vagy kóros, állapítsa meg szakember.
Testi, szellemi fejlettségéről, esetleges betegségeiről, életmódjáról, családi helyzetéről nem írt.
Beszéljék meg aggodalmukat a háziorvossal, aki szükség esetén beutalóval is ellátja a családot.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves szakértő a lányom most töltötte be a 9. hónapot van ami nem tetszik a járásával. Még nem meg felhúzza magát de mikor járkáltatom az egyik lábát kifelé rakja és húzza mind a kettőt, voltunk orvosnál 6 hónapos korban de azt mondták minden rendben van. A kérdésem az lenne hogy ez normális vagy vigyem el szakértőkhöz. Már meg is áll valamikor egy pár másodpercre magában. Kérem válaszoljon előre is köszönöm egy mindig aggódó anyuka.
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Anita!
A 9 hónapos csecsemők legtöbbje már kúszik, mászik és esetleg próbálkozik a felállással.
Ha gyermeke mozgásfejlődésében jelentős lemaradást, mozgásában asszimmetriát észlel jelezze háziorvosának.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
Kisfiam 15 hónapos múlott. Körülbelül 7-8 hónapos korában vettem észre a bal lábán (térdénél és alatta a bokájáig), hogy pirosas sötét foltok jelentek meg. Mintha beütötte volna de annál halványabban. Persze mint aggódó anyuka levittem a kisfiam az orvosunkhoz. Erre a problémára azt mondta, hogy ezek márványfoltok és elfognak múlni. Azóta hónapok teltek el és ugyanolyan a kislába. Ha beüti akkor azon a lábán sokkal jobban meglátszik és ránézésre is más színe van. Ma a párom nagymamája megjegyezte, hogy furán megy a kisgyerek. Én nem vettem észre pedig utána is figyelgettem. Sokszor így is túlreagálom a dolgokat és ezzel most ő is rátett egy lapáttal. A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint elvigyem egy szakorvoshoz a kicsit vagy várjak még hátha tényleg magától elmúlik a folt a lábán?
Válaszát előre is köszönöm!
Egy aggódó Anyuka: Nikolett
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Nikolett!
A leírt bőrtünet nagy valószínűséggel nem múlik el magától.
Gyermekbőrgyógyász és, vagy gyermeksebész határozza meg a terápiát.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Kedves Doktornő!
A kisfiam 1 eves es 7 honapos es nem taplalkozik rendesen, vagyis nem eszik meg semmit csak a tejet issza meg mikor alszik es babateat adok neki. Mit adjak neki hogy taplalkozzon rendesen. Ket napja mar a tejet es a teat is vissza okadja, a szeklete is nagyon gyenge mert nem eszik semmit meg. Mit tehetek en kerem segitsen.
Koszonom: Zsuzsanna
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Zsuzsa!
Az étvágytalanság és hányás panasza miatt keresse fel házi gyermekorvosát.
A vizsgálat után véleményt kap gyermeke betegségéről és megfelelő terápiában részesül.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
Kérdés a gyermekorvoshoz:
Tisztelt Doktornő!
8 éves fiam elég ritkán székel. Valamikor heti egyszer vagy 10 nap után. Nem fáj a hasa. Ez nagyon aggasztó. Amikor székel, akkor elég sok és vastag is. Persze attól, hogy ritkán van. Olvastam a Mira Baby gyógyvízről. Lehetne adni neki ezt vagy valami mást? Ha igen, akkor mikor mennyit?
Előre is köszönöm! Kitti
Gyermekorvos válaszol:
Kedves Kitti!
A naponta vagy kétnaponta történő székletürítés tekinthető átlagosnak, ideálisnak.
Akkor is, ha a gyermeknek nincs panasza. Keresendő az ok, miért ürít ilyen ritkán?
Ha szervi ok nem áll a háttérben, székle
Tisztelt Doktornő!tlazítás céljából adható a gyógyvíz, vagy más patikában kapható vény nélküli készítmény.
Elsősorban a táplálkozási szokáson szükséges változtatni.
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya
További válaszok
/strongdiv class=br /
Kedves Bettina!
valaszbr /strong
br //divstrongKérdés a gyermekorvoshoz:Kérdés a gyermekorvoshoz:
strong
Tisztelettel: dr. Kátai Ibolya